DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Igen, egyetértek képviselő úrral, a gőg, az egy nagyon csúnya dolog, (Derültség az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.), és ezért gőgmentesen kellene föltennie a kérdését. (Felmorajlás az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Ön mindenféle sajtótájékoztatói szemelvényekre hivatkozik, részt kellett volna vennie a sajtótájékoztatón, akkor megtudhatta volna, soha senki nem állított mást, mint hogy nagyon súlyos hiányosságok vannak a Ferencváros gazdálkodásában. (Szili Sándor: Fordulj meg, és nézd a Csúcs Laci arcát!) Viszont nem találtunk bűncselekményt, ami más eljárást igényelne, mint amit mi tettünk. A Ferencváros élén különböző olimpiai bajnokok és világbajnokok vannak (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiban: Sumák!), az indulatoknak a felkeltése, kedves bekiabáló képviselő úr, az nem a mi sajátosságunk! (Moraj az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Mindenütt megfelelő, adekvát intézkedéseket kell hozni. Akkor, amikor Ferenc József megbetegedett, Csontváry táviratot küldött az udvarnak: " Királyt kitenni a napra. Stop. Csontváry."

Mi ilyen módon nem tudnánk a Ferencváros gazdálkodását rendbe tenni, hogy állandóan azt hangoztatnánk, hogy marhára fel vagyunk háborodva. (Az elnök megkocogtatja a csengőt. - Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu