DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Most őszintén mondom, hogy annyiban örülök ennek a vitának, hogy a költségvetés részletes vitájával szemben most azért itt vannak a kormánypárti képviselők is. Én az ajánlás 20., 21., 22., 23., 24. és 25. pontjaihoz kívánnék egy-két közgazdasági összefüggést tenni.

Szabó Sándorné képviselőtársam már elmondta azt, hogy a 11-14 százalékos emelés gyakorlatilag az inflációt követő emelés, ami az ajánlásokban szerepel, de mindjárt hozzáteszem, hogy akkor, amikor ilyen jellegű döntéseket hozunk, akkor tulajdonképpen jó lenne megnézni az illető családok fogyasztási szerkezetének alakulását. Tehát akkor, amikor a kormány előterjeszt ilyen jellegű törvényjavaslatokat, akkor érdemes a fogyasztási kosár vizsgálatát, a fogyasztási szerkezet vizsgálatát is megnézni. Az idő rövidsége miatt én erről nem akarok szólni, de megjegyzem azt, hogy Szabó Sándorné képviselőtársam megemlítette, hogy jó lenne, ha a kormány néhány módosító javaslatot az ellenzéki képviselők ajánlásaiból is elfogadna, hiszen a kormánypárti javaslatokat mindegyikét támogatják a bizottságok is és az előterjesztő is, és én igen furcsa aránynak tartom, hogy az ellenzéki képviselők ajánlásaira, módosító javaslataira nemet mondtak úgy a bizottságok, mint az előterjesztő.

A családok támogatásakor elsősorban a szegény családokra kellene koncentrálni. Ez állandóan visszatérő gond. Magyarul, a rászorultság elvét kellene figyelembe venni, mert a gazdagok vannak úgyis olyan erősek, hogy meg tudják védeni magukat. Én jól tudom, hogy a rászorultság elvét közgazdaságilag a gyakorlatban érvényesíteni igen nehéz, hiszen ha a jövedelmek alapján akarjuk a rászorultságot mérni, akkor jól tudjuk, hogy a jövedelemigazolásokkal lehet "svindlizni". A fogyasztás alapján lehetne a rászorultságot mérni, de a KSH háztartási fogyasztásra vonatkozó mutatói nem mondják meg azt, hogy Kati néninek, Juliska néninek mennyi a fogyasztása. Igen nehéz tehát a rászorultság mérése. Valószínű, hogy az önkormányzatokhoz kellene ezt a témát tenni, és nekik kellene ezt elvégezni. De a végső eredmény mégiscsak az, állítom, hogy a kormánypárti képviselők is egy idő múlva azt fogják mondani, hogy valóban ez a megoldás, nemcsak XIII. Leo pápának - ezt csak Surján képviselőtársamnak mondom - a gondolatai alapján, aki 1891-ben ezt az összefüggést nagyszerűen megfogalmazta, hanem általában humánusabb és emberségesebb a rászorultság elve.

A családoknál a szegénység kiterjedése egyértelmű, és a szegénység mélységének a növekedése figyelhető meg, különösen a sokgyerekes családoknál. A szegénység mélysége azt jelenti, hogy egyre több azon családok száma, amelyek egyre jobban eltávolodnak a szegénységi küszöbtől. Ezen a nevelési ellátás önmagában nem segít, különösen nem akkor, ha az inflációt sem követi, ezért indokolt lenne a 11. § módosítása; a nevelési ellátás növelése ezért a már hivatkozott ajánlások alapján igen indokolt.

Emellett az állami szerveknek a jelentős gond megoldása érdekében többek között arra kellene választ keresni, hogy a nem szegények jövedelmének mekkora átcsoportosítását valósítsák meg, hogy a szegények nagy része legalább a szegénységi küszöb színvonalára kerüljön. Szívós Péter és más kutatók vizsgálatai alapján ennek érdekében a nem szegények jövedelmének körülbelül 4 százalékát kellene átcsoportosítani.

(19.40)

A nevelési ellátás ezt a jövedelemközelítést nem tudja megoldani, mert a családi pótlék az iskoláztatási támogatással együtt körülbelül az összes jövedelemhányadnak 3-4 százalékát teszi ki. A piaci jövedelmek 59 százalékos, a társadalombiztosítási jövedelmek 37 százalékos arányához képest a családi pótlék 3-4 százalékos aránya igen jelentéktelen.

Köztudott, hogy a törvényjavaslat szerint 1999-ben nem nő a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás reálértéke. De ha az emelkedés bekövetkezne, akkor sem lenne gyógyír az előbbi problémára, mert a jövedelmek néhány éve jóval jobban nőnek, mint a családi pótlék. Így a családok támogatásáról szóló törvényjavaslat nem oldja meg az alapvető gondokat még akkor sem, ha az ajánlást az előterjesztő elfogadná. Ehhez azonban a kormánynak más gazdaságpolitikai filozófiából, elsősorban a szegények támogatásából kellene kiindulni. Ehhez azonban messze áll úgy a '99. évi költségvetési törvényjavaslat, mint a családok támogatásáról szóló T/331. számú törvényjavaslat.

Jó lenne, ha egyszer a kormány figyelembe venné azt a tényt, hogy az OECD-országok sorában elsők között vagyunk abban, ahogy a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű társadalmi csoportok között nagy a különbség. A legalacsonyabb jövedelmű családok döntő része a sokgyermekes családokból adódik.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu