BAJOR TIBOR (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Tiszán levonuló árhullám több kérdést is felszínre hozott. Az első és legfontosabb az, hogy milyen színvonalon valósul meg a gyakorlatban az ukrán-magyar katasztrófavédelmi megállapodás.
Kevesen tudják, hogy a meginduló árhullám a forrásoktól számítva körülbelül 26 órán belül eléri Tiszabecset, vagyis a magyar határt. Szeretném megkérdezni, hogy kaptunk-e, és ha igen, mikor és milyen pontos tájékoztatást az árhullámmal kapcsolatban. A Felső-tiszai Vízügyi Igazgatóság igazgatója miniszterelnök urat tájékoztatta; önt nem tudta, hiszen ön akkor éppen külföldön tartózkodott.
Második kérdésem: a korábbi kormány - a Horn-kormány - 15 milliárd forintot hagyott jóvá a tiszai töltések és gátak megerősítésére, építésére. Azonban azt tapasztalhattuk, hogy a gátak védekező emberek nélkül csak nagyon rövid ideig képesek ellenállni az áradásnak. Ezt bizonyítja Milota, Vásárosnamény, Tivadar. Ezeknek a településeknek a nevére még sokáig fog emlékezni a lakosság. Nem véletlen, hogy Záhonyban és Vásárosnaményban, ahol a városokban önálló polgári védelmi parancsnokság működik, sokkal felkészültebben tudtak szembenézni a veszéllyel.
(15.50)
Miniszter Úr! Nem tudtam, hogy a polgári védelem is a közlekedési miniszterhez tartozik, ezért önt kérdezem, mi a szándékuk a polgári védelmi hálózattal, megmarad-e önállósága.
A harmadik kérdésem: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Bereg az egyetlen olyan terület, amely a Tisza és az országhatár között fekszik. Erre azért hívom fel a figyelmet, mert hiába védjük meg településeinket a magyar területen, ha Ukrajnában gátszakadás van, az ár Bereget is elárasztja. Tervezi-e a kormány - a román-magyar határszakaszhoz hasonlóan - az ukrán határ mentén is kiépíteni a védvonalat az országhatár és nem csak a folyó mentén? Ez, gondolom, külügyminisztériumi hatáskör.
Miniszter Úr! Eddigi kérdéseimre egy-egy mondatban lehet válaszolni. Amiről viszont a miniszterelnök úrtól hosszabban kértem volna a válaszát - nemrég nálunk járt Ukrajna államfője -, nemcsak mint a határ menti egyéni választókerület képviselője, hanem úgy is, mint az IPU ukrán-magyar bizottságának elnöke kérdezem: történt-e Magyarország és Ukrajna között a határ menti együttműködésekben valamilyen megállapodás, netán szerződés aláírása? (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés