DR. FODOR GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! 50 évvel ezelőtt fogadta el az ENSZ közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, és azt gondolom, hogy az előttem szóló képviselőtársaim joggal méltatták ezt a dátumot. Magam is szeretnék ehhez csatlakozni, és valóban azt hiszem, az is indokolt, hogy amikor az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról beszélünk, egy kicsit nézzünk vissza a múltba, hogyan is született 50 évvel ezelőtt ez a nyilatkozat. Az előzmények ismertek, de nem árt azért felidézni néhány momentumot belőlük.
(10.10)
Európa és a világ egy szörnyű háború után volt, egy olyan szörnyű háború után, amely drámai szégyenfoltja volt az emberiség történelmének. Hiszen megtörtént az, amiről előtte sokan azt gondolták, hogy soha nem történhet meg az emberiség történelmében, nevezetesen: egy embercsoportot, egy népcsoportot ellenségnek deklarálva, a kiirtására törekedtek egyes országokban - itt elsősorban a náci Németországról volt szó és magáról a nácizmusról.
Olyan eszmék, amelyek a kisebbségek gyűlöletét, az idegengyűlöletet hivatalos állami rangra emelték, teret hódíthattak egy olyan országban, amely az európai civilizáció és kultúra egyik bölcsőjének volt tekinthető.
Drámai fejlemények voltak ezek, tisztelt képviselőtársaim, és az a szégyen, ami megtörtént az emberiség történelmében, és amely szégyen a gázkamrákhoz, emberek megalázásához, kiirtásához vezetett azért, mert németellenesnek, mert idegenszerűnek gondolták őket, mert úgy gondolták, hogy egy kisebbség befurakodott, a társadalomban kézben tartja médiát, kézben tartja a pénzügyi tranzakciókat. És ismerjük mindazokat a kifejezéseket, amelyek az antiszemitizmus kelléktárába tartoztak az akkori időkben; tudjuk jól, hogy ezek hova vezettek. Ez a drámai felismerés, hogy hova vezetnek ezek a nézetek, mik következnek belőle, és milyen szégyenbe tudják taszítani az emberiséget, és az a drámai felismerés, hogy az emberek egy jelentős része, mint ahogy említettem, a civilizált németeknek is egy jelentős része hallgatott, nem figyelt erre, szolgai módon követte az erősebbet, elfogadta és elhitte ezeket az eszméket, és azt gondolta, valóban vannak idegenszerű emberek, valóban van egy kisebbség, amely kézben tart valamit, valami fontos dolgot, valami hatalmat, és nagy nemzetközi összefogás van a háttérben... - tehát elhitte mindezeket, és szolgai módon követte ezeket az eszméket és ideákat, majd a dráma végén szembesült azzal, hova vezetett mindez.
Nos, ez ösztökélte a világot és elsősorban annak meghatározó hatalmait, különösen a demokratikus nemzeteket arra, hogy a jogoknak valami olyan katalógusa készüljön el, amely biztosítékot ad, hogy a későbbiekben a világban még egyszer ilyen nem fordul elő, vagy legalábbis büntetlenül nem fordulhat el. Ez volt a nyilatkozat politikai előzménye.
A jogi előzménye pedig az volt, pontosan a náci Németország, illetve a nácizmus második világháborúbeli szereplése miatt, majd az azután következő nürnbergi per bizonyította, hogy nem lehet egyszerűen, pusztán a természetjogi iskola alapján ítéleteket hozni mindazokban a bűnökben, amelyeket a háborús bűnösök elkövettek, hiszen ők azzal védekeztek, hogy cselekményeik az adott ország belső jogszabályain nyugodtak, és a megfelelő jognak, ha úgy tetszik, a náci jognak megfelelően cselekedtek.
A természetjogi megalapozottsága - mindenki érezte - ugyan fontos és lényeges mindazoknak a pereknek, amelyeket nürnbergi perekként foglalunk össze, megtörténtek, és amelyre hivatkoztak az ott fellépő ügyészek és bírák, de mindenki érezte, hogy szüksége van a világnak egy ennél szélesebb katalógusra, amely írott jogként, tehát pozitív jogként definiálja azokat az alapvető jogokat, amelyekről addig csak a természetjog beszélt. Ez volt tehát a jogi megalapozottsága annak, hogy 1948-ban megszületett ez a nyilatkozat, amelynek előzménye természetesen az angol forradalomban, a Bill of Rights-ban, az amerikai forradalomban és a francia forradalomban keresendő elsősorban. Nos, megszületett ez az egyezmény, megszülettek ezek a jogok, ha úgy tetszik, a jogok katalógusa, amely az alapvető emberi szabadságjogokat és politikai jogokat foglalja össze.
A megszületés után joggal tehetjük fel a kérdést, hogy érvényesültek-e ezek a jogok, és milyen hatásuk volt a világ változására. Nos, azt hiszem, a hatást folyamatosan fejtették ki az emberi jogok szerte a világban. Nagyon sokan kritizálták ezeket a jogokat a későbbiekben. Nagyon sokan viszonyultak kritikusan a jogokhoz azért, mert azt mondták, hogy az emberi jogi gondolkodás kultúrafüggő, elsősorban a nyugati kultúra és a nyugati civilizáció terméke. És figyeljünk arra, tisztelt képviselőtársaim, amikor mindig erre hivatkoznak szerte a világban, akár Ázsiában, akár Európában, hiszen emlékszünk, hogy annak idején a Szovjetunió is részben és a szovjet birodalomnak alávetett országok is arra hivatkoztak, hogy a belügyeikbe való beleavatkozás, ha az emberi jogokat számon kérik rajtuk. Akkor is ez volt a hivatkozási alap, hogy ez valamiféle nyugati szellemi termék. Ma is azt látjuk különböző országokban, Afganisztántól kezdve Kínán át, hogy mindig a saját kultúrájukra hivatkoznak ezek az országok, amikor azt mondják, hogy védekeznek azért, mert számon kérik rajtuk az emberi jogokat.
Képviselőtársaim! Úgy gondolom, ezek a jogok egyetemes jogok, nem pedig kultúrafüggő jogok, és mindenütt, szerte a világon minden országban számon kérhetők kell hogy legyenek, és az ENSZ erre is igyekezett törekedni - legalábbis a demokratikus és meghatározó államai - a kezdetektől fogva. A fejlődés tehát látható: míg kezdetben ezek állandó vita tárgyai voltak, ma már egyre inkább kiteljesednek ezek a jogok, és látjuk, hogy valóban nem kultúrafüggő jogokról van szó, hanem egyetemes jogokról; olyan jogokról, amelyek minden embert megilletnek születésüktől fogva.
Ezeknek a jogoknak még egy fontos aspektusáról szeretnék beszélni, és ez már hozzánk kapcsolódik. Nevezetesen, hogy az emberi jogoknak nemcsak az egyetemes világot átalakító - és gondolkodásunkat, viselkedésünket átalakító - jelentősége van, hanem kifejezetten Közép-Európára, Kelet-Európára, a mi régiónkra is különleges hatást gyakorolt. Ne feledjük el, hogy amikor elindultak mindazok az ellenzéki mozgalmak, amelyek alapvetően kezdték átrajzolni a gondolkodásmódot, a diktatórikus kommunista-szocialista berendezkedésű, a szovjet birodalom által a régióra rákényszerített társadalmi modell ellen, tehát amikor elindult az ellenállás, elindultak a szervezkedések, ha úgy tetszik, egy demokratikus társadalom létrehozása érdekében, akkor mindezeknek a mozgalmaknak a filozófiai megalapozását az emberi jogok adták. Azok az emberi jogok, amelyek alapot nyújtottak a cseh ellenzéknek - amely Václav Havel köré tömörült - ahhoz, hogy létrehozza a Charta '77. mozgalmat, amely emberi jogi megalapozottságú mozgalom volt, és amely elindította Csehországban, az akkori Csehszlovákiában mindazt a gondolkodásmód-beli változást, amely aztán később az átalakulásokhoz vezetett, és amikor valóban ott is bekövetkezett a rendszerváltás, már volt egy alapja, volt egy magja annak az ellenzéki mozgalomnak, amire építeni lehetett a később kialakított demokratikus társadalmat.
Ugyanilyen emberi jogi megalapozottsága volt a lengyel változásoknak, Adam Michnik, Bronislaw Geremek körének, és a később ebből kinövő Szolidaritás mozgalomnak, a nyolcvanas évek elején. És ugyanilyen emberi jogi megalapozottsága volt a magyarországi demokratikus ellenzék mozgalmának, Kis János és Demszky Gábor körének, akik ugyancsak emberi jogi megalapozottsággal próbálták világossá tenni, hogy lehet másként viselkedni, másként gondolkodni ebben az országban.
Azért volt jelentősége az emberi jogoknak, mert ezek az emberek, akikről az előbb beszéltem, a három országban mind azt mondták, hogy az emberi jogok születésüknél fogva illetik meg az embereket és a polgárokat, nem az állam adja őket, nem az állam kegyelméből rendelkezünk bizonyos jogokkal, mint például a szólásszabadság joga, az emberi méltósághoz tartozó jog. Tehát ezeket nem az állam kegyelméből élvezzük, hanem azáltal, hogy embernek születtünk, ezek megilletnek minket, függetlenül attól, hogy milyen politikai rendszerben élünk.
Ez a magatartásminta, amit az előbb felsoroltak, és amit az előbb általam említettek képviseltek, és valóban az életükben eszerint is próbáltak demonstratíve élni és viselkedni, ez a viselkedési mód, gondolkodásmód alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a közép-kelet-európai diktatórikus rendszerek, kommunista rendszerek felbomoljanak, majd a bomlás után egy olyan szituáció jöjjön létre, hogy valóban demokratikus rendszerek alakulhassanak ki ezekben az országokban.
Ma Magyarországon, azt hiszem, az emberi jogok alapvetően érvényesülnek, ezt mondhatjuk. De ne feledjük el azt sem, hogy ha egy országban azt mondjuk, hogy érvényesülnek az emberi jogok, az nem azt jelenti, hogy nem sértik meg az emberi jogokat. Gondoljunk csak bele, hogy tagjai vagyunk az Európa Tanácsnak, annak az Európa Tanácsnak, amely először a világon létrehozott egy viszonylag szigorú emberi jogi rendszert és emberi jogi garanciarendszert. Ez az Emberi Jogi Bíróság rendszere, ahova fordulni lehet emberi jogi jogsértések orvoslása miatt. És nagyon sok olyan, több évszázada demokráciában élő ország is a bíróság előtt szerepel, mint Nagy-Britannia, Franciaország vagy más országok, rendszeresen kapnak elmarasztaló ítéleteket. Tehát ha egy országban megsértik az emberi jogokat, nem pusztán azt jelenti, hogy nem tartják be ezeket a jogokat, hanem mindig az a lényeg, milyen garanciarendszere van egy országnak, mert bizony, mindig történnek ilyen jogsértések. A kérdés mindig az, hogyan viselkedünk e jogsértésekkel szemben, és hogyan tudjuk orvosolni ezeket.
Nos, képviselőtársaim, én azt hiszem, a magyar parlament jó úton jár, amikor azokat a garanciarendszereket, amelyek a parlamenti emberi jogi biztosokkal, illetve egyáltalán az emberi jogokkal kapcsolatos törvényhozással kapcsolatban megjelentek, kialakította. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a későbbiekben és az elkövetkezendő időkben ne csak ezen az évfordulón, hanem minden alkalommal figyeljünk e jogok érvényesülésére.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés