MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A Duna Budapesttől délre eső szakaszán, elsősorban az elmúlt évtizedek állagromlása miatt, a hidak állapota és áteresztő képessége sajnos valóban nem felel meg a forgalmi igényeknek. Mindezekre tekintettel a meglévő Duna-hidak helyreállítására, felújítására és az új hidak létesítésére vonatkozóan többek között Bács-Kiskun megyét érintően is konkrét, kidolgozott programmal rendelkezünk.

Ennek megfelelően már megkezdtük a bajai híd rekonstrukcióját, átadása a jövő év végére várható.

(16.00)

A dunaföldvári híd pályalemezének és burkolatának felújítása is folyamatban van, terveink szerint 2000-ben teljes szélességében átadjuk a forgalomnak.

A felújítások mellett új hidak megépítését is tervezzük, először Szekszárdnál, majd távlatban Dunaújvárosnál.

Ami pedig a tiszaugi vagy tiszakürti közúti vasúti híd állapotát illeti, korszerűsítése valóban halaszthatatlan, a pályaburkolat a közös üzem miatt gyorsan elhasználódik, javításra szorul. A helyzet megoldását csak egy új közúti hídrész megépítése jelentheti, amelynek költsége mai áron csaknem 4 milliárd forintot tesz ki. A megvalósítás érdekében már elkészítettük az engedélyezési terveket, amelyek jóváhagyása meg is történt. A kivitelezés a pénzügyi lehetőségek függvényében a versenyeztetés után megkezdhető, és várhatóan másfél évet vesz igénybe.

Biztos vagyok abban, hogy az említett beruházások megvalósulásának kedvező hatása lesz Bács-Kiskun megye forgalmi helyzetére, és lényegesen gyorsabb átjutási lehetőségek teremtődnek az ország középső és nyugati régiói között.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu