ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Valóban, lényegében néhány perc óta a keddi napirendnek kellett volna elkezdődnie. Tegnap az Országgyűlés 12 óra tájt elfogadott egy napirendet. A napirendben az szerepelt, hogy a költségvetés részletes vitáját zárjuk le; ez az egyik része a tegnap elfogadott napirendünknek. A másik része pedig, hogy ma 8.30-kor kezdjük el a keddi napirendet az előzetesen kiküldött és mindenki által, minden képviselő által ismert napirendi pontokkal.

Ezért, megfontolva Nagy Sándor képviselő úr javaslatát, mielőtt egy negyedórás szünetet elrendelnék, és elkezdenénk a keddi napirend tárgyalását, szeretném tájékoztatni önöket arról, hogy a költségvetés részletes vitáját most felfüggesztjük, és ma délután, a szavazásokat követően kerül sor ennek a folytatására, hiszen a hétfői napirendet nem tudtuk befejezni.

Most egy negyedórás szünet következik, ezt követően pedig elkezdjük a keddi, tehát a 8.30-ra tervezett napirend tárgyalását, természetesen a napirend előtti felszólalásokkal, utána pedig az érdemi vitával. És mondom még egyszer: a költségvetés részletes vitáját ma délután, a szavazásokat követően fogjuk folytatni.

Köszönöm a figyelmüket. Negyedóra szünet következik.

(Az ülésnap 8 óra 35 perckor ért véget.)

Forrás: parlament.hu