DR. HORVÁTH ZSOLT, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A költségvetési bizottságban a többség az előterjesztő véleményével értett egyet, és az előterjesztő kiemelte a következőt: ez a törvényjavaslat, amely most előttünk fekszik, új törvény, és végre egy picit rendet tesz; a családokra vonatkozó törvényi helyeket egy helyre, egy törvénybe gyűjti össze, amelyek eddig szanaszét voltak. Ebből a szempontból ezt a törvényt kiemelkedően fontosnak tartom.
Nagyon-nagyon fontos volt - miniszter úr is említette, és a bizottságban is elhangzott -, hogy a családi támogatások döntő többsége alanyi jogon fog járni, és minden gyermeket nevelő családhoz, gyermekhez el fog jutni ebben az országban. A törvényjavaslat igazgatási jellegű módosításokat is tartalmaz, amelyek döntő részben egyszerűsítést jelentenek, vagyis könnyebben, egyszerűbb módon lehet elérni ezeket a támogatásokat. A bizottság ülésén a törvényjavaslatban szereplő támogatások, ellátások tételes felsorolása is megtörtént, Harrach Péter miniszter úr expozéjában szintén elmondta, ezért most nem ismétlem meg még egyszer. Viszont nagyon fontos tény az - ami miatt a költségvetési bizottság alapvetően vizsgálta ezt a törvényjavaslatot -, hogy a jövő évi költségvetésben megvan-e a fedezete a családi támogatásoknak. Örömmel jelenthetem a tisztelt Ház számára, hogy a jövő évi költségvetésben maradéktalanul megvan a fedezete a családi támogatásoknak.
Van egy vélemény, ami viszont Keller képviselő úr részéről úgy fogalmazódott meg - szó szerint idézem a jegyzőkönyvet -, hogy "nem jön vissza a gyed, amit a kormánypárt a programjában ígért". Képviselő úr, örömmel tájékoztathatom, hogy a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja benyújtotta ezt a módosító javaslatot a törvényhez, tehát figyelemmel voltunk önökre is és a terveinkre is.
Tisztelettel köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés