CSIZMÁR GÁBOR (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó reggelt kívánok mindenkinek, aki most érkezik az ülésterembe! Nagyon jókor értek véget ezek a kétperces hozzászólások, mert magam is azzal szerettem volna kezdeni az egyes módosító indítványaim indoklását, hogy bizony az önkormányzati terület az, ahol forrásbővülést kell elérnünk a következő hetekben. Az a matematika, amit a kormány előad, egy meglehetősen sajátos matematika.

Csak hogy néhány elemét felvillantsam ennek, az államtitkár úr is szólt arról, hogy az önkormányzatok normatív támogatásai 16 százalékkal emelkednek a következő esztendőben. Ez ajánlatként hangzott el néhány perccel ezelőtt. Ugyanez a kormány és a kormány különböző tagjai azt mondják, hogy ez lenne a forrása a 16 százalékos pedagógusbérnek, aztán annak a plusz 3 százalékos pedagógusbérnek is, amely majd szeptembertől növekedne. Nyilvánvalóan akkor arra gondolnak, hogy nulla százalék lesz a dologi kiadások növekménye, természetesen 11 százalékos infláció mellett. És bizonyára erre a növekményre gondolt államtitkár úr, amikor Kovács Tibor képviselőtársamnak a beruházások tekintetében is ezt mint forrást jelölte meg.

Egyébként ennek a matematikának még az a további sajátossága, hogy más önkormányzati források oldalán meg azonnal vissza is veszi ezt a kormány. Úgyhogy summa summarum, az önkormányzatok kapnak nagyságrendileg durván 10-10,5, jobb esetben 11 százalék, vagyis inflációközeli támogatásnövekményt, amiből mindezt egyébként nekik produkálniuk kellene. Ez a sajátos kormányzati matematika tehát, ami egyszerre jelzi és mondatja a kormány szájából azt, hogy nő az önkormányzatok támogatása, egyszer ígérget ezekre a támogatásokra mindenfélét, majd egyébként rátolja az önkormányzatokra a problémát, hogy oldják meg, rátolja az önkormányzatokra azt, hogy miközben a köztisztviselői illetményalap nem változik, miközben a Kjt. bértáblája nem változik, ugyanakkor ígérvényként minden héten elhangzik a pedagógusbér-növekmény, ezért aztán döntsék el, hogy a saját alkalmazottaikat vagy az intézményi alkalmazottakat preferálják. Vagyis összeveszejtik a közalkalmazottakat az önkormányzati területen. Ez a sajátos logika érvényesül a kormányzat költségvetési tervezetében, ami az önkormányzatokat illeti.

Én a magam szerény eszközeivel próbáltam képviselőtársaimmal közösen néhány olyan módosító indítványt benyújtani, amely az önkormányzati források bővítését szolgálná, pontosan azért, hogy ezeket a feszültségeket kíséreljük meg normatív támogatásokkal vagy más típusú támogatásokkal, vagy támogatásbővítésekkel enyhíteni. Ezekről szeretnék elöljáróban néhány szót szólni.

Az első ilyen az ajánlás 193., 202., 387., 460. és 506. sorszámot viselő módosító indítványai, amelyeket Juhász Gábor, Tóbiás József és Karl Imre képviselőtársaimmal közösen adtunk be. Ennek a lényege, hogy az az önkormányzati törvényben megfogalmazott feladat, amely a települési önkormányzatok számára előírja, hogy a gyermek- és ifjúsági korosztályok problémáival foglalkozzon, gyermek- és ifjúsági feladatokat ellásson, kapjon megfelelő pénzügyi támogatást normatív alapon az önkormányzatok számára. Vagyis a javaslatunk szerint a 0-26 év közötti korosztályra vetítve 150 forint/főt önkormányzatonként, aminek az összege egészében nem túl nagy, mindössze 535 és fél millió forint, és forrásaként olyan forrásokat kíséreltünk meg - házi szakzsargonban: másik lábat - megjelölni, ami tulajdonképpen a kormányzati politika logikájának felelne meg.

Mit mond ugyanis a kormány a kormányprogramban, a sajtóban, mindenféle nyilatkozatokban? Azt mondja, hogy mindazokat a forrásokat, amelyek a gyermek- és ifjúsági korosztály problémáinak megoldását szolgálják, nem a központból kormányzati szinten kell elosztani és felhasználni, hanem ezeket a forrásokat decentralizálni kell; minél közelebb kell vinni ahhoz a helyhez, ahol a fiatalok élnek.

Azt gondolom, hogy itt a Házban megalázó lenne felsorolnunk egymásnak - mert hiszen jól ismerjük -, hogy melyek azok a problémák, amelyekkel ez a generáció küszködik, és kik azok, akik képesek e probléma tompítására vagy megoldására. De azért emlékeztetőül szeretném jelezni, hogy a generáció számára legfontosabb kérdések: az oktatás, a lakásprobléma, a szociális helyzet, a szabadidőtöltés, a gyermekvédelem és devianciák problémája, ez mind-mind olyan kérdés, amely a települési önkormányzatok kötelező vagy törvényben megfogalmazott feladata, és amelyhez meglehetősen szűkösen állnak rendelkezésére a források.

Meg nem értem, hogy ha egy ilyen logikát - amit a kormány hangoztat egyfolytában - felerősítő, azzal egyetértő módosító indítványt nyújtunk be, akkor a kormány lakonikus tömörséggel miért mondja azt, hogy nem, miért nem próbál továbbgondolkodni azon, hogy miként lehetne ezeket az önkormányzati forrásokat bővíteni.

(6.30)

Mi ugyanis egyébként forrásként a költségvetésben, tehát szintén önkormányzatoknál a központosított előirányzatként meglévő 150 millió forintot, az Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetében megtalálható ifjúsági és sportinformatikai rendszerből 150 millió forintot és a fogyasztói árkiegészítések több mint 70 milliárd forintjából 235,5 millió forintot jelöltünk meg.

Itt szeretném megjegyezni, hogy kormányzati szándék van arra nézve, hogy regionális ifjúsági irodákat hozzon létre a január 1-jén majd létrehozandó vagy létrejövő minisztérium. A bizottsági vitában egyszerűen nem derült ki, hogy ezek a regionális irodák mik. Dekoncentrált állami szervek-e, államigazgatási szervek-e vagy szolgáltató intézmények-e, és hogy ezeknek a tevékenységéhez hol állnak rendelkezésre források? - merthogy ez a költségvetési törvényben sehol nem található. Valahol eldugta a kormány, nem tudni, milyen összegben, nem tudni milyen funkcióval, nem tudni minek, ezt az ifjúsági irodák rendszerét, nyolcat az országban, ahelyett, hogy ezt a saját felhasználású, jellemzően irodákra, tehát adminisztrációra félretett összeget inkább odaadná az önkormányzatoknak a valóságos feladatai megoldásához.

Én tehát úgy gondolom, jó lenne, ha a kormány megfontolná, hogy az a politika, amit hirdet mind az önkormányzatok támogatása tekintetében, mind a gyermek- és ifjúsági pénzeszközök dekoncentrált felhasználása tekintetében, milyen összhangban van a saját konkrét álláspontjával, amikor költségvetési módosító indítványokat fogad.

A másik ilyen módosító indítványunk, Juhász Gábor, Tóbiás József és Karl Imre képviselőtársammal közösen adtuk be, az ajánlás 192., 322. és 505. pontjában található. Hasonlóképpen egy normatív támogatás az önkormányzatok gyermeküdültetési feladatokra, ennek az összegeként a diákkorosztályra vetített, a 6-18 éves korosztályt számítási alapul véve 400 forint/fő összegű normatív támogatást javasoltunk kifejezetten gyermeküdültetési feladatok ellátására. Forrásaként nem is mást jelöltünk meg, mint egy hasonló célú kormányzati fejezetben lévő összeget, vagyis a Szociális és Családügyi Minisztérium üdülés szociális célú támogatásra rovatot, ahol még így is maradt több mint 300 millió forint.

Ha valóban szándékában áll a kormánynak a gyermek- és ifjúsági üdültetést támogatni, ha valóban szándékában áll a kormánynak azon családokat támogatni, ahol a gyerekek évek óta nem jutnak el nyári táborba, üdülésre a nyári szünidőben, akkor, azt gondolom, a legjobb helye ennek a pénznek ott van, ahol ezeket a családokat jól ismerik, ahol ezeket a gyerekeket, fiatalokat jól ismerik, vagyis minél közelebb hozzájuk, vagyis nem a Szociális és Családügyi Minisztériumban, ahol ezt nem ismerik, hanem az önkormányzatoknál, ahol pontos képe van az önkormányzatoknak arról, hogy hol szorít a cipő, hol tudnak segítséget nyújtani a felnövekvő generáció üdüléséhez, táboroztatásához.

Itt szeretném megjegyezni, hogy az előző kormány nagyságrendileg hasonló összeget fordított pályázati úton ilyen célra, amikor a gyermek- és ifjúsági alapprogramból, a turisztikai előirányzatból, idegenforgalmi előirányzatból, Nemzeti Üdülési Alapítvány, Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány együttműködésében 1998-ban megközelítőleg 550 millió forintot használt fel erre a célra. És pontosan az a tapasztalat mondatja velünk és javasoltatja velünk ezt a normatív támogatást, hogy amikor ezt a pályázatot a kormány meghirdette, akkor nagyságrendekkel nagyobb, tehát nem 550 millió, hanem több milliárd forint összegű igény jelent meg, jelezve azt a kutatók által igen régóta hangoztatott nagyon negatív tendenciát, mely szerint a nehéz sorsú, kis jövedelmű családok gyerekei egyre inkább távolodnak attól, hogy a nyári szünidőben bármilyen üdülési, táborozási lehetőséghez jussanak.

Megint csak meg kell kérdeznem itt a nyilvánosság előtt is - mert a bizottsági ülésen rendszerint egymondatos vagy egyszavas válaszokat kaptunk a kormánytól arra, hogy mi a viszonya ezekhez a módosító indítványokhoz, hangosan is meg kell kérdezni -, hogy a kormány komolyan gondolja-e, amit mond, vagy csak beszélget a társadalommal, és cselekszik teljesen ellentétes irányban. Úgy tűnik, hogy itt erős ellentmondás van. Én még nem ragadtatnám el magam addig, hogy a kormány hazudik, de nagyon közel áll ehhez az állapothoz.

A harmadik ilyen, az önkormányzati támogatásokat érintő módosító indítványunk az az ajánlás 173., 397., 487. sorszámán található meg. Ebben a módosító indítványban a gyermekvédelmi szakellátás keretét szerettük volna megnövelni 929 millió forinttal összességében, és egyébként ennek a normatíváját durván 10 százalékos mértékben.

Szeretném emlékeztetni a kormányt is és képviselőtársaimat is, hogy az elmúlt esztendőben egy európai mércével is mérve korszakos jelentőségű, igen jelentős törvényt fogadott el a Ház, ez az 1997. évi XXXI. törvény, a gyermekek védelméről szóló törvény. Ez a törvény tavaly november 1-jén hatályba lépett, és egy rendkívül korszerű gyermekvédelmi struktúrát hozott létre az országban. Ennek egyik eleme a gyermekvédelmi szakellátás, ami a települési önkormányzatok feladatkörében intézményi ellátásként jelenik meg, és egy sor kötelezettséget ír elő a fenntartónak, hogy milyen feltételeket kell biztosítani a gyerekek számára ezekben az intézményekben.

Amennyiben ez a normatíva a beterjesztett összegben marad meg, akkor egyszerűen képtelenek lesznek az önkormányzatok a gyermekvédelmi törvényben megfogalmazott feladatoknak, feltételeknek megfelelni, lehetetlenség ugyanis ebből a normatívából az intézményrendszert működtetni.

Tisztelettel arra kérem a kormányt és a kormánypárti egyetlen képviselőt, aki jelen van a teremben, aki ráadásul szakmailag is elkötelezettje a gyermekvédelem ügyének, hogy fontolja meg, hogy a kárpótlás fontosabb-e vagy a gyermekvédelmi intézményrendszer működtetése, merthogy egyébként forrásul a kárpótlás rovatát jelöltük meg. Azt gondolom, valamennyiünk számára, bármilyen nemzedékhez tartozzunk is, talán a prioritások között előrébb van a felnövekvő generáció feltételeinek, életfeltételeinek a biztosítása, főleg azoknak a gyerekeknek, akik család nélkül nőnek fel, mint hogy újabb és újabb kárpótlásokra költsük el az adófizetők pénzét. Tisztelettel tehát arra kérem a kormányt, ismételten fontolja meg ezen módosító indítvány támogatását.

Ebben az önkormányzati forrásbővítő körben, ami összességében, most egy negyedik tétellel együtt csaknem 3 milliárd forint, egy legkisebb tételt említenék befejezésül, ez az ajánlás 116., 118., 179., 488. és 491. pontjában jelenik meg. Bár sok pontot soroltam fel, de lényegében egy ügyről van szó, nevezetesen arról, hogy az önkormányzatok kapjanak 183,2 millió forinttal többet az oktatási ágazatban a normatívákban, aminek célja az, hogy az iskolai diákönkormányzatok több forráshoz jussanak.

Ha megengedik, képviselőtársaim, itt a reggeli órákban kis előtörténetet mondanék ehhez a módosító indítványhoz. Két évvel ezelőtt, tehát 1997-ben az akkori költségvetés a diákönkormányzatok számára külön nevesített módon 100 forint/diák összegű támogatást biztosított. Ez a külön nevesített normatíva az 1997. évi költségvetési törvényben megtekinthető, ez volt az első lépés, amikor elismerte a költségvetés a közoktatási törvényben biztosított és megfogalmazott feladatait és felelősségét a diákönkormányzatoknak, és e felelősség és munka ellátáshoz forrásokat is biztosított normatív alapon.

(6.40)

Az elmúlt esztendőben ezt a normatívát, mint külön normatívát a költségvetési vitában a parlament beolvasztotta a közoktatási normatíva egészébe azzal, hogy jelezte a felhasználásnál, hogy a közoktatási normatívában benne van ez a bizonyos diák-önkormányzati támogatás, tehát a helyi felhasználáskor erre a diák-önkormányzati támogatásra lehetett hivatkozni, maguk a diákönkormányzatok mind az intézmény, mind a fenntartó felé érdekvédelmi, érdekképviseleti munkával el tudták érni, hogy ez a forrás rendelkezésükre álljon.

A kormány most a két évvel ezelőtti 100 forintot tartja meg még mindig mint keretösszeget a normatíván belül, gyakorlatilag jelképesnek hagyva, elértéktelenítve ezt a támogatást, mert ha nem mozog együtt a normatíva változásával ez a támogatás, akkor természetesen elértéktelenedik. A mi módosító indítványunk semmi másról nem szól, mint arról, hogy ez a 100 forintos összeg 1999-ben 240 forint legyen; ez ugyanúgy benne van a normatívában, tehát technikailag alkalmazkodunk a kormány konstrukciójához, pusztán forrásbővülésként 183,2 millió forintot javasolunk a Miniszterelnöki Hivatalból átcsoportosítani. Úgy gondolom, hogy az összeg nagysága nem olyan, amely szétfeszítené a Miniszterelnöki Hivatal költségvetését, az összeg felhasználási iránya azonban olyan, amely jelezheti, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése a diákönkormányzatokat, a demokrácia legelső pillanatait képes elismerni és képes a forrásait, a lehetőségeit biztosítani.

A következőkben néhány olyan módosító indítványról szólnék, amelyeket képviselőtársaimmal együtt nyújtottunk be, és az ifjúsági feladatkört érintik a központi költségvetésben. Elsősorban egy összegszerűségében jelentéktelen módosító indítványt említenék - ez az ajánlás 123. és 463. pontjában található -, amelynek lényege, hogy a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács működéséhez biztosítson a költségvetés 13 millió forint támogatást az expóra tervezett 300 millió forint terhére, szintén a Miniszterelnöki Hivatalban.

Egy pici kitérőt hadd tegyek a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács helyzetének megítéléséhez. Ezt az érdekegyeztető tanácsot 1995. január 12-én a kormány, a gyermek és ifjúsági korosztályi szervezetek, valamint a gyermek és ifjúsági célokat vállaló, támogató szervezetek közös megállapodásban hozták létre. A két nem kormányzati oldal közül az egyik oldalon mintegy 80-100, és a másik oldalon is mintegy 80-100 gyermek és ifjúsági célokat támogató szervezet foglal helyet, évenként legitimálva a tárgyalódelegációt. Ez az érdekegyeztető tanács lassan négy éve folyamatosan működik, egyike azoknak a szakmai érdekegyeztetési fórumoknak, amelyek léteznek az országban, és léteznek a kormány által is elismert módon. Mert, hogy emlékeztessem a kormányt, a költségvetési törvényjavaslatban hasonló érdekegyeztető mechanizmusoknak - érdekes módon - biztosít forrást. Így biztosít forrást az Érdekegyeztető Tanácsnak - ha jól emlékszem, a Gazdasági Minisztérium fejezetében -, biztosít forrást az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak a Környezetvédelmi Minisztérium keretében, és biztosít forrást kommunikációs testületek címszó alatt az Oktatási Minisztériumban is a hasonló érdekegyeztető fórumok, mechanizmusok működéséhez.

Nem érthető meg, hogy egy olyan érdekegyeztető mechanizmus működési feltételeit miért nem támogatja a kormány, ahol a legvédtelenebb és legvagyontalanabb korosztályok vannak jelen, ahol azok a szervezetek partnerei a kormányzatnak - és együttműködő partnerei -, amelyek forráshiánnyal és infrastruktúra-hiánnyal küzdenek, amelyeknek nincs működési feltételük, amelyeknek a tagdíja messze nem elegendő arra, hogy ilyen típusú érdekegyeztető mechanizmusok forrásaként felhasználhatók legyenek, és amelyek számára az érdekegyeztetés, érdekvédelem lényegesen több szakértői, technikai segítséget igényel, mint egyébként a "felnőtt" világban. Nem óhajtja ennek a működési feltételeit támogatni a kormány annak ellenére, hogy a ma néhány hetes kormányhatározat is előírja az illetékes államtitkárnak, hogy ezzel az érdekegyeztető fórummal működjön együtt.

Tudom, hogy a kormány nem óhajtja komolyan venni ezt az érdekegyeztető fórumot, sőt közölte informális úton a nem kormányzati oldalak képviselőivel, hogy nincs tudomása ilyen érdekegyeztető mechanizmusról, nem óhajt benne részt venni, gyakorlatilag egyoldalúan felszámolva ennek az érdekegyeztető mechanizmusnak a működését, helyébe azonban nem léptet semmit.

Azt mondja a bizottsági vitákban a kormány képviselője, hogy a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanács helyett ő az országos Gyermek és Ifjúsági Parlamenttel, a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanáccsal, illetve a hallgatói szervezetek képviselőivel kíván egyeztetéseket folytatni. Akkor meg kell kérdeznem: hol van ennek a Gyermek és Ifjúsági Tanácsnak, a Gyermek és Ifjúsági Parlamentnek a működési feltételeihez a forrás a költségvetésben? Nincs, vagyis nem óhajtja a kormány, hogy ezek a partnerei valóságos partnerei legyenek. Kifejezetten az önkormányzatok finanszírozásánál használtuk ezt a műszót, hogy kiéheztetés, ami itt aztán tökéletesen üzemel, mert itt a nulla finanszírozás a javaslat, vagyis abszolút kiéheztető módon óhajtja a partnereit kezelni a kormány. Erről szól a történet, és ezért mindenképpen szeretnék a kormánypárti képviselők lelkiismeretére apellálni, hogy vajon lehetséges-e az, hogy hosszú évek után most először megtörténjen, hogy a Magyar Köztársaság költségvetése 1999-ben épp a leginkább támogatandó korosztályok érdekegyeztetésétől vonja meg a forrásokat.

A következő ilyen módosító indítvány, amelyről szólnék, már kicsit átvezet a költségvetés struktúrájával összefüggő megjegyzéseimhez. A költségvetésben - és egy pici kitérőt teszek, hogy érthető legyen a módosító indítvány, a korábbi kétpercesben is céloztam rá - vannak feladatok, amelyek meglehetősen zavaros struktúrában vannak jelen. Négyet említenék, az egyikre majd részletesen vissza is térnék.

Ilyen a sport feladatkör, ami zömében az Ifjúsági és Sportminisztérium fejezetben van jelen, de előfordul szanaszét különböző fejezeteknél, ahogy erre a vita korábbi szakaszában már céloztam, attól függően, hogy a fejezet gazdája, minisztere éppen elnöke-e valamilyen sportegyesületnek vagy sem. Ez nonszensz. Ha a sportfinanszírozást tényleg koncepciózusan gondolja a kormány, amit hirdet magáról, hogy neki egészen új és forradalmian új elgondolásai vannak a sportfinanszírozásra, akkor az egy lehetetlen állapot, hogy a Földművelésügyi Minisztériumnál, a Honvédelmi Minisztériumnál meg nem tudom, hol, milyen jogcímek alatt összevissza legyen eldugva a sportfinanszírozás.

Ilyen az informatikai fejlesztés című műszó: tragédia, hogy milyen mennyiségben van jelen a költségvetés különböző soraiban és különböző formációkban. Amúgy egyébként nagyon fontos feladat, csak a tartalma nem ismerhető, és főleg olyan összefüggésben, hogy mondjuk a 2000. év probléma nem óhajt megjelenni a Magyar Köztársaság költségvetésében, annak ellenére sem, hogy az Állami Számvevőszék nyomatékosan felhívta erre a figyelmet, és annak ellenére sem, hogy józan ésszel is belátható, hogy mekkora nemzetgazdasági károk származhatnak abból, ha a magyar informatikai infrastruktúra képtelen lesz kezelni a 2000. év problémát. Ehhez képest a költségvetésben szanaszét, mindenféle jogcímen szerepelnek informatikai fejlesztési előirányzatok, amelyeknek senki nem tudja a tartalmát, a kompatibilitását meg aztán egyáltalán nem, és egyébként az a probléma, ami informatikai szempontból nemzetgazdasági jelentőségű, tehát a 2000. év-probléma, pedig meg sem jelenik a költségvetésben.

(6.50)

A harmadik ilyen szerkezeti típusú ügy - ahogy már korában céloztam rá -, az európai integrációs feladatok szanaszét elhelyezett költségvetési előirányzata. Ugyan - egyetértek az államtitkár úrral - valóban érzékelhető az integrációs források növekménye, de ennek az elhelyezkedése, struktúrája hajmeresztően átgondolatlan. Csak példaként említem: tettünk rá kísérletet, hogy valami áramvonalasítás történjen, ez megtalálható az ajánlás 310. és 465. pontjában, hogy az Európai Ifjúsági Központ költségvetési támogatását áthelyezzük mondjuk, ahhoz a minisztériumhoz, ahol az európai integrációs ügyek egyébként funkcionálisan vannak, természetszerűleg ezt a módosító indítványt sem fogadta el a kormány - a "természetszerűleg" alatt azt értem, hogy egyébként meg semmilyet sem, mert végig sem gondolja a módosító indítványokat -. Szerepel itt is, ott is, amott is, ilyen, olyan és amolyan logikák szerint is. Az Európa Tanács 50. évfordulós rendezvényének támogatása az Ifjúsági és Sportminisztériumnál van, de ugyanilyen jogcímen a Külügyminisztériumnál meg semmilyen forrás nincs. Ha valaki azt mondja ezek után nekem, hogy ezek végiggondolt tervező munkát sugallnak, akkor azt kell mondanom: kételkedem a szavaiban, és várom azt az érvelést, ami alátámasztja, hogy itt valami koncepciózus tervezés történt e források összerakásában.

Szintén ifjúsági ügy - és ez az utolsó, aztán a strukturális kérdésekre szeretnék rátérni - a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány támogatása. Az ajánlás 386. és 464. pontjában javaslatot tettünk arra, hogy a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 200 millió forinttal több támogatást kapjon, a másik oldalon a több mint 40 milliárdos termelési támogatásokat jelöltük meg forrásként. Mi az oka ennek a támogatási javaslatnak?

Az elmúlt két esztendőben - a kormánnyal együttműködve - a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány több mint 1 milliárd forinttal indított el egy rehabilitációs programot, amelynek eredményeként létrejött három képzőközpont, amely központok fogyatékos gyerekek számára biztosítanak oktatási, szakképzési és elhelyezkedési lehetőséget. Nagyon jól tudjuk, milyen, mekkora probléma ma a fogyatékos gyerekek, fiatalok oktatása, munkába való elhelyezkedése. Ezt a programot elkezdte a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány, ráadásul kormányzati felkérésre, nem önszántából, saját ingatlanjait, forrásait biztosítva erre a programra, természetesen kapott hozzá költségvetési forrásokat is; amennyiben ez a program leáll, nem folytatódik, ezek az oktatási központok nem kapnak támogatást, hiábavaló lesz a felhasznált több mint 1 milliárd forint, hiábavaló lesz egy nagyon fontos cél, mert finanszírozatlan marad, és sorra-rendre meg fognak szűnni ezek az intézmények. Ezért tehát minden politikai logikától mentesen tisztelettel arra kérem a kormány és kormánypárti képviselőtársaimat, gondolják végig még egyszer, hogy szabad-e egy több mint 1 milliárd forintos befektetés után leállítani egy ilyen programot azzal, hogy nem biztosítunk hozzá elegendő forrást a költségvetésben.

Néhány szó a költségvetés strukturális problémáiról.

Leginkább a költségvetés és a civil szervezetek, közhasznú, nonprofit szervezetek kapcsolata zűrzavaros. Amit most el fogok mondani, egy kicsit összegző elemzés, de hogy nehogy valakinek kétségei legyenek afelől, hogy kapcsolódik-e ez a részletes vitában bármely ajánlási ponthoz, ezért szeretném ismertetni, melyik ajánlási pontokkal összefüggésben - nem egyenként, hanem összefüggésében - szeretném elmondani a véleményemet. Tehát az ajánlás 94., 95., 96., 97., 98., 121., 122., 159., 238., 239., 240., 241., 268., 269., 312., 313., 314., 315., 316., 321., 323., 327., 328., 379., 442., 443., 444. és 464. pontjaihoz illeszkedik az, amit én most el fogok mondani. (Derültség az MSZP soraiban.)

Évek óta probléma - és ezt rögtön enyhítő körülményként szeretném elmondani a kormány benyújtott módosító javaslatához -, hogy végiggondolatlan, strukturálatlan a központi költségvetés és a civil szervezetek viszonya.

Illusztrációként szeretnék megemlíteni néhány szimptomatikus pontot. A javaslat szerint a Magyar Köztársaság Országgyűlése külön bizottság formájában - hosszú pályázati eljárásban, hosszú bizottsági előkészítés után - eloszt jövőre 323,1 millió forintot. Ehhez képest a Miniszterelnöki Hivatal 500 millió forintot, a Honvédelmi Minisztérium 163,7 millió forintot, a Szociális és Családügyi Minisztérium 70 millió forintot, az Oktatási Minisztérium 10+60, azaz 70 millió forintot, az Egészségügyi Minisztérium 45 millió forintot, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 175+15, azaz 190 millió forintot fog elosztani, ez mindösszesen 1 milliárd 38,7 millió forint, ami tehát nem parlamenti ellenőrzéssel kerül majd szétosztásra, hanem ugyanilyen jogcímen: társadalmi szervezetek támogatása, a tárcáknál, a Miniszterelnöki Hivatalnál van. Hogy ki, hogyan, milyen módon fogja elosztani, fogalmunk nincs róla, de ez egy háromszor akkora összeg, mint amivel a parlament hónapokig "játszadozik" - hogy egy ilyen idézőjeles kifejezést használjak -, egyébként meg a kormányzat a maga szakállára, a maga logikája mentén oszt el egy háromszor akkora összeget.

De nemcsak így vannak jelen a civilek, hanem jelen vannak úgy is, mint konkrét szervezetek támogatása, ebből 12 van 1 milliárd 404,7 millió forinttal; jelen vannak úgy is, mint szervezett csoportok támogatása, úgymint: rákbetegek országos szervezetei, népfőiskolai mozgalom, fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek, önkéntes tűzoltó-egyesületek, összességében 541 millió forinttal; jelen vannak konkrét alapítványokként, összesen 21 alapítvány támogatásával 1 milliárd 568,7 millió forinttal; és "természetesen" - ezt idézőjelben értem - a legnagyobb összeg a közalapítványok támogatása, amelyből 24-et találunk a költségvetési előirányzatok között, összegészében 20 milliárd 180,8 millió forinttal.

Mit mutatnak a számok? Hogy röviden összefoglaljam: azt mutatják, hogy a valóságok civil szervezetek 4 milliárdot, a közalapítványok, amelyeket az állam, a kormány vagy az Országgyűlés hozott létre, ellenben meg 20 milliárd forint támogatást kapnak. Ez azt jelenti, hogy miközben látszólag sok forrás van a költségvetésben a civil szervezetek támogatására, az alaposabb rátekintés azt mutatja, hogy a költségvetés lényegében az államot, saját magát támogatja, mert azon alapítványok számára biztosít jelentős forrást, amelyek őt magát jelentik, amelyeket ő maga alapított, és amelyeket ő maga ural egyébként a saját logikája szerint.

Természetesen a civil szerveződések hozzájuthatnak még különböző szakmai célelőirányzatok összegeihez is, amelyeket - szerencsére - nyilvánosságra kell hozni a költségvetési törvényjavaslat szerint, azonban annak szabályozása, hogy hol, milyen módon és hogy a civil szervezetek hogyan fognak erről értesülni, sajnálatos módon nem található meg garanciálisan a költségvetésben.

Amikor tehát egyfelől azt mondom: nagyon helyes, hogy a költségvetés különböző formában támogat civil szervezeteket, rögtön hozzá kell tegyem, hogy ennek az összege a '98-as számokhoz képest jelentős mértékben nem változott; rögtön hozzá kell tegyem, hogy az elosztási mechanizmus cinikusan zavaros és elsősorban a kormányzat számára biztosítja a források elosztását; és hozzá kell tegyem, hogy teljes mértékben végiggondolatlan a költségvetés és a civil szervezetek összefüggésében.

(7.00)

Főleg ha azt is hozzáteszem, hogy egyébként Magyarországon nem 21 darab alapítvány van, hanem 22 ezer, és ha hozzáteszem, hogy nem 12 társadalmi szervezet van, hanem 38 ezer, akkor világosan látszik, hogy a költségvetési forrásokhoz néhány szervezet juthat hozzá, ha mindent egybeszámolunk, durván ezer, és van 59 ezer szervezet, amelyeknek nem tudjuk, hogy van módjuk ezekhez a költségvetési forrásokhoz hozzájutni. Vagyis minden olyan adat igazolást nyer itt a költségvetési törvényjavaslatban, amit a Központi Statisztikai Hivatal évek óta kimutat nekünk, minden évben monitorozva a nonprofit szektort, először is, hogy a költségvetési források a nemzetközi összehasonlításban messze kicsi arányt képviselnek a magyar civil szektor bevételei között - jellemzően 20 százalékot, miközben Európában ez a szám 40-45 százalék körül van, és az Amerikai Egyesült Államokban is 30 százalék fölött -, tehát miközben államilag alulfinanszírozott a civil szektor, az is igaz, hogy ez olyan rossz struktúrában terül szét a nonprofit világban Magyarországon, hogy csak azok közül néhányan juthatnak hozzá, akik közel vannak a kormányzathoz, közel vannak a tűzhöz ehhez az évi egyébként nem kevés - mindenféle önkormányzati és más normatív forrásokat egybevéve -, majdnem 300 milliárd forinthoz.

Ennyit a civil szervezetek és a költségvetés viszonyáról. Tudom, hogy ezt a strukturális problémát a kormány ma vagy a közeli napokban már nem fogja megoldani. De tisztelettel arra kérem, gondolja végig a következő évi költségvetés előkészítésénél, hogy lehet-e ilyen zavarosan, aránytalanul és ennyire kormányzati logikában gondolkodni akkor, amikor a költségvetés és a civil szervezetek kapcsolatáról beszélünk.

Nagyon röviden szeretnék szólni az ajánlás 45. és 46. pontjaiban szereplő módosító indítványokról, ami a szociális támogatások alapjául szolgáló összeg kapcsán jelenik meg. Valóban röviden szólnék, hiszen a vitában erről már volt szó. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az egész magyar szociális támogatási rendszer évek óta a nyugdíjminimumhoz kapcsolódott. Amennyiben az a változás áll elő, amit a kormány javasol, vagyis elszakítja a mindenkori öregségi nyugdíjminimumtól a szociális támogatási rendszert, és bevezeti ezt a bizonyos szociális támogatások alapjául szolgáló összeg kifejezést az itt szereplő összeggel, tehát 15 300 forinttal, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy a teljes szociális támogatási szférát az inflációközeli ponton tartja; ha az infláció 11,1 százalék lesz, akkor pont vásárlóértékén, ha egy kicsit feljebb csúszik, akkor értékteleníti az egész szociális támogatási rendszert a kormány. Miközben a bérpolitikában azt mondja most már - mert korábban, főleg a kampány idején mást mondott, de most már azt mondja -, hogy legalább 2 százalék reálbérkeresetben gondolkodik, ugyanakkor a szociális támogatási rendszerben nulla reálnövekedést tervez ezzel az apró trükkel.

Korábban is ráirányítottam a figyelmet arra, hogy ez nagyon sok problémát okoz, különös tekintettel arra a 800 ezer gyerekre, aki rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül, és akinek a családjában a családi pótlék az infláció miatt jövőre 11 százalékot veszít az értékéből, és akinek a családjában a gyermekkedvezmény az alacsony jövedelem miatt nem vehető igénybe, vagyis gyakorlatilag háromszoros büntetésben részesül.

Befejezésül két általános megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik: a kormányzati javaslatban, a költségvetési javaslatban és a hozzákapcsolódó törvénymódosítási javaslatokban a teljes döntéshozatali mechanizmust át kívánja alakítani a kormány azokon a területeken, ahol nem egyedül döntött források felhasználásában. Csak példaként említeném a Központi Környezetvédelmi Alapot, a Nemzeti Kulturális Alapot, a gyermek- és ifjúsági alapprogramot, a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványt, az összevonásra kerülő Wesselényi és Gerevich Közalapítványokat, és még a példák hosszan sorolhatók.

Mi a változás lényege? - merthogy egyébként a változás teljesen következetes a kormány részéről. Minden ilyen döntéshozatali fórumban, mechanizmusban, kuratóriumban az elmúlt négy esztendő szisztematikus munkája eredményeként egy együttműködő mechanizmust hoztunk létre a kormányzati szervek és a civil szervezetek között oly módon, hogy a civil szervezetek delegálták a képviselőiket a döntéshozatali fórumba vagy kuratóriumba. Vagyis nem a kormány találta ki, hogy kik lesznek ott, hanem a civilek maguk. A kormány most következetesen kitakarítja ezt a logikát, következetesen többségbe kíván kerülni ezekben a döntéshozatali mechanizmusokban, és úgy csinál, mintha bevonná a civileket, miközben ő fogja kijelölni a civilek közül azokat a partnereket, akik a döntéshozatalban részt vesznek. Álságos - más törvényjavaslat esetében is elmondtam -, évtizedet visszavető, a demokrácia megcsúfolását jelentő gyakorlat. Kérem, ne tegyék, a magyar demokráciatörténelem meg fog erről emlékezni oly módon, mint akik negatív irányú változást hoztak a döntéshozatali mechanizmusban.

A másik - és ez a befejező gondolatom -, az egész költségvetési törvény tárgyalásával függ össze. Kormánypárti képviselőtársaim összesen hárman vannak jelen az államtitkár úron kívül. (Varga Mihály: Huszonöten vagyunk.) Azt gondolom, ez mindent jelképez. Jelképezi azt a felelősséget, ahogy a 3500 milliárd forintos, az adófizetők pénzét jelentő költségvetési törvény tárgyalását kezelték és kezelik a törvényhozásban. Méltatlan az a gyakorlat, hogy több tucat szocialista párti képviselőtársammal részt véve a részletes vitában, nem találkozunk ellenérvekkel; méltatlan az, hogy a bizottsági üléseken a kormány egyszavas véleményeket mond, és nem indokolja a módosító indítványokkal kapcsolatos álláspontját; méltatlan az, hogy nem folynak le érdemi szakmai viták; és méltatlan az, hogy a benyújtók neve szerint minősülnek módosító indítványok. Ennél felelősebb törvényhozási gyakorlatra van szükség! Az Országgyűlést nemcsak illemtani szempontból kell kelléknek tekinteni a költségvetéshez, hanem érdemi szerepben kell a költségvetési törvényt az Országgyűlésnek tárgyalnia.

Persze lehet az is, hogy ne legyen ehhez köze az Országgyűlésnek, csak akkor a kormány mondja meg világosan, azt szeretné, hogy a köztársaság költségvetését ő maga alkossa meg és használja fel. De akkor ezt ki kellene mondani! Ezt voltam szíves elmondani egyszer már a nyári időszakban is, amikor úgy rendezték át az idei költségvetést a fejezetek között egy egymondatos törvénymódosítással, mintha tavaly év végén nem döntött volna hosszú procedúra után az Országgyűlés egy érvényes költségvetésben.

Ismételten el kell hogy mondjam, amennyiben a kormány, a kormánypárti képviselők úgy gondolják, hogy a parlamentnek nincs szerepe a költségvetés összeállításában - márpedig a kialakult gyakorlat az eddigi tárgyalás alapján ilyennek tűnik -, akkor ezt tessék őszintén megmondani. Ebben az évben amúgy is már négyszer tetszettek módosítani az államháztartási törvényt, most is tessék aszerint módosítani, hogy az Országgyűlésnek semmi köze a Magyar Köztársaság költségvetéséhez! Méltatlannak, megalázónak és a 10 millió adófizető polgárral szemben tiszteletlennek tartom azt, amilyen módon a köztársaság költségvetését tárgyalja az Országgyűlés!

Köszönöm szépen a parlament munkatársainak, apparátusának, gyorsíróinak és a minket ellátó munkatársaknak azt, hogy ők viszont teljes felelősséggel viseltetnek a költségvetési törvényjavaslat iránt, és mindent megtesznek azért, hogy eredményesen fejezzük be ezt a munkát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu