POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ha tudom, hogy ennyien szólunk, akkor én már visszavontam volna a felszólalást. De nagyon röviden - Homa képviselőtársam millenniumi felvetésére és a minket ért bírálatokra - néhány gondolatot mondanék.
A filmprodukciókat emeli ki. Úgy gondolom, ha ezt a kérdést nézzük, de nem akarok belemenni, hogy itt művészeti vitákat folytassunk - ha ezek olyan akciók lennének, mint az "István, a király" volt annak idején, 1988-ban, de későbbi filmeket nem akarok említeni a folyamatból -, akkor nem így vetődik fel a kérdés.
Ön megjegyzett egy olyan kitételt, szörnyülködik, hogyan lehet a kultúrától a mezőőri szolgálat támogatására pénzeszközöket elvenni. Attól tartok, tisztelt képviselő úr, azok az emberek, akik épphogy örülnének ennek a millenniumi emlékünnepélynek, lehet, hogy nem lesz rá módjuk, sem erejük, sem lehetőségük, mert nem tudják megvédeni területeiket és földdarabjaikat, mert csak arra van lehetőség - de ez majd egy későbbi témában lehet erről szót váltani -, amikor adtunk lehetőséget arra, hogy emberek védjék értékeiket, csupán most azt keressük, milyen forrásokkal lehet ezt támogatni.
S még egy dolog: amikor ön felsorolja, hogy mit lehet támogatni. Én is elfogadom azt, amikor ez közösen kialakított szempontok alapján történik. Azonban számtalan több, a millenniumhoz tartozó emlékművünk van, amelyeket fel kell újítani, amelyek felújítása folyamatban van, és éppen olyan fontosak számunkra, vitassuk meg, de ne mindig azt gondoljuk, hogy emögött csak rossz szándék áll.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés