CSURKA ISTVÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ha nem tartottam volna attól, hogy különcködőnek tűnök, akkor odalentről mondtam volna el ezt a beszédet, mert magyar vagyok. (Rövid szünet. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Mi is! Sokan!) Ebben a sokak által - mint hallom - furcsának tartott mondatban az tűnik ki, gondolom, a számukra is, hogy sok az adósságunk emberi jogok tekintetében. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: 28 millió!) Sok a hátraléka a magyarságnak ezzel az ötven esztendővel szemben. Ez az ötven esztendő, amely 1948. december 20-a óta eltelt, a magyarság számára talán a történelme legsötétebb időszaka volt. Még egyelőre kevés az a fény, amely ezen az éjszakán nyolc év óta átszűrődik. Erre az időszakra esik - ha az emberi jogok szempontjából nézzük a dolgot - a legtöbb kivégzés, a legtöbb bebörtönzés, a legtöbb jogfosztás, vagyonelvétel, emberi jogoktól való megfosztás.

Itt erről nem lehet beszélni anélkül, hogy ezt meg ne mondanánk. Amikor ezeket az elveket kihirdették, a magyarság alig tudhatott valamit arról, hogy egyáltalán kihirdették. El volt zárva attól a világtól, ahol érvényesültek, érvényesülhettek az emberi jogok, és még évtizedekig így volt, és egyre sötétebb lett. Most azok az emberi jogok legnagyobb előharcosai, élharcosai, akik abban a korszakban is elnyomták az emberi jogokat, visszafojtottak minden tisztességes törekvést; most pedig azzal, hogy kinyilvánítják az emberi jogok iránti együttérzésüket, úgy gondolják, hogy minden rendben van, minden el van számolva, valamennyien jó emberek vagyunk, mert lám, aláírjuk és kifejezzük együttérzésünket az emberi jogokkal.

Kérem szépen, ez nagyon álságos tevékenység! A legnagyobb veszély az emberiségre nézve, ha nem néz szembe a saját életének a tényeivel, a törekvéseiben megbúvó esetleges alantas szándékokkal, ha nem néz szembe hatalom és ember kérdéseivel. Természetesen az emberi jogokat mi is nagyon fontosnak tartjuk. Hozzájárulásunkat is adjuk mindehhez, de nem szívesen, mert azokkal, akik szintén előterjesztik, és úgy tüntetik fel magukat minden bocsánatkérés, minden bűnbánat nélkül, hogy ők is az emberi jogok harcosai, bizony nagyon nehéz együtt lenni.

Ez a korszak a magyarságra nézve a függetlenségének elvesztését, forradalmának eltiprását, fogyatkozását, vagyonvesztését és a lehető legtöbb rosszat jelentette. Beszélhetünk-e emberi jogokról, amikor mindez megtörtént velünk? Beszélhetünk-e békéről, amikor olyan alapszerződések vannak megkötve bizonyos szomszédos államokkal, amelyek nem ismerik el a magyarság jogait, amelyek büntetendő, kollektíven büntetendő népnek tartják a magyarokat?

Miért hunyunk szemet efölött? Miért kötünk velük barátsági szerződést, ha nem hajlandók kivenni ezt az alkotmányukból? Talán nincs benne Szlovákia alkotmányában a kassai program? Nem történik-e számos jogsértés Romániában a magyarsággal szemben? Mi címen hunyunk szemet ezek előtt? Miért nem beszélünk, mi magyarok - hála istennek, itt képviselőtársaim egyike-másika megtette, nagyon örülök neki - a kollektív jogokról? Beszélnünk kell a kollektív jogokról, a közösséget megillető jogokról. Sőt, ha szabadna mondanom, a magyarságnak ma csak a közösségi jogokról kellene itt beszélnie, mert azok vannak veszélyben. Egyéni jogainkat itt - újjászerveződő államunkban - nagyon nehezen talán tudjuk szavatolni minden állampolgárnak.

De nagyon messze vagyunk attól, hogy ez érvényesüljön is, hiszen - ahogy ez már több ízben is elhangzott - ennek a legnagyobb akadálya a szegénység, mégpedig az olyanfajta szegénység, amelybe azért kerül bele egy ember, mert az állam vagy a többiek, a hatalmasok, a gazdagok beletaszítják, vagyis önhibáján kívül. Milyen emberi jogok érvényesüléséről lehet ilyen körülmények között beszélni? Ha egyszer valakitől el lehet venni a vagyonát erőszakkal, majd csalárdsággal, és aztán nem adják neki vissza, akkor ott az emberi jogok nem érvényesülnek.

Hölgyeim és Uraim! Nem szabad az emberiségnek és nekünk - felelős magyar politikusoknak - azzal áltatnunk magunkat, hogy valamihez való csatlakozásunk, jámbor óhajunk eldönti a dolgot, mert ebben az a veszély jelenik meg - mint ahogy már mondottam is -, hogy becsapjuk magunkat. Ezért tehát kérem, hogy gondolkozzunk el azon, hogy miután a javaslatunkra éppen a rasszizmus elleni fellépés is bekerült ebbe a nyilatkozatba, kerüljön bele a magyarellenesség fogalma is, mert nekünk mindenképpen mindenekelőtt a magyarságot kell védenünk. (Dr. Gidai Erzsébet: Így van!) Kerüljön bele a közösségi jogok védelme úgyszintén, avagy ha úgy tetszik, a Magyar Országgyűlés alkosson a közösségi jogokról nyilatkozatot.

Egy Országgyűlésnek mindig a legfontosabb, a nemzete számára legfontosabb kérdést kell felvetnie, és most Magyarországon a magyarság összességének - mint nemzeti közösségnek - számos helyen való és sajnos még itt a belső térben is való pusztulása, sorvadása, fogyatkozása a legnagyobb veszély - közösségi jogok, és még egyszer közösségi jogok.

Úgy gondolom, hölgyeim és uraim, hogy ezek után a súlyos szavak után teljesen tisztába kell tennünk az álláspontunkat. Igen, elfogadjuk ezt a nyilatkozatot, de csak annak a szándéknak a kinyilvánításával, hogy itt nem állhatunk meg. Nekünk meg kell teremtenünk magunkban azt az erőt, azt a szándékot, hogy kiküzdjük a magyarság összességének, közösségének a jogait.

Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps a MIÉP, és taps az MDF padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu