BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én sajnálom, de ha önök ismétlik magukat, akkor talán mi is kénytelenek vagyunk ismételni magunkat.

Ha az államtitkár úr mindazt, amit most elmondott metró-ügyben, ha ezt a fülébe súgta volna Latorcai Jánosnak, és Latorcai János ezt elmondta volna három hónappal ezelőtt, akkor ezt még el is lehetne hinni. Mivel azonban önök vagy eltitkolták Latorcai János előtt, hogy mit gondolnak metró-ügyben, s akkor nagyon inkorrekt módon jártak el Latorcai Jánossal szemben, mert most hazugságba kergették, vagy megmondták neki, hogy mit gondolnak metró-ügyben, és ő maga, önszántából mondta az ellenkezőjét a budapesti polgároknak az önkormányzati kampányában, és ez esetben ő maga járt el inkorrekt módon. De az, amit önök csináltak ebben az ügyben, hogy egészen október 18-áig végig úgy tesznek, mint akik hívei a metróépítésnek, és 18-a után hirtelen törlik a költségvetésből a metrót - és Stumpf miniszter úr el is ismerte a Pénzügykutató Intézetben, hogy ha Latorcai János nyert volna, akkor lenne metró -, nos, ez az ön egész érvelését, államtitkár úr, hiteltelenné teszi minden hallgató számára!

Az pedig különösen, hogy ön presztízsberuházásnak nevezi a metrót! A metró sehol a világon nem presztízsberuházás, hanem a modern városi közlekedésnek egy kétségtelenül költséges, beruházásigényes módja - de kétmilliós világvárosok enélkül nem nagyon szoktak megélni! Természetesen lehet mérlegelni, hogy mi a legjobb módja a városi tömegközlekedés fejlesztésének, de ha önök alternatív módban gondolkoznak, az is költséges dolog ám!

Végül pedig: az utóbbi hetekben azt, amit most Font képviselő úrtól hallottunk, tehát Budapest és vidék ilyen szembeállítása, ez kitüntetett szerepet játszik a miniszterelnök úr és a kormánykoalíció politikai üzeneteiben. Én rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy önök az elmúlt hetekben erre az útra léptek.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu