VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Erre vonatkozóan én is csak azokat a számokat tudom megismételni, amelyek korábban már elhangzottak. A Matáv tavaly szeptember végéig 27,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, és az elemzések szerint az idén egész évre 55-60 milliárd forint profitot várnak. Tehát azt gondolom, hogy a cég nyereségesen működik.
El kell mondanom ehhez azonban azt is, hogy nemcsak a távközlési tarifákból származik ez a nyereség, hanem a Matávnak nagyon sok olyan szolgáltatása van, amelyeket ezen kívül lát el, és amelyekből szintén nyeresége származik. Azt gondolom, s erre a Matáv illetékesei is választ adtak, hogy a Matáv nagyon sokat tett azért, hogy a hatékonysága javuljon, és az a szolgáltatás, amit nyújt a lakosság számára, színvonalában emelkedjék. Az állam számára itt, azt gondolom, az az egyik legfontosabb cél, hogy ezek a tarifaemelések az infláció mértéke alatt legyenek, ez garantálva van szerződésben; másrészt pedig hogy a cég nyereségesen működjék, és lehetőleg a költségvetés számára is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) befizető legyen. Ez a cél az eredmények alapján szintén teljesülni fog. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés