VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az elmúlt évek csökkenő bérei után a kormányprogram kiemelt területként kezeli a közoktatás és ezen belül is a pedagógusok keresetemelését. Ennek felel meg az a kormányjavaslat, mely szerint a pedagógusok körében 1 százalék létszámfogyással számolva - amihez egyébként a pedagógus érdekképviseletek is hozzájárultak és ezt elfogadták - 16 százalék átlagkereset-emelkedés érhető el, szemben a más ágazatban jelentkező 3,7 százalékos átlagos létszámcsökkentési elvárással. Ennek érdekében a közoktatási célú normatív állami hozzájárulások főösszege megemelkedett több mint 30 milliárd forinttal - itt is hadd tegyem hozzá, hogy más ágazatokat jóval meghaladó mértékben.

Képviselő úr kérdésére, miszerint biztosítja-e ez a normatívaemelkedés a béremelést, a válaszom egyértelműen igen. Az átlagos keresetemelkedés két tényezőből áll, két elemből tevődik össze. Az első elem egy olyan munkajogi garancia, amely a közalkalmazotti illetménytáblához kapcsolva 1999. január 1-jétől augusztus 31-éig 1,16-szoros, szeptember 1-jétől december 31-éig pedig 1,19-szeres szakmai szorzó alkalmazását jelenti.

(14.30)

A másik elemet pedig az ez év szeptemberében bevezetett minőségi munkavégzésért járó differenciált anyagi elismerési rendszer és az 1999. szeptember 1-jétől ezt felváltó - a költségvetési törvényjavaslatban egyébként szereplő - kiemelt munkavégzésért járó juttatási rendszer adja. Az előbbi szorzók beállításával és a keresetkiegészítés év közben változó kötelezettségének figyelembevételével 1999 februárjától tulajdonképpen 17,4 százalékkal emelkedhetnek a pedagógusbérek. Hogy ez valóban így is legyen, arra egy törvénymódosítás, egy munkajogi törvénymódosítás alapján (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a kormány javaslatot is kíván majd tenni önálló képviselői indítvány formájában.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu