DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Megvallom őszintén, azért nem hivatkoztam házszabályi rendelkezésre, mert meglepetésként ért, hogy nem kétharmados szavazást rendelt el az elnök úr. A Házszabály 64. §-ának (1) bekezdése mondja ki: "Az Országgyűlés a határozatait - az alkotmányban, a Házszabályban és külön törvényben meghatározott kivételekkel - a jelen lévő képviselők több mint felének szavazatával hozza." Tekintettel arra, hogy az alkotmány magának az alkotmánynak az elfogadásához valamennyi képviselő kétharmados szavazatát igényli, ebben a kérdésben az Országgyűlés az alkotmányban meghatározott kivételnek megfelelően valamennyi képviselő kétharmadával kell hogy határozzon, ha határozatot hoz az Országgyűlés. (Dr. Salamon László: Eljárási kérdés!) Az Országgyűlés Házszabálya nem tesz különbséget eljárási döntések és érdemi döntések között, valamennyi döntést így kell hozni, ezen szakasz alapján.
A honvédelemmel kapcsolatos törvény az alkotmány értelmében a jelen lévő képviselők kétharmadával elfogadandó döntés, tehát a 64. § (1) bekezdése értelmében nem feles, hanem a jelen lévő képviselők kétharmadával elfogadandó, és ugyanez a helyzet a nemzeti biztonsági felügyelettel kapcsolatban is.
A Házszabályban sehol nincs olyan határozat, amely különválasztaná az eljárási kérdések döntését, ezért az adott törvényjavaslatra vonatkozó valamennyi döntés ezen szakasz alapján az alkotmányban, illetőleg a Házszabályban előírt minősített többséggel elfogadandó. A sürgősség kérdésében való döntés, ami abban az értelmezésben, amit néhányan bekiabálnak, hogy eljárási kérdés, az is eljárási kérdés. Logikailag nem magyarázható, hogy a sürgősségi kérdésben miért kell minősített többség, a részletes vitára bocsátás kérdésében miért nem kell minősített többség.
Azt kérem, hogy a vita rendezése érdekében az ügyrendi bizottság a kisszünetben foglaljon állást, és utána lehet dönteni és a részletest is folytatni, ha a Ház minősített többsége ezt így jónak látja.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés