VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kicsit furcsa helyzetben vagyok, mert úgy érzem, hogy képviselő úr a címzést eltévesztette ezúttal, hiszen a közcélú távbeszélő-szolgáltatások igénybevételének díjait a 31/1997. (XII. 20.) számú közlekedési minisztériumi rendelet szabályozza. Tehát én azt gondolom, hogy a címzett igazából a mellettem ülő államtitkár úr lett volna, de nem akarom megkerülni a kérdését, válaszolni kívánok rá.

Mint bizonyára ön is tudja, és bizonyára az előbb hallotta is a válaszból, jelenleg olyan jogszabályok és olyan szerződések vannak, amelyek kötelezik mind a magyar államot, mind pedig a szolgáltató céget, a Matávot is arra, hogy hogyan és milyen mértékben emelheti a díjtételeit. A jelenleg jogszabály által meghatározott díjszámítási mód alapján a szeptembertől szeptemberig terjedő infláció mértéke mínusz 2 százalék lehet a tarifaemelés legfelső határa. A KSH statisztikai adatai szerint 12,5 százalék volt ez az infláció, tehát a Matáv által kért áremelés ebbe a körbe még beletartozhat, abba beleesik; ez alapján a szerződésben vállaltaknak megfelel. Az kétségtelen tény azonban, hogy nagyon sok fogyasztót zavarhat az a tény, és zavar is, miszerint egy olyan cég, amely jelentős mértékű nyereségre tesz szert, miért törekszik mégis arra, hogy a következő esztendőre emelje a tarifaszolgáltatásnak a díjait.

Én azt gondolom, hogy ezen az a helyzet változtathat, amire a Közlekedési Minisztérium államtitkára is utalt előbbi válaszában: ha ezen a piacon verseny lesz, ha a monopóliumok megszűnnek, ezen a távközlési piacon is megszűnnek, akkor valóban remény és lehetőség lesz arra, hogy a piaci működés alapján csökkenjenek az árak, és lejjebb menjenek a fogyasztók számára is azok a tarifák, amelyeket ma igen magasnak tartunk. Azt gondolom, hogy ez az egyetlen járható út. Addig pedig sajnos, azok a szerződések, amelyeket az előző ciklusban kötöttek, bennünket is köteleznek, ezeket be kell tartanunk.

Kérem képviselő urat a válaszom elfogadására. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu