DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Ház! Salamon László ügyrendi bizottsági elnök úr, tisztelt képviselőtársam, megadta a jogi választ a problémára, csak nem azt a következtetést vonta le belőle, amelyet gondolatmenete alapján meg kellett volna tennie. Kifejtette ugyanis, hogy az alkotmány 21. § (3) bekezdésében rögzített intézmény - a vallomástétel intézménye - egy sajátos sui generis jogintézmény, amely eltér minden más, az alkotmányban szereplő jogintézménytől. Ennek következtében mindazok a szabályok, amelyek más esetekben a helyettesítéssel kapcsolatosan léteznek, erre nem alkalmazhatóak. Éppen ezért már tévesnek kell tekintenem tisztelt Salamon László képviselőtársam azon állítását, mely szerint például a kormány beszámolója - mely a 39. § (1)bekezdésén alapul - ugyanebbe a körbe lenne sorolható, lévén, hogy ott plenáris ülés előkészítéséről, nem pedig egy speciális bizottsági tevékenységben való részvételről van szó.

Vitathatatlan, hogy ez az intézmény - a vallomástétel - nem jelenik meg számos nyugat-európai állam alkotmányában. Az is nyilvánvaló, hogy speciális, kivételes intézményről van szó, mely például ismeretes az Egyesült Államokban. Kétségtelen az is, hogy a Házszabály nem alkalmaz pontos fogalmat, ám amikor a meghallgatást a kétötödhöz köti, akkor teljesen egyértelmű, hogy a kisebbség számára kíván jogot biztosítani. Azáltal, hogy ezt a kétötödöt a két szó felcserélésével próbálják kiiktatni, az ellenzéktől olyan jogot vonnak meg, mely szükséges volt, éppen a törvényalkotó, adott esetben a házszabályalkotó akarata alapján, amikor ez a szabály bekerült a Házszabály jelenlegi rendszerébe.

Meg kell jegyeznem azt is, hogy a vallomástétellel kapcsolatosan semmilyen, az alkotmányt végrehajtó szabály jelenleg nem létezik. Ehhez legközelebb a meghallgatás áll, ezért a korrekt alkotmány-végrehajtás megköveteli, hogy erre a közel eső esetre egy jogilag korrekt analógiás alkalmazással kiterjesszék a vallomástételt. Éppen ezért kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy mindezek alapján az ügyrendi bizottság álláspontját utasítsák el. Megjegyzem azt is, hogy gondoljanak abba bele - bár lehet, hogy ez az önök számára most elképzelhetetlen -: nem kizárt, hogy valaha a történelemben még önök is kerülhetnek ellenzéki pozícióba, s akkor netán más megoldást tartanának korrektnek, helyesnek, jogszerűnek és alkotmányosnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu