BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is, az ajánlás 4. pontjában - ha jól értettem, az ajánlás 4. pontja még az első vitaszakaszhoz tartozik - szerepel egy elvi jelentőségű módosító indítványunk, bár ez összefügg a többi módosító indítványunkkal is.

A benyújtott törvényjavaslat, amely a kormány indoklása szerint valami teljesen új utat fektet le a családok támogatásában, valójában ezt nem teszi meg, bár ez természetesen értelmezés kérdése. De kétségtelenül megteszi azt, hogy a magyar jóléti rendszer legjelentősebb, és azt is mondhatnám, hogy legsikeresebbnek bizonyult támogatási formáját, a családi pótlékot kettéválasztja két formára, két kategóriára: a családi pótlékra és az iskoláztatási támogatásra. Módosító javaslatunk - amelyet Béki Gabriellával nyújtottunk be - tartalma egyszerűen az, hogy ez ne történjék meg, tehát az évtizedek óta, mondhatnám, közmegelégedéssel működő családi pótlékot ne válasszuk ketté családi pótlékra és iskoláztatási támogatásra, és ne adjunk a kettőnek együtt egy új nevet, hogy őket együttvéve ezentúl nevelési ellátásnak kelljen a jogszabályban titulálni.

Miért javasoljuk, hogy erre a változásra, amit a kormány javasol - ami, ha jól értem, a történelmileg új családtámogatási rendszer egyik fő lépése lenne -, ne kerüljön sor? Mit is jelent ez a kettéválasztás, tisztelt Országgyűlés? Ez a kettéválasztás valójában persze nem egy átkeresztelés, ez a kettéválasztás arról szól, hogy családi pótlék néven alanyi jogon és feltétel nélkül a családi pótlékot csak iskoláskorig kapják a szülők a gyerekek után, és a tanköteles kor elérésétől a családi pótlék további folyósítását, illetve a szülők kezébe adását, a szülők kezéhez juttatását kössék az iskola előírt látogatásának tényéhez.

Amivel mi vitatkozunk, tisztelt Országgyűlés - vitatkoztunk már a nyáron is, amikor egy országgyűlési határozatban ígérték ezt meg -, az éppen ez a változtatás, amire a kormánykoalíció oly büszke. Mi ugyanis úgy gondoljuk, tisztelt Országgyűlés, hogy a családi pótlék egy olyan családtámogatási forma, amelynek az a lényege - és azt gondoltam eddig, hogy ebben egyetértünk -, hogy a szülők az adófizetők pénzéből, az egész társadalom adóbefizetéseiből támogatást kapnak a gyerekek eltartásához és neveléséhez. Ha ez igaz - azt hiszem, ebben egyetértünk -, akkor azt, hogy a szülők ezt megkapják-e, nem indokolt ahhoz a feltételhez kötni, hogy rendesen járatják a gyereket iskolába.

Természetes - és abban nincs köztünk vita, ezt a nyáron is elmondtuk -, hogy államnak minden, erre alkalmas eszközzel elő kell mozdítania azt, hogy a szülők a gyereküket elküldjék az iskolába. Ebben nincs köztünk vita. Köztünk abban van vita, hogy vajon a családi pótlék megvonása vagy nem a szülők kezéhez való kifizetése, és e célból iskoláztatási pótlékká való átkeresztelése azok közé az eszközök közé tartozik-e, amelyekkel az iskolalátogatást ösztönözni, kényszeríteni helyénvaló. Azt gondoljuk, hogy nem tartozik ezek közé az eszközök közé.

Úgy tűnik, hogy fideszes képviselőtársaink is a nyár óta rájöttek arra, hogy talán itt valami nincs rendben, mert amikor ezzel az ötlettel Kósa Lajos képviselőtársunk még ellenzéki képviselőként az elmúlt ciklusban előállt, és amikor a nyáron abban a bizonyos országgyűlési határozatban önök ezt javasolták, a dolog még úgy hangzott, hogy az iskoláztatási pótlékot vagy az iskoláztatási támogatást csak az kapja, aki iskolába küldi a gyerekét, és aki ezt nem teszi, attól megvonják. Így javasolta ezt évekkel ezelőtt Kósa Lajos, Fidesz, és így javasolta ezt a nyári országgyűlési határozatban Frajna Imre, Fidesz, is.

(16.30)

Most azonban ennél bonyolultabb dolgot találtak ki, amiről még későbbi módosító javaslataink során beszélünk. Most azt találták ki, ha nem járatják a gyereket iskolába, akkor a szülőt elszámoltatják arról, hogy mire költi az iskoláztatási támogatás összegét.

Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, ez sem egy alkalmas eszköz, még ebben a szelídített formájában sem alkalmas eszköz. Az, hogy a családoknak egy nem jelentéktelen kisebbsége nem járatja rendszeresen iskolába a gyerekét, ez egy igen-igen bonyolult, soktényezős szociális folyamatnak az eredménye. S azt gondolom, jó lenne erre - a bonyolult szociális folyamat elemzésére - odafigyelni, ezt a bonyolult szociális folyamatot elemezni; s ennek alapján nézni meg, hogy milyen valóságos és hathatós intézkedéseket tehet a mindenkori kormány, a mindenkori államhatalom, hogy ezt a jelenséget visszaszorítsuk.

De bizonyosak vagyunk benne, ennek nem az a módszere, hogy olyan mechanizmusokat hozzunk be, amilyeneket a kormány most be akar hozni. Sem az nem módszer, hogy megvonjuk a családi pótlékot - vagy az azzal azonos összegű iskoláztatási támogatást, amelyet önök még a nyáron lebegtettek meg a társadalom feje fölött -; s az sem módszer, hogy azt a szülőt, akinél egyébként ott hagyják a gyereket - mert ha veszélyeztetett helyzetben van a gyerek, arra megvan a mechanizmus, de ha ezt a mechanizmust nem indítják el, akkor a szülőt -, nem lehet és nem indokolt ilyesfajta megalázó elszámoltatásra kötelezni.

Ezért úgy gondoljuk, tisztelt Országgyűlés, nem helyes dolog ez a kettéválasztás, és módosító javaslatainkban erről a kettéválasztásról kívánjuk a kormányt lebeszélni.

Egyébként természetesen bizalmunk a kormányban továbbra is megvan, olyannyira megvan, hogy ezt a felszólalásomat itt annak ellenére elmondtam az Országgyűlés jelen lévő képviselőinek, hogy a tárca képviselője, ha jól látom, az előterjesztő képviselője nincs a teremben. (Zaj az SZDSZ padsoraiban.) Erről sokat vitatkoztunk már az elmúlt hetek költségvetési és egyéb vitáiban, de engem nagyon megtisztel az, hogy legalább az érintett fideszes képviselőtársaink - akik ezzel a törvényjavaslattal foglalkoznak a bizottságokban és a plenáris ülésen - legalább részben itt vannak. Ez számomra ellensúlyozza azt, hogy a tárca képviselője nincs jelen. A Házszabály azonban azt írja elő, hogy a tárca képviselőjének is jelen kell lennie.

Úgyhogy azt javasolom elnök úrnak, hogy miután most nem valamelyik érintett tárca képviselője nincs jelen, hanem az előterjesztő képviselője nincs jelen, mindaddig, amíg nem jön be az előterjesztő képviselője, rendeljen el szünetet - egy fél óra múlva úgyis szünet lenne.

Tehát rendeljen el szünetet, és majd akkor folytassuk a részletes vitát, ha a tárca képviselője visszaérkezett a terembe. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Így van.)

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu