NIKOLITS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagy érdeklődéssel hallgattam én is Orosz Sándor képviselő úr részletes elemzését a módosító javaslatokról. Magam is tanulmányoztam ezeket, és a 128. számú módosító javaslathoz érve eléggé vegyes érzelmekkel láttam azt a törekvést, amit egyébként Orosz Sándor is úgy fogalmazott meg felszólalásában: lehet, hogy máshonnan kellett volna a lábakat megtalálni, de nekik nem voltak súgóik a kormánypárti oldalról. Tehát úgy próbálták, ahogy lehetett és nyilvánvalóan a kiugró költségvetési tételekből próbáltak faragni.
Nos, nem tisztem - és majd erre később reményeim szerint a felszólalásomban részletesen is ki fogok tudni térni -, hogy a kormánypárt nevében megvédjem a költségvetést, mégis itt el kell mondanom, hogy az a törekvés, ami négy tételben - 2 milliárd és háromszor 400 millió, tehát - 3 milliárd 600 millió forintot von el a nemzetbiztonsági szolgálatoktól, talán nem egészen szerencsés.
(0.30)
Egyetértek azzal, hogy ha elterítünk egy ilyen jellegű terhet, akkor ebből a nemzetbiztonsági szolgálatok sem maradhatnak ki.
De azt szeretném kérni tisztelt képviselőtársamtól, hogy a hátralévő esetleg nagyon rövid időben egy kapcsolódó módosító indítvánnyal másokat is vonjon be ebbe a körbe, és ezt a terhet próbálja jobban szétteríteni és mentesíteni ezzel a szolgálatokat egy aránytalanul nagy elvonási akciótól.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés