DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen ezt a lehetőséget, hogy röviden ugyan, de szólhatok egy nagyon fontos témáról, nevezetesen az Európai Unióval folytatott tárgyalások ügyéről. Mindannyian tudjuk, hogy november 10-én megkezdődtek az érdemi tárgyalások az Európai Unióval, és ezzel az európai integrációs folyamatba történő bekapcsolódásunk egy új, meghatározó jelentőségű szakaszába érkeztünk. Sikerült érvényesíteni azt a magyar tárgyalási célkitűzést, hogy ezek az érdemi tárgyalások az átvilágítással párhuzamosan - tehát nem annak bevárása után - már meginduljanak, és ezzel valószínűleg jelentős időt nyerünk.
Tisztelt Elnök Úr! Nem célom az, hogy ez alatt az öt perc alatt részletes beszámolót próbáljak adni. Ezt a beszámolót egyébként az európai integrációs ügyek bizottsága és a külügyi bizottság előtt az elmúlt napokban megtettem. A cél tehát most nem a részletekre történő kitérés, hanem inkább figyelemfelhívás. Figyelemfelhívás arra, hogy a tárgyalások üteme nem lassul, a menetrend töretlen, és a folyamat halad előre.
November 10-én 7 fejezet tárgyalása történt meg. Így az iparpolitika, a kis- és középvállalatok, a tudomány és kutatás, az oktatás és képzés, a távközlés és az információs technológia, a kultúra és az audiovizuális politika, valamint a kül- és biztonságpolitika témája. Ismeretes az is, hogy ezek közül három fejezetet időlegesen lezártunk: ez a kis- és középvállalatok, a tudomány és kutatás, valamint az oktatás és a képzés témája. Az iparpolitika és a távközlés területén a magyar fél úgynevezett átmeneti intézkedés iránti kérelmet nyújtott be. Ezek a kérelmek azonban abból a munkahipotézisből indulnak ki, hogy Magyarország 2002. január 1-jén az Európai Unió tagja lesz. Ha tudniillik nem ez lenne a helyzet, és a tagságunk akár csak egy évet is késne, akkor ezek az átmeneti intézkedés iránti igények elveszítik tárgyukat, okukat. Tekintettel arra, hogy egyik esetében 6 hónapról és 23 napról van szó, másik esetben pedig 12 hónapról.
Tisztelt Elnök Úr! Az ütemet fenn fogjuk tartani, és reális reményünk van arra, hogy a következő hathónapos periódus végéig - tehát a német elnökség lejártáig - az összes, a 31 fejezet közel fele a tárgyalás napirendjére kerül. Ezeket a fejezeteket most nem sorolnám fel. Legyen talán elég annyit említenem, hogy ebből 4 tekintetében már átadtuk a tárgyalási álláspontjainkat, további 4 fejezet tekintetében pedig január végéig fogjuk ugyanezt megtenni.
Azt is tudjuk, hogy időközben elkészült a bizottság éves jelentése Magyarországról és a többi jelöltországról. Köztudomású, hogy ebben Magyarország a kritikai megjegyzések ellenére igen kedvező megítélést kapott. Erőteljes bírálat érte az 1998 márciusában átadott, a közösségi vívmányok átvételére irányuló nemzeti programunkat. Ezt a programot jelenleg átdolgozzuk, ésjanuár végéig új formában, új, részletesebb, pontosabb tartalommal be fogjuk nyújtani. Igen jelentős feladatok állnak előttünk, és meggyőződésem, hogy az 1999-es esztendő a csatlakozási folyamat szempontjából sorsdöntő lesz.
Vannak külső és belső veszélyek, amelyekről most részletesen nem szólnék, csak egyet említenék: ne engedjük azt, hogy a figyelmünket eltereljék a csatlakozás egyre távolabbi időpontjára történő utalások! Ezek az utalások, megnyilatkozások, amelyek mellőzését a csatlakozási tárgyalásoksorán a másik féltől kifejezetten kértük (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), alkalmasak lehetnek arra, hogy bizonytalanságot keltsenek. Egy dologra azonban nem lehetnek alkalmasak, ez pedig az, hogy felmentsenek minket a munka alól és a munka elvégzésének közös felelőssége alól. Kizárólag ezt a figyelemfelhívást célozta ez a felszólalásom, elnök úr.
Egyetlenegy mondatot szeretnék még mondani: javasoljuk, hogy a januári szünet után a parlament egy vitanap keretében tekintse át, vitassa meg a csatlakozási stratégiával, a csatlakozási tárgyalásokkal kapcsolatos valamennyi kérdést; tekintettel az ügy kiemelten fontos és össznemzeti jellegére.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés