KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, eddig mindkétszer 1 perc 10 másodperc alatt befejeztem kétperces hozzászólásomat, tehát az előzetes figyelmeztetésében nem érzem magam találva, de természetesen értem a fölvetését.

Bauer Képviselő Úr! Ön pontosan tudja, hogy túloz. Az az adónyomozó hivatal, amely úgy működne, ahogy ön ezt fölvázolja, vagy az a kormány, amely olyan adónyomozó hivatal felállítását kezdeményezné, amelyik úgy működne, ahogy azt ön fölvázolja, az a kormánykoalíció, amely olyan adónyomozó hivatal felállítását támogatná egy kormányjavaslattal, amely úgy működne, ahogy azt ön felvázolja, nos, az az adónyomozó hivatal két napig nem tudna dolgozni, mert olyan hihetetlen ellenszenvet váltana ki a társadalomból.

(13.50)

Ön pontosan tudja, hogy ez túlzás, egész egyszerűen nem igaz! Azt gondolom, meg kell várni, hogyan fogja érvényesíteni ez az adónyomozó hivatal a tisztességesen adózók érdekeit; ki fog derülni, hogy az önök félelmei megalapozottak-e vagy sem - álláspontom szerint nem. Ez az egyik.

A másik, Katona képviselő úrnak mondanám: az ügyek sorrendisége lehet igaz, de én a párhuzamosságban hiszek. Tehát átlátható jogszabályokat alkotni, fizethető adómértéket meghatározni és a fizethető adómérték befizetését ellenőrizni nem egymás után értendő cselekedetek vagy törvényalkotási módszer. Ennek a háromnak párhuzamosan kell folynia, hiszen soha nem lehet megmondani, hogy az egyik szakasz mikor ér véget, s mikor nincs már vele teendő. Tehát szerintem a párhuzamos munkavégzésen alapuló adómorál javítása a célunk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu