DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, hogy másodszor szólalok fel, de két dolog van, amelyre szeretnék reagálni.

Először is Avarkeszi Dezső képviselő úr felvetésére reagálok, aki azt a lehetőséget boncolgatta, hogy alkotmánymódosítás, házszabály-módosítás. Tisztelettel, erről szó nincs! Az ügyrendi bizottságnak egyedül és kizárólag a hatályos Házszabály értelmezésére van lehetősége (Dr. Hankó Faragó Miklós: De nem azt tette! - Dr. Toller László: És nem az alkotmányéra!), és erre kapott felkérést az Országgyűlés illetékes alelnökétől. Megítélésem szerint ezt a kötelezettségét teljesítette.

Hogy az alkotmány és a Házszabály ezt a két fogalmat használja, azt hiszem, ez tökéletesen megfelel annak a jogi okfejtésnek, amit az ügyrendi bizottság elnöke az előbb előadott. Tehát igenis az alkotmány és a Házszabály rendelkezéseiből következtethetően különbség van a vallomástétel és a meghallgatás között. Tisztelettel, én változatlanul fenntartom az álláspontomat.

Egyetlenegyet szeretnék megjegyezni: nem tehetek arról, hogy a mai ellenzék folyamatosan ilyen fajta kérdésekkel ostromolja az illetékes levezető elnököt, és így az elnök az ügyrendi bizottságot. Azt hiszem, hogy úgy ebben, mint a másik hét ügyrendi bizottsági elvi állásfoglalásban, az ügyrendi bizottság teljesen korrekt módon járt el.

Nagyon örültem volna, ha az ellenzéki részről a megduplázott felszólalások (Kuncze Gábor: El kell jönni a bizottság ülésére, és akkor nincs gond!) közül valaki egyáltalán kétségbe tudta volna vonni az ügyrendi bizottság elnöke által kifejtett jogi álláspontot. (Zaj. - Dr. Toller László: Hack Péter elmondta! - Dr. Hankó Faragó Miklós: Nem voltál bent az előbb?) Itt általános támogatások voltak... (Nagy zaj az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu