KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A most előttünk fekvő határozati javaslat, ez a módosítás, ami tulajdonképpen két képviselőtársunk által került benyújtásra, valódi problémára ad, úgy érzem, nem is rossz megoldást, nem is rossz irányú megoldást.

A valódi probléma már a területfejlesztési törvény és a területfejlesztési támogatások rendszerének kialakításakor is a Ház előtt volt. Ez pedig az a kérdéskör, hogy a megyei statisztikai rendszer, a megyei felmérések alapján kialakított elmaradott térség - kevésbé elmaradott térség, elmaradott megye - kevésbé elmaradott megye felosztás túl elnagyoló, túlságosan is - idézőjelben mondom - "durva" azokhoz a valódi viszonyokhoz képest, ami Magyarországon található, ahol bizony nagyon jó átlagparamétereket és fejlettségi színvonalat felmutató megyékben is találunk olyan kistérségeket, településeket, amelyek sokszorosan, többszörösen hátrányos helyzetben vannak, és amelyeknek a felzárkóztatása éppen úgy fontos számunkra, mint egy-egy nagyobb térségnek a többséghez, az átlaghoz történő felzárkóztatása. Tehát a probléma valóban indokolttá teszi azt, hogy ezen a támogatási rendszeren finomítás, javítás történjen. Szeretném azonban felhívni a törvényhozás figyelmét arra, hogy amikor ezt a módosítást elfogadjuk, és a módosítás irányát támogatjuk, akkor azért nem oldottuk meg teljes mértékben ezt a problémát, hiszen újabb problémákat generáltunk.

(21.20)

Szeretnék ezek közül néhányat említeni. Az első, amit mindenképp szeretnék kiemelni, hogy amennyiben az e célra rendelkezésre álló források nem növekednek, vagy nem növekednek kellő dinamikával, akkor ez egyértelműen azt jelenti, hogy az eddig kedvezményezett térségben levő kistelepülések támogatása összességében csökkenni fog, hiszen ugyanabból a kalapból lényegesen több önkormányzat pályázhat majd forrásokra. Tehát a jelenlegi felzárkóztatás szükségességét senki nem vonja kétségbe az országnak elsősorban a keleti részében levő megyékben található kis önkormányzatok, kistérségek esetében. Nos, az ő forrásaik, lehetőségeik a felzárkózásra csökkenni fognak, ha ez az összeg lényegesen nem fog megemelkedni, tehát nem biztosítjuk azt, hogy a legeslegelmaradottabb nagy térségek kistelepülései továbbra is ugyanannyi forráshoz jussanak hozzá. Szeretném tehát hangsúlyozni, hogy ez azon térségek - például egy szabolcsi térség kistelepülései - számára, ha a forrás nem nő dinamikusan, úgy lesz majd megélhető, hogy kevesebb forrás, támogatás jut a felzárkózásra.

A második gond, gondolat, hogy a pályázók körébe bevonunk olyan kis-térségeket, olyan önkormányzatokat, amelyek pályázathoz való hozzájutása legalább annyira indokolt, mint az ország másik végében lévőké. Itt már elhangzott, a Vas megyei - nyugodtan mondhatunk zalai, somogyi, baranyai példákat -, elsősorban a kis, hegyvidéki vagy dombvidéki településcsoportok problémáját lehet kiemelni, amely bizony sok-sok olyan jegyet hordoz, amely összességében - nyugodtan mondhatjuk - időnként lényegesen kedvezőtlenebb helyzetet tükröz, mint az ország keleti területén lévő egyes térségeké.

Mégis, amikor a pályázatról beszélünk, akkor egy lényegesen nagyobb kör pályázhat ezek után, és a pályázat során nagyon lényeges kérdés lesz, hogy ezen önkormányzatoknak milyen a saját erejük. Mennyire tudnak úgy fölmutatni saját erőt, saját forrást, olyan képességet, szervezettséget pénzügyi háttérrel, biztosítékkal, amellyel föl tudják venni, élni tudnak a pályázat adta forrásokkal, és az adott célra fölvett forrásokból valóban meg tud majd valósulni a beruházás? Állandó probléma volt ezeknél a pályázatoknál már eddig is, hogy az önkormányzatok részéről nagyon sok helyen megvolt az igény ezen támogatáshoz, de amikor kiderült, hogy mellé kell tenni a saját erőt - nem túl nagy saját erőt, adott esetben csak 10-20 százaléknyi forrást -, akkor ez a forrás sem állt rendelkezésre, semmilyen forrás nem állt rendelkezésre, tehát teljes körű támogatottságot, 100 százalékos támogatottságot igényeltek.

Ezzel szemben meg fognak jelenni esetleg olyan települések, ahol a megyei vagy a térségi területfejlesztési tanács tud adni kiegészítő támogatást, tehát ebben a pályázati rendszerben, amikor már csak önkormányzat és önkormányzat látható majd a bírálóbizottság előtt, akkor az egyik önkormányzat tudja majd jelezni, hogy némi saját forrással - például a megyétől - rendelkezik, a másik pedig nem fogrendelkezni ilyen forrással, hiszen éppen olyan megyéből pályázik, amely mint megye, összességében sokkal gyengébb mutatókkal és sokkal rosszabb pénzügyi kondíciókkal rendelkezik.

Ebben az esetben félő, hogy a pályázat elbírálása során a nagyobb kielégítettség, a sikeresebb pályázat érdekében a zsűri azokat részesíti előnyben, ahol nagyobb biztosítékot lát arra, hogy a pályázat során elnyert pénzből valóban beruházás lesz.

A pályázatra tehát egy olyan környezetben, egy jobb - anyagilag is jobb, fejlettebb, szervezetileg is jobban felállt már az a környezet - környezetben levő, de nagyon elmaradott térségnek, úgy érzem, sokszor nagyobb lesz az esélye, mint az ország elmaradott térségeiben levő, leszakadt kis önkormányzatnak.

Azt gondolom tehát, hogy föl kell majd figyelnünk ezekre a jelenségekre, és az elbírálásnál, a szempontrendszer kialakításánál törekedni kell arra, hogy ebben is egyensúlyt tudjunk tartani, tehát ne csak a relatíve kedvezőbb adottságú - egyéb adottságok révén kedvezőbb adottságú - települések tudjanak sikeresebben pályázni.

A harmadik, még mindig ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódóan: valóban az a kérdés, hogy a területfejlesztés önmagában, egy-egy kistelepülés számára, a kis projektek megcélzása esetén is igen jelentős feladat a saját projekt elkészítése, beadása, egyebek. Ebben óriási segítséget nyújt az az intézményrendszer, ami megyei szinten kialakult, amely pontosan azt segítené elő, hogy ezek az önkormányzatok szakmai problémákkal is tudjanak a területfejlesztési tanácsokhoz, a területfejlesztés intézményrendszeréhez, a helyi intézményrendszerekhez fordulni.

Nos, itt van előttünk, a Házban a következő évi költségvetés, és erről folyik a vita. Ebben a költségvetésben láthatjuk, hogy az e célra elkülönített működési források bizony szűkebb markúak, mint az elmúlt esztendőben. Márpedig ebből az következik, hogy adott esetben nem segítjük elő pontosan ennek a területfejlesztési kérdésekhez kapcsolódó apparátusnak a fejlődését, bővítését, készségét arra, hogy minél több önkormányzat számáratudjon - feladatköréből adódóan vagy azt akár meghaladóan is - támogatást, szakmai segítséget nyújtani.

Véleményem szerint az egész módosító indítvány akkor tudja a sikerét elérni, ha azokat a problémákat, amelyeket nem tud megoldani, vagy amelyeket bizonyos értelemben maga is gerjeszteni fog - mintegy a nagy problémát kiváltva, de kisebb problémákat, újabb feladatokat okozva -, a módosítás és a végrehajtás során eleve tekintetbe vesszük majd; hogy ez a megoldás sem ad teljes körű és végleges megoldást a feladatra, hanem csak talán egy lépéssel, véleményem szerint egy jelentős és jó lépéssel visz közelebb minket ahhoz, hogy egyre célszerűbb és egyre hasznosabb területfejlesztési támogatási rendszert alakítsunk ki.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu