DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Gál Zoltán Képviselőtársam! Én nagyon sajnálom, hogy mostanában nem járt a VIII. kerületben; mi, akik ott lakunk és ott élünk, világosan tudjuk és látjuk, hogy a szervezett bűnözés melegágya a prostitúció - egyéni prostitúció szinte már nem is létezik a VIII. kerületben, csak a szervezett bűnözéssel összefüggő. Valójában a VIII. kerületben a polgárok nem a prostitúció miatt rettegnek alapvetően, hanem az erre ráépülő szervezett alvilág tettei miatt rettegnek nap mint nap. Az ingatlanárak ezért zuhannak a mélybe, ezért nem lehet fejleszteni, ezért nem tud beindulni a rehabilitáció, és ezért menekül mindenki, aki teheti, aki ezt meg tudja engedni magának.

Azt gondolom, hogy a szervezett bűnözés és a prostitúció körülményei között ma, amikor a leánykereskedelem, amikor a nemzetközi maffia betelepül és ott él, itt él ennek a városnak a szívében, és az egyik alap-, éltető eleme pontosan a lányok futtatásából származó jövedelem, akkor nekünk alapvető kötelességünk, hogy ezzel szemben fellépjünk. És azt gondolom, hogy ez alapvetően kapcsolódik a szervezett bűnözéshez, és hogy hibát követett el az előző Országgyűlés, hogy ezt érdemben nem tudta megtárgyalni; ezek a szabályok készen álltak, és nem fogadta el.

Én azt gondolom, hogy hatékonyan föl lehet lépni, lehet terelni a piacot, és amennyiben a szankciókat is tudjuk majd módosítani és az elzárás intézményét vissza tudjuk hozni, akkor úgy lehet terelni a piacot, hogy valamilyen szinten kontroll alatt lehet tartani, be lehet szorítani a prostitúciót egy meghatározott területre, ahol a polgárokat nem zavarja, hiszen itt nem a prostitúció legitimmé tételén van a hangsúly, hanem azon, hogy meg tudjuk védeni a polgárainkat a zaklatástól és a szervezett bűnözéstől. Ez a legfontosabb, amit jelen pillanatban meg kell tennünk, és ez nem szenvedhet késedelmet. Tehát kérem, ezt vegyék figyelembe!

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu