DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Két helyreigazítást szeretnék tenni, az egyik Juhász képviselő úrnak szól. Annak idején nem annyira a kormány miatt szenvedett késedelmet a harckocsikra szerelendő géppuskával kapcsolatos döntés, hanem a parlament miatt. A kormány azért volt kénytelen visszavonni javaslatát, mert rossz jelzésnek tűnt volna, ha a parlament elveti ezt a módosítványt.
A másik kérdés: azt hiszem, Bauer képviselő úr félreértette Horváth Balázs felszólalását, aki azt mondta, hogy ő ugyan igennel szavazott, én legalábbis úgy értettem, hogy ő megszavazta... (Bauer Tamás: Az egyiket szavazta meg, a másikat nem. - Csige József: Burány!) Igen. Ugyanakkor ha a bizalom kérdését felvetjük, rendkívül érdekes összevetni azzal, ha jól emlékszem, annak idején Eörsi Mátyás volt az, aki Horváth Balázsról azt állította, hogy mint belügyminiszter a tömegbe akart lövetni. Állította ezt mindenféle alap nélkül a taxisblokád idején. Ez a két megjegyzés ide kívánkozott.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés