VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném tájékoztatni arról - amit már korábban mind a pénzügyminiszter, mind jómagam megtettünk -, hogy a bank augusztusban megválasztott új vezetősége elkezdte ezt a felülvizsgálatot, és pontosan annak a törvényi passzusnak, paragrafusnak az értelmében, miszerint a tudomásukra jutott visszaélést feljelentésnek kell követnie, ilyen lépést már tettek. Az eddig elvégzett vizsgálatok alapján feljelentést tettek ismeretlen tettesek ellen közokirat-hamisítással különösen nagy értékben elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt, a Nádor '95 Rt. megbízásából több mint 12 millió dollár értékben nyitott akkreditívek ügyében.
Ezeket a dokumentumokat az új vezetés folyamatosan tekinti át. Ha bármikor olyan visszaélés vagy olyan szabálytalanság kerül elő mind a dokumentumok, szerződések, mind a könyvelés kapcsán, amelyek ilyen felelősségre vonást tesznek kötelezővé, akkor az új vezetés is el fog járni.
Egyébként pedig az a vizsgálat is, amely a kormány szándékai szerint le fog folytatódni, ennek az eredményét jelenti majd reményeink szerint. Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés