VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP az utóbbi hetekben már többször felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy a kormány, beváltva az önkormányzati választásokat megelőző fenyegetéseit, bünteti azokat az önkormányzatokat, ezáltal a települések lakosságát, amelyekben nem kormánypárti polgármestert vagy kormánypárti többségű testületet választottak. Azt hittük, hogy ez választási fogás, de a helyzet ennél sokkal rosszabb: önök ezt komolyan gondolták. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Gyalázat!) Ezúttal a "polgár" új definíciójával ismerkedhetünk meg: azon a településen, ahol kormánypárti az önkormányzat vezetése, "polgárok" laknak, ahol nem, ott a "lakosság" lakik, akiket az, úgymond, rossz választásért büntetni kell.
Az a szörnyű gyanú is beigazolódott, hogy a kormány nem hozta meg az önkormányzatok címzett támogatásáról időben a döntést, mert meg akarta várni az önkormányzati választásokat. Tény, hogy a kormány a már júliusra szakmailag előkészített állásfoglalását félretette néhány hónapra, mert a későbbi döntést az önkormányzati választások eredményétől akarta függővé tenni. A kormány november 12-ei döntése példátlan, törvénysértő, és semmi kétséget sem hagy afelől, hogy a polgári koalíció számára az ellenzéki vezetésű önkormányzatok címe ismeretlen.
Nem lehet véletlen, hogy a júliusi - ismétlem, szakmai szempontok alapos mérlegelésével készített - támogatott listából kivétel nélkül csupa ellenzéki vezetésű önkormányzatot hagytak ki és utaltak az elutasítottak táborába, ezzel szemben kizárólag kormánypárti vezetésű önkormányzatokkal egészítették ki a támogatásban részesítendők listáját. A kormány bünteti tehát azokat a településeket, az ott élő embereket, ahol a választók többsége úgy ítélte meg, hogy szocialista vagy szabaddemokrata polgármester a legalkalmasabb a testület, illetve a település vezetésére. Először fenyegetett a kormány, majd büntetett. Furcsa demokráciafelfogással rendelkezik a jobboldali polgári kormányzat: kimutatja foga fehérjét azon települések választópolgárainak, ahol nem a kormány szája íze szerinti eredmény született.
Így bünteti a kormány Nagykanizsa lakosságát a könyvtárépítés elmaradásával, Mosonmagyaróvár lakosságát a kórház-rekonstrukció hátráltatásával, Nyíregyháza lakosságát a Kölcsey Gimnázium felújításának elmaradásával, Budapest lakosságát többek között a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fejlesztési beruházása elmaradásával, és még folytathatnám a sort.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Székesfehérvári lakos vagyok, így büntetendő, rossz választó, hiszen a Fidesz-fellegvár elesett, a zászlós hajó léket kapott. Ha a címzett támogatásban nem, akkor a költségvetésben bünteti a város lakosságát a kormány. Sorolom: a királysírok konzerválására három év után egy fillér sincs a költségvetésben; a város elkerülő útja beruházásának folytatását a Magyar Köztársaság két minisztériuma, valamint az önkormányzat között kötött szerződésellenére nem támogatja a kormány; végül a miniszterelnök úr által a tavaszi kampányban hangoztatott nemzeti emlékhelyre, amelyet a tavalyi költségvetésnél a Fidesz egy emberként támogatott, egyszerűen nincs előterjesztés. Emlékeztetőül, Székesfehérvár irányítószáma: 8000.
Tisztelt Országgyűlés! Mi nem tudjuk, hogy a miniszterelnök úr a címzett támogatások politikai színezetű újraelosztására gondolt-e, amikor nagy nyilvánosság előtt kijelentette: van még a metróberuházás, a Nemzeti Színház leállításához hasonló döntés a tarsolyában. Reméljük, a puttonya - hogy stílszerű legyek - ezzel kiürült. A magunk részéről pedig szívesen megadjuk a törvényhez benyújtandó módosító javaslatok formájában azon önkormányzatok címét, amelyek érdemesek és valóban rászorulnak a központi támogatásra, hogy a címzett az önök számára se legyen ismeretlen.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés