DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az itt fölolvasott beszéd természetesen nem győzött meg arról, amit a költségvetési törvényjavaslatnak a vitájában kifogásoltam. Nevezetesen arról, hogy ebben a költségvetési tételben is, ugyanúgy, mint a költségvetés sok egyéb pontján, a kormány nem volt képes föltüntetni olyan módon a kiadási szándékait, hogy az a parlament és a parlamenti képviselők számára ellenőrizhető legyen. A képviselő úr itt számos jókívánságot megfogalmazott, egyebek között azt, hogy érezzük át és érezze át a magyar társadalom is a millennium jelentőségét, de nem elég önmagában a jókívánságokat megfogalmazni.

Számos tárgyi tévedés is volt a felszólalásában. A kiadások nem jelentéktelen része az előző kormány idején megkezdődött munkálatok folytatása, például a királyi városok felújítása, és nagyon sok olyan műemlék jellegű beruházás, illetve felújítás, amely ez alatt a tétel alatt szerepel.

Másrészt nem követhető ennek a nagy, milliárdos kiadási tételnek a költségvetési bemutatásakor, hogy miben különböznek ezek a kiadások a minisztérium más cím alatt, de ugyanilyen tartalommal megfogalmazott kiadásaitól.

(18.10)

Lényegében a szöveges indokolás alapján - egy-két kivételtől eltekintve - alig látszik ez a különbség.

Harmadszor pedig - most ebben a rövid felszólalásban pusztán azt akarom mondani - elfogadhatatlan az olyan ünneplés, amely a jelen rovására próbál a múltból valamiféle jó közérzetet teremteni. Ennek a minisztériumnak, illetve ennek a költségvetésnek nem futotta erejéből arra, hogy, mondjuk, a magyar közgyűjteményeket, múzeumot, könyvtárakat, levéltárügyet a legalacsonyabb szinten tervezett infláció értékével megnövelt költségvetési támogatásban részesítse. Amikor ilyen ügyben módosító indítványokat fogalmazunk meg, akkor az hangzik el, hogy ez a költségvetésnek egy olyan szent része, amelyből nem lehet elvonni. Ez nyilván elfogadhatatlan!

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu