LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A millennium finanszírozásának kérdésköréhez szeretnék kapcsolódni. Én is azok közé tartozom, ahogy Pál Béla és mások, akik nem az összeget sokallják. Ez az összeg még akár lehetne több is. A kérdés itt tehát nem a mennyi, hanem az, hogy ki kap belőle, ki nem kap, és aki kap, az hogyan, milyen metódus alapján kap.

Nekem az ellen sincs kifogásom, hogy a millennium alkalmából készül egy szép történelmi film 800 millióért. Hogy hol fogják levetíteni, miután a tévé éppen tönkremegy, mert a kormány megszegi ígéretét, ez egy másik kérdés, ez majd kiderül. Az ellen sincs kifogásom, hogyha Nemeskürty tanár úr közismerten érdekelt a filmkészítésben, akkor nem ő dönti el majd a 800 millió sorsát, hanem a miniszterelnök úr. Ha Orbán Viktor adja oda Nemeskürty tanár úrnak a filmkészítésre a pénzt, ez nekem még mindig egy jobb modell, mintha Nemeskürty tanár úr adná oda Orbán Viktornak valamire ezt a 800 milliót. (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) - tehát ez is rendben van.

Megnyugtat az a válasz is, hogy a miniszterelnök úr nem személyesen fog ítélkezni, hanem egy különbizottságot hoz majd erre létre, hogy a filmpénzt valakinek odaadják. Ebből arra következtetek, hogy Torgyán miniszter úr családjában lehet valaki, aki a kommunista időben ugyan nem járhatott moziba, mert valószínűleg el volt tőle tiltva, de bizonyára szakértelemmel rendelkezik majd ezen a téren is. (Derültség.)

(18.40)

Mindez rendben van, csak azt nem értem, ha létezik ebben az országban Történelmi Film Alapítvány, akkor ezt a 800 milliót miért nem oda csoportosítják, hogy egy szakmai zsűri ítélhesse oda - egy szavunk sem lenne ez ellen.

A másik, amit nem értek: ha ennyit szánunk, hála isten, a millennium megünneplésére, akkor miért nem sikerült azt a módosító indítványt támogatni, ami ebből a pénzből összesen az évek óta bevált szokás szerint 30 milliót ad a Nemzeti Panteon Alapítványra, ami arra való, hogy nemzeti nagyjaink síremlékét ebben az országban gondozzák. Erre nincs pénz a millenniumi keretből. Ebből arra következtetek, hogy mindenre van pénz, amivel élő szavazókat, élő közvélemény-formálókat meg lehet vásárolni, és mivel a holt lelek, sajnos, szavazatokkal majd nem tudnak profitálni a kormány számára, a valódi örökség ápolására ebből nem juthat pénz.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu