DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Arra kérném a tisztelt ellenzéket, hogy ne riogassa a polgárokat fölöslegesen. (Derültség az SZDSZ padsoraiban. - Mécs Imre: Ti riogatjátok a kutyával!) Pontosabban: ne riogassa a polgárokat azzal az új intézménnyel, amelyet pontosan az ő védelmük érdekében kívánunk felállítani, pontosan az igazságosabb közteherviselés érdekében kívánunk felállítani, és pontosan azért, hogy az ő adóterheiket csökkenteni tudjuk. Ettől az új intézménytől a tisztességes adófizető polgároknak, a bérből és fizetésből élőknek félniük nem kell. (Keller László: Hol a garancia?) Félniük azoknak kell, azoknak a nagyhalaknak kell, akik eddig ki tudták kerülni az adózási kötelezettségüket - ez az egyik.

A másik: szerettem volna viszontválaszként egy mondatban még megemlíteni, hogy mi sem bizonyítja jobban az ellenzék konstruktivitását annál, mint hogy a kormány nyilvánvalóan szeretne valamit, szeretné erősíteni az adóbehajtást, szeretné megerősíteni ezért az APEH-ot, mert az APEH foglalkozik jelen pillanatban az adóbehajtással - tehát szeretné megerősíteni az APEH-ot -, pontosan azért, hogy a közterheket csökkenteni tudjuk. (Dr. Gál Zoltán: Erősítse meg az adóbehajtást!) Pontosan azért!

Itt elvártunk volna némi konstruktivitást! Az, kérem szépen, nem konstruktivitás, hogy nincs ötletük! Bár ez nem új, mert négy éven keresztül nem volt ötletük ezen a pályán, tehát önmagában ez nem új, hogy nincs ötletük (Közbeszólások az MSZP padsoraiban.), nincs új koncepciójuk, olyan, amit érdemlegesen figyelembe lehetne venni, vagy nincs megfelelő módosító indítványuk. De azt gondolom, hogy mégiscsak próbáljanak meg erőlködni, hátha sikerül az önökkel való együttműködés során jobbá tenni ezt az önök által nagyon kritizált javaslatot. Mi a részünkről már megtettük azt, amit ebben a vonatkozásban a jogállamiság iránti elkötelezettségünkből meg kellett tennünk. És próbáljanak meg együttműködni!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu