DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Rendkívül hálás vagyok, hogy államtitkár úr válaszra méltatta szerény észrevételemet. Nagy tisztelettel legyen szabad megjegyeznem azt, hogy a soproni kórház fejlesztésére tett javaslat visszavonásáról eddig nem volt módunk értesülni, hiszen önmagában még a kiosztott kötetekben ez nem szerepel. Meg kell mondanom, hogy a bizottsági ülésen ez nagy vitát váltott ki, az előterjesztő képviselők nem voltak jelen. De ha így van, akkor legalább örülök, hogy az ellenzéki érvek eljutottak a módosító indítványt tevőkhöz.

Azonban ehhez képest is sajnos fenn kell tartanom azt a véleményemet, hogy a központi egészségügyi kormányzati beruházások igenis szerény mértékűek, igenis a reálértéküket tekintve csökkenőek, igenis ilyen mértékű gazdasági növekedés esetében nem megengedhető. És én nem tartom helyesnek, államtitkár úr, azt sem, hogy a fejezeti szakmai programokat most összemossuk a beruházásokra. Azt egyébként legyen szabad megjegyeznem, hogy a radiológiai fejlesztési program előirányzata 1,7 milliárd, nem 3 milliárd. Bár 3 milliárd forint lenne! Pontosan 1,7-valamennyi, ha jól emlékszem, és ez az eredeti elképzelésekhez képest sajnos lassulást mutat. Sajnos lassulást mutat, figyelembe véve azt, hogy 1997-ben itt egy négyéves program tervezése kezdődött el, nagyon-nagyon hosszú várakozás után, a szakma teljes támogatását élvezve. Ehhez képest én örülnék neki, ha most valami olyasmit tudtunk volna meg a 3 milliárd tekintetében, ami már egy új, még általunk nem ismert indítvány. Ezt csak üdvözölni tudnánk.

Köszönöm a lehetőséget.

Forrás: parlament.hu