DR. FRAJNA IMRE, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalandó törvényjavaslat több fontos rendelkezést tartalmaz a leendő nyugdíjasok számára, valamint orvosolja azokat a sérelmeket, amelyeket az előző parlament a nyugdíjreformmal összefüggésben ejtett az özvegyeken, valamint a nyugdíjemelés jövő évi szabályait is ez a törvényjavaslat tartalmazza.

A jelen helyzet megértéséhez, valamint a vita érdemi lefolytatásához elkerülhetetlen, hogy visszatekintsünk a nem is oly távoli múltba. 1976-tól egészen az 1988-as esztendőig a nyugdíjemelés mértéke standardizáltan 2 százalék volt. Ez a hosszú gyakorlat teremtette meg azt a helyzetet, amellyel a rendszerváltáskor szembe kellett nézni, az infláció ugyanis kevéssé vette tekintetbe a nyugdíjemelés mértékét. Az infláció mértéke a hetvenes években 2 és 4 százalék között volt, ám a nyolcvanas évek közepénél már 20-30 százalékot is elért. Ezért is kellett többek között szembenézni a nyugdíjak elértéktelenedésének problémájával. Így került sor az azóta is legnagyobb mértékű nyugdíjemelésekre: 1991-ben 25, majd 1992-ben 28,5 százalékos emelést hajtottak végre.

1994-ig, ha az 1990-es értéket vesszük 100 százaléknak, 13 százalékkal csökkent ennek ellenére a nyugdíjak reálértéke. A jelenlegi ellenzék kormányzása idején ez a szám több mint 20 százalékra változott. Ezt a helyzetet érzékelte az előző kabinet is, és a nyugdíjrendszer hiányosságait egy drága, bonyolult szociálpolitikai rendszeren keresztül próbálta elfedni, a kérdést a települési önkormányzatokra terhelve, ezzel sorban állásra, kérelmezésre, bonyolult nyomtatványok kitöltésére kényszerítve az idős embereket, sokszor megalázó módon. Így a munkában töltött évek jogán szerzett ellátás helyett részben szociálpolitikai kérdéssé tették a nyugdíjasok ügyét. Az özvegyi nyugdíjak rendezése is elmaradt az előző kormányzati ciklus idején.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha figyelmesen megvizsgáljuk az éves árnövekedés, az árindex és a nyugdíjak reálértékének alakulását, láthatjuk, hogy 1994-ben lett volna remény arra, hogy a nyugdíjak és az árszínvonal emelkedése ne távolodjon el egymástól, a szegénységet jelentő szociális olló ne nyíljon tovább, tehát megállhasson az évtizedek óta tartó elértéktelenedés. 1995-re ugyanis az árindex - az 1990-es 100 százalékhoz viszonyítva - 300-500 százalékra növekedett, míg ez az érték 1994-ben csak 242 százalék volt, ugyanakkor a nyugdíjak reálértéke 76,6 százalékra csökkent 1995-re, míg ez a szám 1994-ben még 86,4 százalék volt.

(9.30)

Azt gondolom, a további számadatok felsorolása szükségtelen, hiszen akik a statisztikai számokat nem ismerték pontosan - a nyugdíjasok -, a mindennapok kiadásai kapcsán érzékelték ezeket a számokat. Ezt a helyzetet kellett kezelnie a polgári kormányzatnak.

Az előző kabinet 1997-ben, felismerve a választások közeledtét, 20 százalékos emelést szavaztatott meg. Mi volt ennek a számnak a tartalma? Erről pontos képet kaphatunk a költségvetés számadatai alapján. Már egyre több idős ember is megismerhette azt a tényt, hogy az előző kabinet a nyugdíjemelésre szánt összeget úgy határozta meg, hogy átlagosan 14 százalékos nyugdíjemelést tesz lehetővé. Ez az összeg valóban megegyezésen alapult, az Érdekegyeztető Tanácsban valóban 14 százalékos emelésről egyeztek meg a felek. A 20 százalékos emelés először nem is az általános, hanem csak később, a részletes vita kapcsán került elő. A szándék ad hoc, azt gondolom, választási üzenet jellegét nem szükséges tovább ecsetelnünk.

Az 1998. évi májusi választások eredményeképpen megalakult kormány munkatervében, a kormányprogramban a nyugdíjak reálértékének megőrzését tartotta megvalósítható lépésnek. Ha odafigyelünk a kormány nyugdíjemeléssel kapcsolatos elképzeléseire, akkor több tényt is le kell szögeznünk. A kormány betartotta programját, sőt, bizonyos csoportok esetében, amelyek elsősorban az alacsony nyugdíjjal rendelkezőket jelentik, mindezen túlmenően további javulást kíván elérni. Másodszor: nem egészen indokolt a kormányon az ellenzék választási ígéreteit számon kérni, még akkor sem, ha az látszólag kedvezőbbnek is tűnhet. Hogy miért csak látszólag? Erre a beszédemben rövidesen vissza fogok térni. Harmadszor: a kormány valóban pénzt kíván adni a nyugdíjasoknak és nem ígéreteket.

Miért csak látszólag szolgálja a nyugdíjasok érdekét az ellenzéki ígéret? Az általuk javasolt változat alapján a nyugdíjak áltagos értéke csak 1000 forinttal lenne magasabb az 1999. évben, 2000-ben pedig már 1000 forintot sem érne le. A kormány koncepciója alapján 2001-ben már magasabb lesz a nyugdíjak átlagos értéke, mint ha az ellenzéki forgatókönyv érvényesülne, ugyanis a jelenlegi ellenzék elképzeléseivel 2001-ben az átlagnyugdíj 37 060 forint lenne, míg a kormány javaslata alapján ez az összeg több, mint 1000 forinttal magasabb, 38 077 forint, tehát két év elteltével a nyugdíjasok már nominálisan is jobban járnak. A következő évben már a nyugdíjasok legtöbbje többet vásárolhat, mint 1998-ban. A vita igazán - még ha többen ezt így is szeretnék beállítani - nem arról folyik, hogy mekkora is az az összeg, amellyel emelni szeretnék a nyugdíjakat, hanem arról, hogy mekkora az az összeg, amellyel emelni tudunk.

Még a választásokat megelőzően az a vád ért bennünket, hogy megalapozatlanul kívánunk segíteni a családoknak, és hogy a gazdag, gyermekes családokat kívánjuk segíteni a gyermeknevelés méltó feltételeinek biztosításával. Úgy gondolom, hogy amennyiben elfogadjuk azt az állítást, hogy Magyarországon nincs szegénység - legalábbis nincs gyerekarca -, a kritika megalapozott lehet. Az effajta érvelés még sokunk számára ismerős lehet, ám reméljük, a felnövő nemzedéknek már nem kell megismernie.

Ami valóban megalapozatlan, az az ellenzék javaslata a nyugdíjak emelésével kapcsolatban. Nemcsak azért, mert a költségvetés tanulsága szerint ők maguk sem vették teljesen készpénznek, hanem azért is - erről kevesebb szó esett -, mert a nyugdíjak 1 százalékos emelése 8-9 milliárd forintot jelent a költségvetés számára kiadásként. Könnyű utánaszámolni, hogy a 20 százalék 160-180 milliárd forintot jelent. A tb-önkormányzatok gazdálkodását figyelve nem állíthatjuk, hogy egy ilyen mértékű kiadást szándékoztak volna kigazdálkodni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány átlagosan - a jelenlegi ellenzék által is egykor elfogadott - 14 százalékos nyugdíjemelést tart megvalósíthatónak, figyelembe véve, hogy nem csak az 1999. évben kell biztosítani a nyugdíjak kifizetését, és emellett megőrizni az értékállóságokat, valamint biztosítani a lehetőségek fényében megalapozott emelést. A keresetek alakulásához kötött nyugdíjemelés véleményünk szerint és az eddigi tapasztalatok fényében nem képes közép- vagy hosszú távon megőrizni a nyugdíjak reálértékét. Az inflációval, amelynek értéke a mindenkori kormányoktól is függ, eddig is komoly nehézséget okozott a reálérték megőrzése.

Sok családban jelentkezett problémaként az a méltánytalan helyzet, hogy hosszú évekig, évtizedekig dolgozó családtagok kevéssel a nyugdíjkorhatár elérése előtt elvesztették munkahelyüket, és a nyugdíj összegének kiszámításánál a munkanélküliként kapott alacsony jövedelmet számították, olyan helyzetet teremtve ezzel, hogy a néhány éves alacsony jövedelmi helyzetük egész életükre kisnyugdíjassá tette ezeket az embereket. Ez a méltánytalan helyzet a kormány megítélése szerint mindenképpen és mihamarabb rendezésre szorult, és ezt a törvényjavaslat az intézkedések között megoldani kívánja.

Nem ejtettünk még szót az özvegyi nyugdíjakkal kapcsolatos elképzelésekről. Tudjuk, hogy az Alkotmánybíróság 5/1998. számú határozata alkotmányellenesnek értékelte a nyugdíjtörvény özvegyi nyugdíjakra vonatkozó rendelkezéseinek egyes pontjait. Az azonban, hogy az özvegyek nyugdíjának kérdése rendezésre szorul, a kormány előtt eddig is egyértelmű volt. A kormány elképzelése szerint kielégítően reagál az Alkotmánybíróság döntésére. Eszerint mindazok az özvegyek, akik nem részesültek saját jogú nyugellátásban, amikor elvesztették férjüket, feleségüket, az ideiglenes özvegyi nyugdíj lejárta után nem az eddigi 20 százalékos, hanem még továbbra is az 50 százalékos mértékű állandó özvegyi nyugdíjban részesülhetnek mindaddig, amíg saját jogon nem részesülnek nyugellátásban. Arra az időszakra, amely az ideiglenes özvegyi nyugdíj lejártát követően és az özvegy nyugdíjkorhatárának elérése között van - ez az időszaksajnos gyakran éveket jelent -, ezentúl már nemcsak 20 százaléka jár az elhunyt nyugdíjának, hanem az 50 százaléka. Azt gondolom, hogy ez olyan lépés, amely tekintettel van a társ elvesztését követő időszak nehézségeire.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az idős kor méltósága a kormány nyugdíjakkal kapcsolatos elképzeléseinek tükrében nem szorítkozik a rövid távú látszatígéretek halmozására, hanem ténylegesen a nyugdíjasok valódi érdekeit szem előtt tartó, megvalósítható emelést kíván megtenni. A nyugdíjak értékállósága - az a lehetőség, hogy az idősek ugyanannyit vagy még többet tudjanak vásárolni a következő években - megteremtődött, és ezt az eredményt, amelyet az előző ciklus idején nem tapasztalhattuk, most meg kívánjuk őrizni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu