BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Már említést tettem korábban erről a bizonyos költségvetési bizottsági ülésről, ahol ennek a 180 milliárdos módosító indítványnak - amelyet az időközben távozott Mádi László képviselő úr mint a bizottság alelnöke írt alá, Tállai képviselő úr és a többi fideszes képviselő is megszavazta ezt az indítványt - a tárgyalása a következőképpen zajlott körülbelül 21 óra 53-54 perckor.
A jegyzőkönyvet idézem: "Következőként javasolnám az összekapcsolt módosító indítványt, amely a Magyar Köztársaság '98. évi költségvetéséről szóló '97. évi törvény módosítására vonatkozik. Ez egy hosszú módosítás, ami több pontot is érint. Kérem a kormányt, indokolja!"
Államtitkári indokolás: "A javaslat arra irányul, hogy a Magyar Fejlesztési Bank tőketartalék-juttatásának fedezetét az ÁPV Rt. részére 40 milliárd forint összegben, a Postabank és Takarékpénztár tőketartalék-juttatás fedezetét 132 milliárd forint összegben és az ÁPV Rt. tartalékának feltöltését 50 milliárd forint értékben biztosítsa." Ez volt az indoklás.
(Kocsi László helyét a jegyzői székben Mádai Péter foglalja el.)
Tisztelt Képviselőtársaim! A pénzügyminiszter úrnak most megvan a lehetősége arra, hogy az Országgyűlés előtt indokolja, hogy miért éppen 132 milliárd és nem 102 milliárd vagy 112 milliárd, vagy 92 milliárd, vagy 182 milliárd; miért éppen 132 milliárd forintnyi többletadósságot kíván vállalni a kormány az 1998. évi költségvetésben az adófizetők terhére, és miért nem többet; miért nem kevesebbet, miért annyit, miért most, miért nem jövőre, miért nem tavaly, miért nem két év múlva, miért nem évekre megosztva, ahogy erről Szekeres képviselő úr beszélt. Ilyen indokolás alapján voltak hajlandók önök, Tállai képviselő úr, megszavazni ezt a módosító indítványt! Ilyen indoklás alapján írta alá ezt a módosító indítványt a kormánypárti többség nevében Mádi képviselő úr! Őszinte érdeklődéssel várjuk a javaslat indokolását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés