BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr! Tisztelt Hack Péter képviselőtársam! Nagyon sajnálom, hogy az általam elmondottakból éppen Ukrajna és Oroszország ragadta meg a fantáziáját. Egyébként egyáltalán nem csodálkozom ezen, hiszen a korábbi felszólalásában azt jelezte, hogy ön nem támogatja egy magánrendőrség kialakítását, és ahogy a korábbi kétperces hozzászólásokat is hallottuk, nem volt más a céljuk, mint a negatívumokat kiemelni, bármit, amit meg lehet ragadni. Gondolok itt például a fegyverviselésre, ami természetesen nem szolgál másra, mint magának az eljáró személynek az önvédelmére. (Derültség az ellenzéki padsorokból. - Bauer Tamás: Elektrosokk!) Azonkívül az előző felszólalásokban és ennél a témánál is azért Ukrajnát és Oroszországot ragadják ki, mert ezzel lehet riogatni úgymond az embereket. Nem véletlenül mondtam egyébként, hogy az egy egészen más, egy sokkal szigorúbb és sokkal keményebb szabályozású hatóság, mint ami nálunk a tervezett. Nyilván mások a körülmények, és ehhez kellett alkalmazkodniuk.
Az viszont mindent elmond, hogy az előző kormány ideje alatt, ahol önök voltak a kormányzó pártok, nem törekedtek arra, hogy lehetőség szerint minél inkább a kiszabott adók és az adófizetés mint közteherviselés feltételeit úgy megteremtsék, hogy olyan ellenőrzés jöjjön létre, amely valóban hatékonyan tud működni. Ennek elmaradása miatt létrejöhettek azok az adócsalások, amelyek az előző időszakokban is megismertek és tényszerűen feltártak voltak. (Dr. Hack Péter: Ha feltárták, akkor mi vele a baj?!) Tehát én azt gondolom, hogy nem más ez a tervezet, mint az egységes adófizetésre való hajlam és lehetőségeinek a megteremtése, hogy mindenki a rá kirótt adót befizesse, hogy mindannyiunknak sokkal jobb körülmények között való életet, a költségvetés számára pedig egy sokkal nagyobb biztonsággal való tervezhetőséget adjon, ami természetesen a kiadási oldalon fog jelentkezni, és a jóléti társadalom lehetőségeit fogja megteremteni.
Tehát én sajnálom azt, hogy a példákból is csak a negatívumokat emeli ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert ezzel, azt hiszem, nem a pozitív irányba haladunk, és nem segítő szándékú - amit Kovács László korábban elmondott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a konstruktív ellenzék álláspontját teremtik meg -, hanem sokkal inkább a csak kritikus és inkább elbagatellizáló magatartást tanúsítanak. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés