DR. TIMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm az ismételt megszólalási lehetőséget, elnök úr. Az általam igen-igen nagyra becsült Mécs Imre barátom felszólalásával kapcsolatosan egy mondatra szeretnék csak visszatérni. Egy olyan szituációban, amelyben hazánknak a NATO keretében valamit kell tennie, az én meggyőződésem szerint nem lehet különbséget tenni kis és nagy konfliktusok között. Tessék mondani: kis konfliktus-e egy terrorista csoport elleni föllépés? Vagy az már nagy konfliktus? Vagy egy más jellegű harci helyzet? Szerintem nincs kis és nagy probléma, csak katonai probléma van.
Ami az általam igencsak tisztelt Juhász képviselőtársam megszólalását illeti, aki lényegileg arra hivatkozott, hogy az ellenzéknek is van joga, és ez természetes - hála Istennek, hogy olyan demokráciában élünk, ahol az ellenzéknek joga van, és ezt a jogát nem lehet elvitatni. Ezzel szemben a joggal való élés és netán a joggal való visszaélés között javasolom, hogy a ráció szempontjából tegyünk különbséget.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés