DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kuncze Gábor megnyugtatására szeretném elmondani, hogy a Házszabály 94. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az esetben házszabályellenes egy új törvényi helyet megnyitó módosítvány, ha a tartalma miatt nyilvánvalóan nem szükséges, hogy megnyissa a megfelelő helyet. Azt gondolom, hogy nem érdemes házszabálysértéssel vádolni azokat, akik egy-egy problémát rendezni akarnak a módosító indítványaikkal.
Nagyon osztom a képviselő úrnak azt a derék igyekezetét, amelyben a családi pótlékok dolgában szeretne a gyermekek számára mindent juttatni, és a 10-11 százalékra hivatalosan tervezett - reményeink szerint 9 százalékos - infláció mellett aggódik a gyermekek egy részének értékvesztéséért. (Derültség és közbeszólások az MSZP padsoraiban.)
Nagyon sajnálom viszont, hogy ugyanezt nem tette meg 26 százalékos infláció mellett, amikor éveken keresztül nem emelték a családi pótlékot senkinek sem! (Taps a Fidesz padsoraiban.) Nem volt teljesen tisztességes dolog az előző parlamenti ciklusban engem azzal vádolni, hogy túl sokat emeltem a családi pótlékot '90 és '94 között. (Bauer Tamás: Ki mondta?) Most Bauer képviselőtársam vádolt engem ezzel (Bauer Tamás: Hol, mikor?),hogy tönkretettük az országot a szociális támogatások túlzott adásával az első négy évben. Tessék elővenni az elmúlt négy évi jegyzőkönyveket!
(17.20)
Azt gondolom, akkor lehet értelmes vitát folytatni a parlamentben, ha világos vonalvezetésről van szó.
Nem tudom a két perc alatt befejezni, amit el kellene még mondanom, de annyit azért elmondok, hogy nagyon sok segítő mechanizmus van annak a problémának a megoldására, ami az egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés