MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Amit Tardos képviselőtársam elmondott, azzal, azt gondolom, nem kell vitatkozni, hiszen az megfelel mind szándékaiban, mind tartalmi elemeiben annak, amit mi is tervezünk. Tehát a legolcsóbb megoldást keressük, azt a megoldást, amelyik a lehető leggyorsabban, a legmegnyugtatóbb módon le tudja zárni ezt a bizony rendkívül kényes és rendkívül fájdalmas örökséget, amit ránk mért a sors, de ezt most fel kell vállalni, és úgy tűnik, nincsen igazán ennél jobb megoldás.

Hogy milyen módon tegyük ezt, és hogy az ÁPV Rt.-ben meg lehet-e ebben bízni? Az előző kormány is megbízott az ÁPV Rt.-ben. Valószínűleg jobb gazdája lesz, mint ahol eddig volt, ahol ezek a veszteségek felhalmozódtak. Az, hogy most pártközeli vállalkozásokra bízzuk, nem nagyon ajánlanám.

Gondolom, Bauer képviselőtársam sem az irányú javaslatot terjeszt elő, hogy az SZDSZ-hez közeli vállalkozók, akár a Tocsik-ügyhöz hasonlóan vagy nem hasonlóan, oldják meg ezt a kérdést. Azt gondolom, a parlament gyakorolhatja a későbbiek során azt a felügyeleti jogkörét, ami a kormányzattal kapcsolatosan megvan, és bízunk benne, hogy a lehető legjobb megoldást fogja megtalálni a kormány.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu