PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. A Gizella-kápolna rekonstrukciója valóban szerepel, de a Veszprém-völgyi apácák kolostora nem szerepel az 1998-as költségvetésben, de köszönöm, hogy a jövő évre további támogatást ígért.
Az egész évben tartó idegenforgalmi-kulturális rendezvénysorozattal kapcsolatban azt gondolom, hogy nagyon sok pontatlanságot és megalapozatlan elemet tartalmazott a válasza, amit el lehetett volna kerülni akkor, ha ön vagy államtitkára fogadja Dióssy László polgármester urat, és közvetlenül tájékozódik ezekről a programokról. Így például az 1 milliárd forintos összeg természetesen nem megalapozott és nem valóságos. Sajnálom, hogy ennek hiányában ön nem tudott nekem megalapozott választ adni.
Így aztán csak remélhetjük azt, hogy ennek a pályázatnak a leállítása mellett a jövőben nem gondolkodnak azon, hogy megvonják Veszprémtől a királynéi város történelmi jogát, hiszen Gizella királyné annak idején nem tudhatta, hogy 1998 őszén az önkormányzati választásokon ellenzéki polgármester és ellenzéki többségű önkormányzat nyer majd (Felzúdulás a kormánypárti oldalon.), amely nem számíthat olyan mértékben az Orbán-Torgyán-kormány támogatására, mint ahogy ezt a szakmai zsűri javaslata lehetővé tette volna.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés