DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ismétlem Hack Pétert a jelenséggel kapcsolatos következtetés levonásában, viszont ebből még további következtetéseket lehet levonni.

Pont nem azt a területet kell erősíteni, amelyet a törvényjavaslat erősíteni kíván, hanem épp a rendőrséget kell erősíteni, amelyre nem sok reményünk van ezen a területen, ismerve a költségvetést és a kormány szándékait. Legfeljebb anyagi jobbításról lehet szó, a tartalmi munka erősítéséről nincs szó; sőt, egy tartalmi elemet kivesznek a rendőrség tevékenységéből. Pont a bírói szervezetet kellene erősíteni, hozzáteszem: pont nem a helyi bíróságok tekintetében - hisz a nagy értékre elkövetett bűncselekmények többségét nem a helyi bíróságok tárgyalják -, hanem a bírói szervezet megerősítésében. Itt utalnék a korábbi megjegyzésre, hogy pont a táblabíróságok lettek volna azok, amelyek ebben szerepet játszhattak vagy vállalhattak volna.

Viszont egy dologra, egy kis történeti tényre hadd hívjam fel a figyelmet: nagyon emlékszem arra a rendszerváltás környékén, amikor a III/III-as mellett még egy célszervezet volt, amelyet valójában sokan nem kívántak látni a magyar demokratikus jogállam kebelében, ez pedig maga a gazdasági rendőrség volt. Nem tudok olyan parlamenti pártról, amely ennek a megszüntetése érdekében ne szólalt volna fel, talán a leghangosabb éppen a Fidesz volt annak idején. (Varga Mihály közbeszól.)

Most semmi más nem történik: az a gazdasági rendőrség újjászületik egy másik szervezet keretében - jogi garanciák nélkül -, amelyet önök akkor, 1989-91 között nagyon határozottan meg kívántak szüntetni mint a piacgazdaságba történő durva beavatkozás eszközét, mint a politikai motívumból elkövethető gazdaságot üldözés eszközét. Most pedig visszaköszön - tíz évvel a rendszerváltás után - egy olyan képződmény, amely álláspontom szerint igen idegen a jogállamiság kereteitől.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu