DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány és magam nevében is osztom azokat a félelmeket és aggályokat, melyeket napirend előtti felszólalásában megfogalmazott, és ez nem egy szubjektív értékítélet, mert ha megnézzük az elmúlt évek statisztikáját, akkor bizony ez a statisztika is fel kell hogy nyissa mindenkinek a szemét, hogy a kábítószerrel szembeni korábbi politikának, mely arra épült, hogy a kábítószer-fogyasztás bocsánatos bűn, véget kell vetni.
Néhány statisztikai adatot szeretnék mondani. A kábítószerrel való visszaélés miatt 1994-ben 250 eljárás indult, míg 1997-ben 943. Ismertté vált fiatalkorú elkövető 1994-ben még csak 8 volt, 1997-re 92-re emelkedett a számuk. Jogerősen elítélt felnőtt korúak száma 88-ról 280-ra nőtt. A nyilvántartás szerint a kábítószer-fogyasztók száma az 1994-es adat 2800 fő, 1997-re a 11 ezer főt közelítette meg a nyilvántartott kábítószer-fogyasztók száma. A halálesetek száma is riasztó emelkedést mutatott, hiszen 1995-ben 204 volt a kábítószerrel összefüggő halálesetek száma, míg másfél évvel később 333-ra emelkedett.
Ezek az adatok statisztikák, az ön által elmondott eset egy valós és nagyon szomorú eset volt. Ön azonban felhívta a figyelmünket a tüntetésre is. A tüntetésen számos olyan kérdést fogalmaztak meg, amely egyszerűen nem volt igaz. Sokan úgy gondolják, hogy a kormány mostani javaslata elvesz valamit tőlük, amit eddig egy jogszabály biztosított számukra, vagy amivel eddig ők bírtak. Világossá kell tenni mindenki számára, hogy Magyarországon eddig sem volt a jogalkotókban olyan szándék, hogy a kábítószer-fogyasztás ne legyen tiltott.
A tolerancia mindig csak az enyhébb elbírálásban, illetve a büntetőjogi elbánás anyagi és eljárásjogi eszközeinek differenciált alkalmazásában volt értelmezhető. Szakmai kérdésnek tartom azt, hogy a büntetőjog a legenyhébb elkövetési magatartás tekintetében a legenyhébb büntetést helyezze kilátásba. Nem igaz, hogy több tízezer személy kerül börtönbe, hiszen aki a büntető törvénykönyvet ismeri, az azt is tudja, hogy létezik először a próbára bocsátás, a megrovás, a pénzbüntetés, a vádemelés elhalasztása, a vádemelés mellőzése, a szabadságvesztés felfüggesztése, majd csak ezt követően szabják ki a végrehajtandó szabadságvesztést, és ez egyébként fiatalkorúak esetében még inkább igaz. A kormány célja a büntetőjogi szabályozással általában véve az, hogy a szabályozás legyen egyértelmű. A büntetőjogszempontjából ez a záloga annak, hogy a büntetés elkerülhetetlenségének tudata, mint a legerősebb visszatartó erő a bűnmegelőzés eredményességéhez hozzájárulhasson.
Az államnak igenis joga van a közveszélyes önpusztítás ellen védekezni. Igenis legitim eszköz és módszer, ha elrettentéssel is fellépünk a kábítószer-terjesztők ellen. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell törekedni a lehetséges megelőzésre, de azt jelenti, hogy a kettőt nem lehet egymással szembeállítani. Az emberi együttélés és a kultúra sok szabálya mind-mind azt szolgálja, hogy a demokratikus állam bizony küszöbölje ki a felelőtlen emberek magatartásából származó terheket, különösen akkor, amikor ez a teher az egész társadalmat és az egész magyar nemzet jövőjét is veszélyezteti.
Az állam a büntetőjogi szabályozással nem oldja meg a problémákat, de világos kereteket rajzol egyes magatartások elé, jelezve ezzel, hogy azt, aki túllép rajta és ezt a kockázatot vállalja, bizony a büntetőjog eszközeivel fogja büntetni. Épp azt a kockázatot vállalja, mint amit az ő magatartása jelent a társadalom számára.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
(16.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés