RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Igazából Bauer Tamás képviselőtársam javaslatához szerettem volna hozzászólni, de a szünet ebben megakadályozott. Úgyhogy engedjék meg, hogy két percben visszatérjek arra a vitára, amit már oly sokszor lefolytattunk, viszont azt gondolom, hogy néhány szót még szólni kell ebben a témában.
A szociális ellátórendszernek nagyon fontos feladata, hogy a rászorulókat visszavezesse a társadalom normális életébe. A Fidesz-Magyar Polgári Párt, illetve a kormánykoalíció úgy gondolja, hogy akkor segítünk igazából a gyerekeknek, a rászorulóknak, hogyha nemcsak azt biztosítjuk számukra, hogy 18 vagy 20 éves korig a családi pótlékot alanyi jogon megkapják, hanem igazából az jelenti a segítséget számukra, hogyha azokat a gyermekeket is rákényszerítjük arra, hogy iskolába járjanak, akik netalán nem túl lelkesen teszik ezt.
(17.20)
Akkor segítünk igazából, ha nem azt érjük el, hogy húszéves korukig fizetjük nekik a segélyeket, és azalatt elvégzik a 3. vagy az 5. osztályt, hanem az az igazi segítség, és akkor tudnak elindulni eséllyel az életben, ha elvégzik legalább a nyolc osztályt. Ezért van ez a törvényjavaslat. Ma ugyanis azok, akik önkormányzatban dolgoznak, érzik, hogy igazából az önkormányzatoknak nincs érdemi lehetőségük arra, hogy a szülőket rávegyék, hogy a gyermeküket küldjék el az iskolába.
Az általános vitában a hozzászólásomban azt mondtam, hogy ez a javaslat arról szól, hogy mi a rászorulóknak nem halat kívánunk adni húszéves korukig, hanem halászni kívánjuk megtanítani őket. Azt hiszem, hogy akik önkormányzatban dolgoznak, azok érzékelik, illetve értékelik, hogy ez a törvény így született meg.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés