DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én magam is azt gondolom, azoknak a képviselőtáraimnak van igazuk, akik ezt a két ügyet nem egymás ellenében, hanem mint két fontos ügyet, egymás mellett kívánják megvalósítani. Sok szó esett már az egyikről, a metróról, de a szívemhez közelebb álló és az ország egésze szempontjából is talán ennél súlyosabb ügyről, hogy hogyan él meg a paraszt, a gazda és a gazdálkodó, azt hiszem, mindmáig nem volt szó a parlamentben. Csak úgy, mint a medve, nyalogattuk a mézes bödön környékét, de még igazából élesben ezekről az előterjesztésekről nem volt szó.

Én magam azt terveztem, készülvén a részletes vitára, hogy azokat a módosító indítványokat igyekszem a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani, reményeim szerint többségében támogatásra, amelyekkel éppen az a benyújtók célja - és majd mindig mondom, hogy mely képviselőtársaimmal együtt nyújtottuk be -, hogy végre realitás legyen ebben az országban az, hogy a gazda, a gazdálkodó a mezőgazdasági jövedelméből megéljen. Úgy éljen meg, hogy azt a terméket itt aránylag jó áron meg tudják venni, akár a fővárosi fogyasztók;
jól tudjon exportra eladni belőle, mert százszám segítsék őt különböző szervezetek ebben a tevékenységében. És az is fontos manapság - hitem szerint nemcsak manapság -, hogy ez a tevékenység ne eméssze, hanem megtartsa a környezetet, és itt több képviselőtársam az idegenforgalom kapcsán már több szót ejtett róla, hogy a vidék megtartó képességében is töltse be az őt megillető helyet az agrárgazdaság.

Elhangzott a vitában többször, több alkalommal, engedjék meg, hogy hozzászólásom elején erre kitérjek, a hitelesség kérdése. Én azt gondolom, az agrárügyeket illetően ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen az 1994-es pótköltségvetés kapcsán éppen a megelőző kormány volt az, amelyik a pótköltségvetésben egy igen nagy jelentőségű és nagy mennyiségű injekciót adott az agrárgazdaság szereplőinek. A vitában is elhangzott, hogy ez az injekció és az elmúlt négy év legalábbis azt a válságos röptet csökkentette, amibe egyébként '90 és '94 között került az ágazat.

A hitelességhez hozzátartozik, hogy a Magyar Szocialista Párt agrárosai '95-ben és '96-ban is elégedetlenek voltak az agrárköltségvetéssel. '97-ben mit, hogy elégedetlenek, de a '97-es költségvetés megszavazása, azt gondolom, jó példát mutatott a kormánypárti és ellenzéki képviselők értelmes összefogására is az agrárgazdaság érdekében. A '98. évi költségvetés volt az első, amikor én személyesen is úgy nyilatkoztam onnan föntről, a pulpitusról, hogy a kormány által benyújtott költségvetéssel az agrárbüdzsé részéről elégedett vagyok, mert annak ellenére, hogy akkor még nem került elfogadásra az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény, a költségvetési törvényjavaslat benyújtásánál már mindazokat a szempontokat, amelyeket egyébként beépített a kormány, döntő mód az akkori ellenzékkel is egyetértésben, ebbe a törvénybe, azokat igyekezett érvényesíteni.

Azt gondolom, hogy ezek után talán hitelesebben cseng - és az ajánlás 22., valamint a 229. pontjaiban szereplő módosító indítványok kapcsán mondom mindezeket - az a mondat, amit voltam oly bátor az általános vitában is megfogalmazni, hogy ez az agrárbüdzsé törvénysértő. Törvénysértő, mégpedig azért, mert nem tartja be az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény előírásait. Itt a megelőző vitában több összefüggésben merült föl, több más módosító indítvány kapcsán, hogy vajon mennyiben vág egybe az adott kormányálláspont elfogadott, hatályos, létező törvényekkel.

Engedjék meg, hogy a 229. és a 22. ajánlási pontok tartalmának megértéséhez felidézzem önöknek, hogy mit is nem tart be a kormány. Tavaly november 20-án hirdették ki az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, és azt gondolom, hogy a preambulum mindenki számára eligazítást ad: "Az Országgyűlés annak érdekében, hogy a magyar agrárgazdaság hosszú távra szóló és széles körű közmegegyezésen alapuló fejlődését elősegítse, megteremtse az agrárfejlesztés kiszámítható és konjunkturális okokból meg nem kérdőjelezhető tartós kereteit, kijelölje a gazdasági és társadalmi célokat, meghatározza ezek alapvető fejlesztési elveit és eszközeit, segítse a mezőgazdasági foglalkoztatást, és hozzájáruljon a mezőgazdasági termelők életszínvonala javításához, jövedelemszerzési lehetőségeinek a társadalmi átlaghoz való közelítéséhez, erősítse a vidék lakosságmegtartó képességét, elősegítse az Európai Unióhoz való csatlakozásra a felkészülést, valamint az ehhez szükséges adatbázis és intézményrendszer kiépítését, továbbá, figyelemmel arra, hogy a kedvező természetföldrajzi adottságok, a kialakult termelési feltételek és eredmények alapján a mezőgazdaság, a mezőgazdasági termékek elsődleges feldolgozása, az erdő- és vadgazdálkodás, a halászat kiemelten fejlesztendő nemzetgazdasági ágazat, valamint arra, hogy a nemzetgazdaság fejlődése átalakításának befejezése, modernizálása csak növekvő agrárteljesítmény mellett lehetséges, a következő törvényt alkotja" - mondtuk ki tavaly.

Azt gondolom, ezek a gondolatok pontosan fejezik ki azt a célt, amit egyébként minden kormány a saját gazdaságpolitikájában a költségvetésen keresztül kell, hogy megvalósítson. De ha félreérthető volt a dolog, az említett törvény 1. §-a egészen pontosan meghatározza azt, hogy végül is mekkora mértékben kell a központi költségvetésben gondolni minderre.

(23.40)

Ennek a törvénynek az 1. §-a azt írja elő, hogy a központi költségvetés évenkénti elfogadása során az Országgyűlés biztosítja, hogy az agrárgazdaság, benne a mezőgazdaság közvetlen céljaira, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítésére és megőrzésére, valamint a vidékfejlesztés agrárcélokat szolgáló programjaira a '98. évi bázishoz viszonyítottan reálértékben, legalább a bruttó hazai termék évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegű támogatást lehessen fordítani a nem közvetlen mezőgazdasági támogatások agrárcélokat szolgáló intézményes biztosítékai mellett. Itt van az a lényeges pont, ahol bekapcsolódik az általam már többször említett két ajánlási pontban szereplő indítvány.

Az ajánlás 229. pontjában szereplő módosító indítványban Simon József, Karakas János, Lakatos András, Pásztohy András, Zatykó János, Németh Imre és Herbály Imre, MSZP-s képviselőtársaimmal együtt arra tettünk javaslatot, hogy a földművelésügyi tárcánál a fejezet 11. cím 2. alcím bevételeként szereplő 11 milliárd forintos tételt vegyék ki a költségvetésből.

Mindenki számára nyilvánvaló, aki figyelte az általam citált törvényi rendelkezéseket, hogy a központi költségvetésben igen nagy összeg kellene hogy meghatározásra kerüljön az agrárgazdasági célokra. Az általam eddig idézettek - és ez az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsági ülésén is elhangzott - mintegy 115-118 százalékos többletet kellene hogy jelentsenek az 1998. évi bázishoz képest. Ez nem egy öncélú dolog, hiszen ez az, amiben a gazdák meglelhetik a saját céljaik támogatását, tehát nem egy, az élettől elrugaszkodott ügy, amikor minderről beszélünk.

De éppen ez a szám, miszerint a reálérték és a nemzeti össztermék együttes növekménye együtt adjon ki valamilyen támogatási többletet a '98. évi bázishoz képest, eredményezett egy irgalmatlan számháborút, aminek az eredményeként különböző számadatok szerepelnek a költségvetésben, de hozzávetőleg azt lehet mondani, hogy a letisztított költségvetésnél kihozható, hogy mintegy 118-119 százalékkal több az az összeg, amit most szán a kormány ezen célokra, mint az elmúlt esztendőben.

Csakhogy ezek között az összegek között - éppen mert a kormány a törvény mindenáron való betartását tekintette céljának - olyan tételek is előfordulnak, szerepelnek, amelyek a valóságban nem is léteznek. Éppen egy ilyen cím az, aminek a kiiktatására javaslatot tettünk. Miközben mi magunk is azt tartjuk fontosnak, hogy minél nagyobb összegben támogassa a központi költségvetés az agrártermelők közvetlen, az agrárgazdaság közvetett, valamint a vidékfejlesztés céljait, mi mégis ezzel a javaslattal formálisan, mintegy 11 milliárddal meg kívánjuk kurtítani ezt az összeget. Meg kívánjuk kurtítani egy olyan összeggel, ami nem is létezik, csupán egyetlenegy célra alkalmas: hogy bebizonyítsa azt, hogy mennyire agrárelkötelezett ez a mostani kormányzat, és mennyire be akarja tartani ezt a bizonyos törvényi előírást.

Természetesen mi nem azt tartjuk fontosnak, hogy a vitában győzedelmeskedjünk, ezért azt gondolom, mindenki számára nyilvánvaló - és kérnénk, hogy ezt lássák meg indítványunkban -, hogy a célunk ez utóbbi. Éppen ezért ajánlom a figyelmükbe azt, hogy mivel az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága sem támogatta ezt az indítványunkat, igen kemény vita zajlott a mezőgazdasági bizottság ülésén éppen erről a témáról. Ott éppen arról igyekeztek bennünket meggyőzni, hogy azzal egyetértenek ugyan, hogy bizonytalan ez a pénz, de ha egyáltalán nincs itt semmilyen bevételi összeg, akkor megfosztjuk a tárcát és ezen keresztül az ágazatot attól a lehetőségtől, hogy egy adott évben megjelenő egyforintos támogatás adott esetben kétszer, háromszor is megfordulva két-három forint összegű támogatást is jelenthessen.

Ugyan erős kételyeink vannak az államháztartási törvény előírásainak a figyelembevételével, hogy mennyire volt őszinte ez a nyilatkozat, de mégis azt gondoljuk, hogy legyen, mi is higgyünk ezen őszinte szavaknak. Éppen ezért ehhez a módosító javaslatunkhoz, amit én most ismertettem önöknek, és ajánlottam figyelmükbe a 229. ajánlási pont kapcsán, benyújtottunk egy olyan kapcsolódó módosító javaslatot, aminek a lényege éppen az, hogy ha ez igaz, akkor éppen ezen 11 milliárdos korlát nélkül a tárca ilyen célokra használhassa fel ezeket az összegeket.

Én azt gondolom, hogy ennek a kapcsolódó módosító indítványnak a végiggondolása is fontos lehet, hiszen ez a 11 milliárd egyébként a költségvetési törvényjavaslatban a piacra jutást támogató források között szerepel. Enélkül a 11 milliárd nélkül egyébként kevesebb az 1999. évre javasolt összeg, mint az 1998. évre javasolt, egyébként már kifizetett összeg. Ha visszaemlékeznek arra a vitára, ami a Házban arról folyt, hogy vajon az orosz gazdasági válság miatt az élelmiszer-gazdaságunkat ért hátrányokat - természetesen más ágazatokat is, de az én mondandóm szempontjából az élelmiszergazdaságot ért hátrányokat - hogyan lehetne enyhíteni, bizony, erre a piacgazdasági körülmények között éppen a piacra jutás támogatásának valamilyen EU-konform módon is megfogalmazható többletpénzeire van szükség.

Szeretném fölhívni képviselőtársaim figyelmét, hogy ha elmérjük itt a dolgokat, akkor bizony annak az általunk nem támogatott gyakorlatnak leszünk a támogatói, ami az ország számos térségében az agrárgazdaság jövőbeni lehetőségének gyökeres megszűnéséhez fog vezetni. Mert ha megszűnnek az orosz export hiányosságai vagy annak az ellehetetlenülése okán a magyar élelmiszer-feldolgozó ipar lehetőségei ezen a piacon, akkor bizony, kérem - és erre jó példa volt a moszkvai élelmiszer-ipari kiállítás -, oda már nem igazán lehet visszajutni! Biztos vagyok benne, hogy még egyszer nem lesz arra lehetőség, hogy annyi pénzt áldozzon a magyar költségvetés a mi piaci szereplőink ottani ismételt bevezetésére, amivel majd le lehet törni azt a jelenleg kialakulni látszó helyzetet, hogy a nálunk jelenleg sokkal nagyobb állami támogatást élvező cégek, exportorientáltan működő agrárgazdaságok tegyék be oda úgy a lábukat, hogy oda mi többé be ne tehessük a miénket.

Azt gondolom, hogy egy költségvetésnek reálisan kell megteremteni ezen piacrajutási támogatások lehetőségét, és ha ez a 229. ajánlási pont elfogadásával valósítható meg, akkor tegyük azzal! De ha önök is jobbnak ítélik meg azt a verziót, miszerint ne korlátozzuk pusztán 11 milliárdban ennek a lehetőségét, akkor a kapcsolódó módosító javaslatunk támogatását és elfogadását kell hogy kérjem önöktől.

De visszatérve még a támogatások nagyságrendjére - mert azért ez, ahogy mondani szokták, nem piskóta -, eddig két elemről beszéltünk: a nemzeti össztermék növekményéről, illetőleg a reálérték-megtartásról, tehát az inflációról. Csakhogy amikor 1997-ben elfogadtuk az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, akkor nem elégedtünk meg ezzel. Elismerem, hogy ezt a törvényt a jelenlegi kormánypártok nem fogadták el, nem fogadta el sem a Fidesz, amelynek itt vannak a tisztelt képviselő, de nem fogadták el a kisgazdák sem, akiknek egyetlenegy tisztelt képviselője sem követi a vitát. Vélhetőleg így kevesebb kétperces reagálás lesz, bár kétségtelen, hogy azt sem fogják megtudni, amit igen gyakran kérdeztek az általános vita kapcsán is (Pozsgai Balázs: Hallgatják a rádiót!) - Ja, értem, hallgatják a rádiót! -, hogy végül is mi a mi elképzelésünk.

Azt gondolom, hogy akik a módosító indítványainkat megismerik, azért többé-kevésbé látni fogják, hogy az a gondolat, amit mindig úgy fogalmazunk meg, hogy a Magyar Szocialista Párt az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény betű és szellem szerint való betartását tartja egyedül elfogadható agrárpolitikának, ennek az egyes vonzatait láthatják itt.

(23.50)

Mind e mögött nincsen más: azt szeretnénk elérni, hogy végre ne legyen becsapott a gazda, legyen meg az ő pénze, legyen meg az ő fejlesztési lehetősége.

De visszatérve tehát a költségvetési tételhez, említettem volt, hogy a reálérték- és a nemzetiössztermék-növekménnyel talán még összhangban is lenne az, ami le van írva. Részleteit illetően erre, más indítványok kapcsán, később még visszatérek. De összességében is komoly gondot vet fel az, hogy mi tovább mentünk, és azt mondtuk, hogy a magyar agrártermékeknek az Európai Unióhoz mért támogatottsági hátrányát az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkig fokozatosan csökkenteni kell.

Ebben a Házban, azt gondolom - vagy remélem, egészen pontosan: remélem, a mostani jelenlevők összetételét illetően ebben nagymértékben bízhatom is -, nem vita az, hogy az ország modernizációját az képes igazából elősegíteni, az emberek jobblétét ebben az országban az képes támogatni, ha olyan integráció valósul meg, amikor is ez az ország az európai integrációhoz csatlakozik. Erről el is indultak a tárgyalások, 2002-ben reményünk van rá. De kérem, támogatási hátrányunk - amelyről itt az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény kapcsán beszéltem - termékcsoportonként fele, harmada a jelenlegi magyar támogatás, mint az EU megfelelő átlagai. Kísérletet sem tesznek rá, hogy bebizonyítsák, hogy csökkenteni akarták. Ebből számunkra az következik, hogy ez az összefüggésrendszer, bizony, amely súlyos milliárdokban mérhető, az agrárbüdzsé idei kialakításakor kimaradt.

S kimaradt még egy nagyon fontos tartalmi tényező, amelynek hátrányát azt hiszem, a gazdák minden nap megtapasztalhatják. Kötelező - és a kormányra kötelező! - előírása a törvénynek az, hogy az agrártámogatásokkal, egyéb állami szabályozási eszközökkel, valamint a piaci szabályozás állami és gazdálkodók részvételével működő önkormányzati eszközrendszerével elő kell segíteni az agrárolló évenként érzékelhető mértékű záródását.

Ha valaki megnézni az agrártermelést, látja, hogy az 1998. esztendőben a termelői felvásárlási árak a termékek döntő többségében nem növekedtek, ezzel szemben növekedtek mind az energiaköltségek, mind a műtrágyaköltségek, mind a növényvédőszer-költségek, tehát az agrárolló jelentősen nyílt. Ennek egyetlenegy mozzanata sem jelent meg az agrárbüdzsé nagyságrendjének meghatározásában. Ezért állítjuk mi azt, hogy ez a költségvetés törvénysértő. Hiszen maga a miniszter is nemcsak hogy elfogadhatónak, hanem egyenesen végrehajthatónak, egyenesen minimumnak fogalmazta meg az előbb általam tételesen is megfogalmazott pontokat, akkor talán illett volna betartani.

S itt lesz igazából érdekes egy másik indítványunk, amely az ajánlás 22. pontjában szerepel. Itt Simon József, Karakas János, Lakatos András, Pásztohy András, Zatykó János, Németh Imre és Herbály Imre, velem együtt valamennyien MSZP-s képviselőtársaimmal arra tettünk javaslatot, hogy a törvényjavaslat 47. § (3) bekezdéséből maradjon ki az agrárgazdasági támogatásokra való utalás. S ez nem más, mint az az ominózus, sokak által - megítélésünk szerint okkal-joggal - kifogásolt kormányzati törekvés, miszerint több előirányzat 1,9 százalékos mértékű csökkentésével egy teljesen jogszerűtlen, teljesen homályos állami, kormányzati tartalékolásra kívánnak fedezetet teremteni.

Gémesi György képviselőtársammal - és ezt akkor is jeleztem, amikor ő bent volt a teremben, és szólt - tökéletesen egyetértettem. Ez elfogadhatatlan. Gyanítom, nem ez az egyetlen olyan ügy, majd kiderül, amelyben - ha kezüket a szívükre teszik kormánypárti képviselőtársaim - tulajdonképpen jobban egyetértünk, mint a saját kormányukkal, de ebben biztos. S erről Lamperth Mónika képviselő asszony is szólt itt, a parlamenten belül.

Ugyanakkor figyelmükbe ajánlom immáron nemcsak az ajánlásban ilyen címen, döntően a 22. és a 23-27.-ig terjedő ajánlási pontokban szereplő indítványokat, hanem a mindezek alapján ugyanezen képviselőtársaimmal közösen benyújtott kapcsolódó módosító indítványra szeretném most felhívni a figyelmüket, amikor is erre az egészre nemet javasolunk mondani. Javasoljuk ennek az 1,9 százalékos mértékű állami, kormányzati jogszerűtlen tartalékolás lehetőségére való költségvetési törvényjavaslati utalás teljes elhagyását.

(A jegyzői széket dr. Juhászné Lévai Katalin

foglalja el.)

Személyesen azt gondolom egyébként - és itt egy kicsit vitáznom kell Lamperth Mónika képviselőtársammal, bár praktikusan neki bizonyára igaza van -, hogy kár lenne engedményt adni a kormánynak. Azzal, ha, mondjuk, most az önkormányzatok számára ezt a lehetőséget megadja, amennyire a képviselők rátermettségét és módosító indítványt benyújtó ingerenciáját látom, megtalálják majd azt a másik technikát, amellyel az egyébként papírforma szerint megadott, önkormányzatoknak megadott mentesítésből eredő pénzeket majdan visszavegyék.

Beszédem eddigi részében sokat foglalkoztam az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénnyel, egyes tételeknek - a költségvetési törvényjavaslatban megjelenő tételeknek - az ezzel való ellentmondásosságával. Ebből, amit eddig mondtam, talán kevésbé következik az - és itt hosszú számsort szeretnék önöknek felolvasni, ez nem valami lutri, az ajánlási pontok sorszámát szeretném önöknek felolvasni, ezek a 125., a 131. , a 135., a 145., a 222., a 265., a 301., a 418., a 427., a 434., a 445. és a 449. pont. Én ellenőriztem, ha vétettem most a számok felsorolásánál, az legfeljebb azzal magyarázható, hogy vagy én, vagy az ajánlás készítői voltak pontatlanok. De hogy ráismerjenek képviselőtársaim - ez, nem gondolom, hogy célom lehet, hiszen itt nagyon sok egyéb számadat is van -, ez az az indítvány, amelyet Simon József, Karakas János, Lakatos András, Pásztohy András, Zatykó János, Németh Imre és Herbály képviselőtársaimmal közösen nyújtottunk be, valamennyien MSZP-sek.

Ennek a lényege végül is az, hogy akkor is, ha a vitában alulmaradunk, és nem fogadják el az agrárbüdzsé egészének a bővítését célzó javaslatainkat, amelyeket eddig ismertettem, akkor is legyen egy kicsi mozgástér. Mert igen tragikus az, amit már jeleztem is, hogy a piacrajutási támogatásnál lényegében kevesebbet ad ez a költségvetés, mint adott az előző költségvetés. Ez - túl azon, hogy törvénysértő - tényleg baj, erre is már utaltam. De az azért mégiscsak tragédia - és erről azért az általános vitában valamennyi kormánypárti képviselőcsoport egyértelműen nyilatkozott -, ők is az agrárgazdaság fejlesztését akarják. Ha ez igaz, akkor hogyan fogadható el, tisztelt képviselőtársaim, az, hogy még az előbb említett bizonyos 118-120 százalék körüli összeget sem érik el a mezőgazdasági beruházásokra fordítandó összegek.

(24.00)

Itt ajánlom figyelmükbe azt - és ezt ne tekintsék bajnak -, hogy az a költségvetési tétel, amely önök előtt szerepel, és amelynek a megváltoztatását az a csomag hivatott biztosítani, aminek a számadatait felsoroltam, ez valóban a jövő évet illetően, egy részben - és itt vita van, hogy mekkora részben, 20 vagy 30 százalékban - le van terhelve. De kérem, baj-e? Ezek azok a jövő évre átnyúló fejlesztések, amelyeket a gazdák elhatároztak, és amelyekhez megkapták a támogatást. Baj-e, hogy egy elfogadott, az agrárgazdaság fejlesztését célzó törvény gondolatkörében dolgozó Országgyűlés és kormány - ez a Horn-kormány volt és nem a mostani kormány - komolyan vette, hogy az agrárgazdaság fejlesztése nem egy kormányzati év, nem egy költségvetési év, nem egy kormányzati ciklus, hanem hosszan tartó, együttes munka eredménye?! Ebből okszerűen következik, hogy a fejlesztési elképzelések évről évre továbbnyúlnak, és ahogy mondják, költségvetési elkötelezettségként a következő évet máris terhelik.

Ez a teher egy édes teher, ezt nem az ágazat ellenére, hanem éppen az ágazat fejlesztésébe vetett hitének egy sajátos dotációjaként, inkább még az összegek megemelésére kellene és lehetne fordítani. És éppen azért, mert ez az álláspontunk, javasoltuk azt, hogy 15 milliárd forinttal növeljük meg az ilyen célokat szolgáló költségvetési pénzeket.

Természetesen nekünk nincsenek olyan súgóink, mint a kormány oldalnak, akik azt javasolják, hogy a hiány növelése árán próbáljuk meg ezen fontos célok megvalósításához szükséges pénzügyi javaslataink forrását vagy másik lábát - ahogy Varga államtitkár úr is többször szóvá tette - megteremteni. Így hát készséggel elismerem, hogy amikor az egyik oldalt, a 15 milliárdos többlettámogatást teljes jó szívvel tudom az önök figyelmébe ajánlani, a másik oldallal, mármint a forrás oldallal persze már nekem is gondjaim vannak. De én és képviselőtársaim nem kaptunk lehetőséget arra, hogy a hiány növelése árán valósítsunk meg elképzeléseket, vagy nem kaptunk olyan ötleteket, mint néhány kormánypárti képviselőtársunk, hogy minek a növelése árán valósítsanak meg elképzeléseket.

Ezért elképzelhető, hogy abban a számtalan helyről összesöpört - mondjuk így - aprópénzből, néhány elem néhány ideológiailag érzékenyebb képviselőtársamnak nem tetszik. Nekem sem tetszik igazából, de azt gondolom, nem ez az érdekes. Ha egyetértünk abban, hogy meg kell teremteni ezt a 15 milliárdos forrást, akkor talán próbáljuk meg közösen megkeresni a másik lábát, mert annyira azért nekem sem tetszik, hogy például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának néhány milliócskáját vagy milliárdját innen levesszük. Nem volt lehetőségem máshoz nyúlni, nem volt lehetőségünk máshoz nyúlni, mi is azokat a forrásokat kerestük, amely forrásokkal kapcsolatosan bizonytalanok voltunk abban a tekintetben, hogy a költségvetésben megjelenített célok és a tényleges elköltés között megvannak az okszerű kapcsolatok, nemcsak egy érdekes cukormázról van szó.

Természetesen mind az eddig megfogalmazott 229., 222. pontok kapcsán, tehát mindkettő kapcsán, mind pedig a 125-ös esetén a kapcsolódó módosító javaslatok csak akkor fognak bármit is érni, ha a költségvetés elfogadását követően az agrártárca olyan támogatási rendszert dolgoz ki, amely támogatási rendszer a gazdák számára azt teszi lehetővé, hogy többet termeljenek, ezért jobb árat kapjanak, és ha egyszer jobb árat kaptak, ebből megalapozottabban fejleszthessenek.

Azt mondják képviselőtársaim, hogy megállt az időm. Én ezt nem érzékeltem, de szóljatok, ha... (Szalay Gábor: Nehogy abbahagyd! - Göndör István: Elfáradt az óra! - Nikolits István: Nincs időkeret!) Ja, értem, köszönöm.

Forrás: parlament.hu