DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy a Ház falai között igazából nagy vitát nem vált ki, hogy fontos kérdést említett képviselőtársam, ugyanakkor ennek egy szegmensét a vidéki - vagy más megfogalmazással: falusi; bár a kettő nem ugyanaz - idegenforgalom kapcsán indokolt elmondani, hogy a költségvetés a maga komplex hatásában bizony azt eredményezi, hogy a vidékfejlesztés ennek a költségvetésnek igazából a vesztese. És azt gondolom, hogy ez az összefüggés sokkal, de sokkal fontosabb, minthogy a 415. kontra 475.-ben kinek milyen állásfoglalása volt.

Tökéletesen egyetértek Hajdu képviselőtársammal, hogy az önkormányzatokra nagy feladatok hárulnak ezen ügyek megoldásában. Azt gondolom azonban, ha a költségvetést bíráljuk azért, mert nem barátja az önkormányzatnak, akkor azt elsősorban is azért tesszük, mert egy olyan fontos eszközt lehetetlenít el ez a költségvetés, ami hozzájárul ahhoz, hogy az adott térségben élő emberek az önök szlogenjének megfelelően polgárrá válva valóban alanyai, mégpedig alkalmas alanyai lehessenek mindazoknak az elképzeléseknek, amelyekről többek között képviselőtársam is szólt. Azt gondolom, hogy a falusi idegenforgalom legnagyobb ellensége - és sajnos ez a költségvetés ezt az ellenséget erősíti - az, ha a szegénységet növeli. Ez a költségvetés párosulva - és ez a bevételi oldalt érinti - az elfogadott adótörvényekkel, nem hat oda, hogy az emberek nagyobb kulturáltsággal próbáljanak meg vendégeket fogadni.

A vidékfejlesztés egyébként is komplex ügy. A falusi turizmus ezen belül megint csak az; csak komplex megoldások lehetnek. De egy biztos, a külföldi a leginkább támogatott bármilyen gyönyörű térségben levő faluból is menekülni fog, ha a környéken rongyos ruházatú és vele kommunikálni képtelen emberek fogadják. Mert ez a költségvetés igen sok ilyet fog előállítani. Ez a legnagyobb gátja, nem pedig a turizmusról szóló törvény el nem fogadása ezen célok megvalósításában.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu