DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezt az előterjesztést a területfejlesztési bizottság is tárgyalta, igaz, előadót nem állított, de egyhangúan úgy döntött, hogy nemcsak vitára alkalmasnak tartja, de elfogadásra is ajánlja a tisztelt Háznak.
Megmondom, miért nem volt az ellenzék és a kormánypárt között különösebb nézeteltérés. Mindenki látja, hogy ez a területfejlesztési mechanizmus, ami ebben az országban működik, sok mindenre jó, csak éppen azt nem oldja meg, ami ebben az országban régóta probléma: az elmaradott térségek fejlesztését, mert hierarchizált közigazgatási rendszerhez igazodik, megyerendszerben gondolkodik. Ebben a megyerendszerben gondolkodott már hosszú évtizedek óta a korábbi, régi rendben működő egypárti parlament és kormányzat, aztán az Antall-kormány és a Horn-kormány is. Egyszerű volt ezt a megyerendszert fenntartani a pénzosztogatásban s a struktúrában is, mert a klientúra, mondjuk meg őszintén, kialakult.
Olyan jó ez a kijáró módszer: elmegyünk a megyéhez, szerzünk egy kis pénzt, s az erősebb megyék ki tudják azt is sarcolni, hogy többlettámogatásokat kapjanak. Örülök, hogy Rajcsányi Péter úr ezt megpróbálja most feloldani. Kezdi azzal, nézzük meg, hogy megyénként hogyan tudunk differenciálni, s hogyan tudjuk azokat a fejlesztési pénzeket úgy eljuttatni, hogy az hasznos is legyen, tehát nem túlélési stratégiaként, meg hogy aki hangosabban beszél, az pénzt kap, hanem valóban ellenőrizhető, normatívák szerinti fejlesztésekre. Ez már megbontja azt, amit korábban olyan sokszor kritizáltunk, de érdekes módon mindig csak ellenzéki oldalról, mert a kormányzati oldal mindig tartotta magát ahhoz, hogy ez a rendszer, ez a struktúra jó, érthető okok miatt, mert rálát a pénzelosztásokra is, s időnként befolyásolni is tudja.
Nagyon szeretném, ha ezzel az országgyűlési határozattal - amit egyébként az SZDSZ meg fog szavazni - elindulna egy olyan törvény-előkészítő folyamat, ami majd a térség- és területfejlesztést valóban azon normatíva szerint dolgozná át, ami az Európai Uniónak - olyan sokszor hivatkozunk rá - valóban megfelel, amit térségi regionális fejlesztéseknek hívnak, amibe belefér a kistérség, belefér a régió, marad a közigazgatási szabályozás - megyerendszer, vagy ahogy hívjuk -, ezzel semmi probléma nincs, mert nyilvánvalóan kell egy másodfok, de ezt terület- és térségfejlesztésben nem biztos, hogy célszerű így alkalmazni. Akkor szét tudjuk végre választani azokat a fejlesztéseket, amiket itt még szóban is keverünk időnként, hogy mi az a területfejlesztés, mi az a térségfejlesztés, mi az a településfejlesztés. Ha ezeknek meghatározott normatív szabályozása van, és ez nem a megyei struktúrában kialakult testületekhez igazodik, s kiváltképp nem az adott politikai érának megfelelő és megcímkézett, hátrányos helyzetű megyéket jelöli ki, ezt megértem.
Gondolom, az államtitkár úr is örökölte azt a dolgot, hogy nekünk bizony ezeknek a megyéknek - anélkül, hogy meglett volna címezve, mihez adjuk a többlettámogatást - többlettámogatást kellett adnunk, nagyon szép pénzeket, s ezeket az illetékes megye az agrárfejlesztésben majd úgy osztja el, ahogy a legegyszerűbb, hogy az agrártámogatást x százalékkal megemeli az adott megyében. De ez se programhoz, se célhoz, se hatékonysághoz nem volt kötve, mert voltak és vannak azok a megyék, amelyeknek ez a mutatószáma, amiről beszéltünk, megalapozza azt, hogy joggal tarthassanak igényt olyan pénzekre, amelyeknek, még egyszer hangsúlyozom, a hatékony felhasználását nincs módunk ellenőrizni.
Bízom abban, hogy ezzel a határozati javaslattal megtesszük a lépést annak érdekében, hogy a korábban elfogadott és ma is hatályban lévő területfejlesztési törvény módosuljon. Azzal, hogy a kormány ezt a határozati javaslatot támogatja, bizonyságát teszi annak, hogy ebbe az irányba kíván elmozdulni. Én nagyon szívesen vennék részt még ebben a választási ciklusban olyan törvényalkotási munkában, amely valóban a terület-, a térség- és a településfejlesztés normatív szabályait dolgozná ki, nem pedig egy közigazgatási hierarchiát és egy pénzosztogató rendszert, hanem valóban szétválasztva a kötelező állami feladatokat és a vállalkozás jellegű fejlesztéseket, már nem kijárásos alapon, hanem az állami közpénzek valóban ellenőrizhető és hatékony felhasználását célozná meg.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés