NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Abban a kérdésben, amelyet feltett nekem, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége, illetőleg a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége is kifejezésre juttatta már egyet nem értését. Tudomásunkra jutott nekünk is, hogy különleges gazdasági övezetről és a befektetési tevékenység szabályozásáról Ukrajnában törvénytervezetet készítenek elő, illetőleg ehhez hasonlóan egy elnöki rendelettervezetet is.
Egyelőre valóban úgy tűnik, a tervezetekből kimaradt az ön által is említett három magyar járás, a nagyszőlősi, a beregszászi és az ungvári járás. Ezek zömében magyarok lakta járások. Hadd húzzam azonban alá, tisztelt képviselő úr, hogy egyelőre nincs a hivatalos ukrán álláspontról tudomásunk. Tudnivaló ugyanakkor, hogy a kárpátaljai 150 ezres magyarság 75 százaléka ebben a határ menti sávban él, és nagyon fontos a Magyar Köztársaság számára, hogy ez gazdaságilag is egy élhető közeg legyen.
Megleptek bennünket a törvénytervezettel kapcsolatos hírek, hiszen sem Martonyi külügyminiszter úrnak, sem Orbán miniszterelnök úrnak Kucsma elnök úrral, Pusztovojtenko miniszterelnök úrral és Taraszjuk külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai nem hordoztak semmiféle olyan információt, ami ebbe az irányba mutatott volna. Sőt, az az emlékeztető, amit október 28-án aláírtunk a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a határ menti régiók közös fejlesztéséről, nem tesz említést ilyen típusú megkülönböztetésről. Azt tudom mondani önnek, hogy tájékozódunk, igyekszünk a megfelelő információkat beszerezni és pozitív irányba befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a végleges formáját.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés