BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Mint arra Keller László már utalt, Tállai képviselőtársunk félreértette a helyzetet. Arról nincs szó, hogy mi elégedettek lennénk mindazzal, ami itt javasolva van, csak a korrekt indoklást végre meghallottuk a pénzügyminiszter úrtól.
De amiért én igazán szót kértem, az az, amit Mádi László képviselő úr mondott. Arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogyan kezelt egy bizonyos értelemben analóg helyzetet a szocialista-szabaddemokrata kormánytöbbség három évvel ezelőtt, és hogyan kezelik önök most.
Ön azt mondta, természetes, hogy az ÁPV Rt. jelenlegi vezetésében megbíznak. Nos, mi 1995 decemberében, a költségvetési vitában egy más, Keller-Gaál-módosító javaslat kapcsán bizony nem bíztunk meg a mindenkori kormányban és a mindenkori ÁPV Rt.-ben, és azt mondtuk, hogy adósságot kell csökkenteni és a privatizáció kapcsán meg kell kötni a kormány kezét. Önök pedig most egy más helyzetben, egy költségvetési bizottsági módosító javaslattal adósságot növelnek, és tág teret adnak a kormánynak és az ÁPV Rt. fideszes vezetésének.
Ez egy nagyon lényeges különbség, tisztelt képviselő úr. Mi azt gondoljuk, a képviselőknek az a feladata, hogy - ahogyan Orbán Viktor, mint frakcióvezető, még 1991-ben fogalmazta - mindig bizalmatlanok legyenek a végrehajtó hatalommal szemben, mert a végrehajtó hatalomban mindig van hajlam arra, hogy különböző megfontolásokból költse a közpénzt, és mi kormánypárti képviselőként - és egyébként az önök segítségével az akkori szavazásnál - szűkítettük az akkori ÁPV Rt.-vezetés, az akkori privatizációs miniszter úr lehetőségeit.
(16.20)
Önök pedig egy biankó csekket adnak Gansperger úr kezébe, és mérhetetlenül kitágítják ezeket a költekezési lehetőségeket. Erre a különbségre szerettem volna önöket figyelmeztetni.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés