DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy megdicsért bennünket több alkalommal Surján képviselőtársunk, csak azt azért hozzáteszem, hogy úgy látszik, mi más körökben járunk, mint a kormánypártiak. (Derültség a Fidesz soraiban.)

A dolog lényege az, hogy az az erőszak, amit az iskoláztatási támogatással ki akarunk váltani az iskolába járás kapcsán, egyrészt érthető, hiszen valamennyien egyetértünk azzal, hogy a továbbtanulás, a nagyobb tudás alapja a gyermekek, a felnőttek boldogulásának. Itt nincs vita köztünk. Azért azt szeretném hozzátenni - ha már megemlítette Révész képviselőtársam azt a példát, hogy a hal és a halászat, ez már annyiszor elhangzott a Házban -, most mondok egy olyan példát, ami még a Házban nem hangzott el (Olvassa.): "Ha hajót akarunk építeni, ne a fa begyűjtésére trombitáljuk össze az embereket, hanem fel kell ébreszteni bennük a végtelen tenger iránti szeretetet." Magyarul, arról van szó, hogy a magyar pedagógustársadalom van olyan fejlett, hogy a tudás iránti szeretetet, ha meghagyják számára a megfelelő lehetőségeket, fel tudja ébreszteni.

Persze lehet, hogy néhány év múlva önöket igazolja ez az iskoláztatási támogatási rendszer, be az biztos - mivel magam 37 évig tapostam a katedrákat -, hogy a magyar pedagógustársadalomban van olyan erő, hogy a tudás iránti szeretetet fel tudják ébreszteni azokban is, akik pillanatnyilag talán iskolakerülők és nem iskolába járók.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu