DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Mádi képviselőtársamnak mondtam itt közben, hogy természetesen nekem sem adatik meg, hogy most a kérésének megfelelően megismételjem vagy részletesebben kifejtsem a Magyar Szocialista Párt agrárpolitikáját. Ugyanakkor ajánlom figyelmébe, hogy elmondtam: a mi életünk a nyilvánosság előtt zajlott, elfogadtuk az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt. Nem kell különösebb tanulmányozás ahhoz, hogy a Magyar Szocialista Párt hogyan viszonyul ehhez. Ebben minden kérdésére választ talál. (Mádi László kabátban, kalapban távozik az ülésteremből.)

Nikolits képviselőtársam gondjával összefüggésben: én már tudom, hogy mi a gondunk, legalábbis remélem. Nikolits képviselőtársam az irományszám alapján citálta a módosító javaslatot, míg én magam az előttünk fekvő ajánlás ajánlási sorszáma szerint citáltam az ügyeket. Nyilván ez okozta a félreértést.

Egyébként rá és Hegyi képviselőtársam gondolataira csak visszautalok, hiszen magam is elmondtam, hogy nem tekintjük jó lábnak az ott megfogalmazott lábakat. Azt gondolom, ebben egyetértés van közöttünk.

Akkor, amikor Font képviselőtársammal egyetértek abban, hogy másfél milliárd kevés lesz, akkor azt hiszem, hogy ez kevés. Egészen pontosan arról van szó, hogy jelenleg ezekre a célokra, a kamarai gazdajegyzői hálózat támogatására 800 millió forintot ad a költségvetés. Megtudhattuk a mezőgazdasági bizottság ülésén, hogy kevesebb falugazdászt fog alkalmazni, másfél millióért. Mi ebből a levonható egyszerű következtetés? Drágábban, kevesebbet, rosszabbul. Azt gondolom, akárhogy is nézem, még ha kevés is, ilyen célokra kár lenne egyáltalán pénzeket fordítani. Azt gondolom, hogy a paraszt, a gazda becsapásának kérdése megér még egy-két misét. Ráadásul a két perc is lejárt.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu