DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Bauer Tamás képviselőtársam a Postabank ügyéről szólt. Még erről sokszor beszélünk, de azt hiszem, a mai nap során, amikor Járai Zsigmond miniszter úr szólt erről a gondról, lehetett érzékelni azt, hogy a kormány manipulálja az országot az összegekkel kapcsolatban, hiszen egyértelmű a miniszter úr felszólalása alapján, hogy a befektetések túlértékeléséből származó céltartalékhiány, valamint a hitelállomány mögötti céltartalékhiány, ami 144 milliárd forintra tehető, a KPMG meg a többi auditáló cég egészen másképpen értékeli, és meg kellene várni a végső értékelést. Ami a Postabankkal kapcsolatban fix összegnek látszik, az a 14 milliárd forintos idei működési veszteség, ami a kihelyezésekhez és a befektetésekhez kötődő kamatszinttel kapcsolatos. Tehát, ha ez a 14 milliárd forint csupán a fix szám, akkor nem szabad 160-170, vagy hány milliárd forintos dolgokról beszélni, míg az összegek nem tisztázódnak. Ez az egyik.

A másik: Bauer Tamás képviselőtársam egy nagyon fontos dolgot említett, amikor azt mondta, hogy az előző ciklusban mi, az akkori kormánypárti képviselők, több alkalommal bíráltuk a kormányt, persze progresszív értelemben. Emlékszem arra a költségvetési vitára, amikor Urbán László, volt képviselőtársammal együtt majdnem egyformán muzsikáltunk, ő és én. Ő akkor ellenzéki képviselőként nem nagyon mondott ellentétes dolgokat a költségvetésről. Jó lenne, ha a mostani kormánypárti képviselőtársaim ezeket a pozitív megnyilvánulásokat, a kormányt segítő bírálatokat a jövőben megtennék, mert eddig erről még szó sem volt. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu