ZSIGÓ RÓBERT, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Az ifjúsági és sportbizottság megtárgyalta a kormány által benyújtott T/331. számú, a családok támogatásáról szóló törvényjavaslatot.

A többségi vélemény szerint a kormány családpolitikájával kapcsolatos lépéssorozat elemei között az egyik legjelentősebb törvénytervezet a családok támogatásáról szóló törvény. A mostani elképzelés nem a korábbi, már sokszor módosított, szétszedett, koherenciáját vesztett jogszabályok toldozgatására-foldozgatására vállalkozik, hanem teljesen új szerkezeti szemléletű és egységes nyelvezetű szabályozást kíván megvalósítani.

A bizottság ülésén felvetődött néhány aggály ellenzéki részről, mely szerint például a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás alanyi jogúvá tétele nem a szegényebb rétegeket, hanem éppen ellenkezőleg, a magasabb jövedelmű családokat támogatná. Szóba került az iskoláztatási támogatással kapcsolatban az iskolába járás ellenőrzése és ennek az ellenőrzésnek a koordinálása, valamint az adminisztratív terhek csökkentésével kapcsolatos kételyek.

A bizottság többségi álláspontja szerint például a családi pótlék, de más ellátási forma alanyi jogúvá tétele igenis segít az összes családon, főképpen az alacsony és közepes jövedelmű családokon, mert egyrészt leveszi a vállukról azt a - valljuk meg - megalázó adminisztratív terhet, amit eddig megköveteltek tőlük a Bokros-csomag bevezetése után; másrészt megfogalmazza azt az üzenetet, hogy Magyarországnak, a polgári kormánynak minden gyermek fontos, bárhol születik is, és a jelenlegi demográfiai mutatókat látván ez is egy nagyon fontos üzenet.

Nagyon fontos még az is - és ezt ellenzéki képviselőtársaim elismerték -, hogy a jövedelemhatárhoz kötött folyósítási rendszer a polgárokat nagyon sok esetben hazug eljárásokba kényszerítette, adóelhallgatásokba és mindenféle egyéb manipulációkba, viszont nagyon sok olyan családot rekesztett ki a támogatásból, amelyek igenis rászorultak volna erre a támogatásra. Úgy látjuk, hogy a tiszta beszéd ezen a téren is eredményesebb.

Az iskoláztatási támogatás bevezetése szerintünk éppen arra ösztönzi azokat a családokat, ahol a gyerek nem vagy csak rendszertelenül jár iskolába, hogy igenis taníttassák gyermekeiket, hiszen ezeknek a családoknak ez az egyik legnagyobb esélye a felzárkózásra.

A bizottsági ülésen ellenzéki képviselőtársaink is egyetértettek azzal, hogy a törvényjavaslatban szereplő célok a kormányprogrammal összhangban vannak.

Tisztelt Ház! Összegzésképpen tehát: az ifjúsági és sportbizottság a törvényjavaslatot megtárgyalta és általános vitára alkalmasnak találta.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu