ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Igen tisztelt Államtitkár Úr! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Közhelyet kell mondanom mindjárt az elején, amikor azt mondom, hogy bonyolult világban élünk. Az információáramlás hihetetlenül felgyorsult, és másodpercek töredéke alatt lehet, sőt olykor kell dönteni és lebonyolítani pénzügyi akciókat.

Az elektronika mindezt lehetővé teszi, és ráadásul szinte majdnem mindenki számára. A pénzügyi bűnözés, az úgynevezett fehérgalléros bűnözés régen ismert, és időtlen idők óta igyekezett minden állam ez ellen fellépni. De hogy utaljak itt egy előttem fölszólalt, bizottsági véleményt ismertető képviselőtársamra: hol vagyunk ma már Al Capone korától! Az elektronika, a mindent maga alá gyűrő globalizáció, a monetarizmus és ennek egyik követelménye, az egész világon végigsöprő dereguláció együttes gyermekeként a pénzügyi és gazdasági bűnözés előtt soha nem látott lehetőségek nyíltak, óriási perspektívák. És éppen az elektronika és a fétissé emelt banktitok szinte lehetetlenné teszik az áttekintést.

A Magyar Igazság és Élet Pártja törvényességet és rendet akar ebben az országban, törvényes rendet - mindig is vallottuk ezt, és ennek kiemelt fontosságát. Ezért ki kell jelentenünk, most mindjárt a bevezetőben, hogy igen, szükség van egy speciális nyomozó szervezetre, ahol elméletileg és gyakorlatilag is korszerű és szakmailag magas szintű ismeretekkel rendelkező emberek hivatásszerűen veszik fel a harcot a pénzügyi gazdasági bűnözőkkel.

A hagyományos rendőri munkán, mint majd azt igyekszem bizonyítani, tulajdonképpen túlnő mindaz, ami itt követelmény. Természetesen az előttünk lévő javaslat - és ezt mindnyájan tudjuk, mindenki, a benyújtó is tudja - nem mindenben fogadható el. Vannak módszerek, vannak jogosítványok, amik szükségtelenek, és éppen ezért joggal kifogásolhatók. Úgy gondolom azonban, hogy a finomításra módja van az Országgyűlésnek, és többek között ez is a dolga.

Mindenesetre a különleges bűnözés különleges jogosítványokat is indokol, ha nem is mindet, ami itt a javaslatban szerepel. A neoliberális, globalizált világ nagy kihívást jelent a világ kormányainak, minden kormánynak. Engedjék meg nekem, hogy néhány példán keresztül világítsak rá erre, és néhány példán keresztül mutassam be azt, hogy mennyire szövevényes és sajátos ez a világ. Ehhez azonban egy kis bevezetőt is engedjenek meg nekem.

John Major, volt brit miniszterelnök 1995 áprilisában kifakadt, mondja: az mégsem megy, hogy a pénzpiacokon zajló folyamatok olyan gyorsasággal és olyan nagyságrendben mennek végbe, hogy ezeknek köszönhetően teljes mértékben kikerülnek a kormányok és a nemzetközi intézmények ellenőrzése alól.

Lamberto Dini ugyancsak volt olasz miniszterelnök, aki azonban korábban hazájának jegybanki elnöke is volt, osztja Major véleményét, és azt mondja, hogy a piacoknak nem volna szabad megengedni, hogy aláaknázhassák egy egész ország gazdaságpolitikáját.

A francia elnök, Jacques Chirac pedig a brókerek kasztját a világgazdaság AIDS-ének nevezte. Pedig a világban tulajdonképpen csak az történt, amit ők maguk és elődeik ágyaztak meg, hiszen a szellemet a palackból kiengedték ők és elődeik, és most panaszkodnak, és egyre többen panaszkodnak, hogy ennek a palackból kiengedett szellemnek nem tudnak parancsolni.

A dereguláció tette lehetővé, hogy az elmúlt tíz évben például a deviza- és a nemzetközi értékpapír-kereskedelemben realizált forgalom több mint a tízszeresére nőtt. Ma egyetlen kereskedési nap alatt a Nemzetközi Fizetések Bankjának adatai szerint mintegy másfél billió dollár értékű valutaállomány cserél gazdát. Ez egy 12 nullára végződő szám, ami megfelel a német gazdaság egész éves teljesítményének, körülbelül.

(10.30)

Ugyanilyen nagyságrendet jelent a részvényekkel, kötvényekkel és számtalan más speciális, úgynevezett derivatív üzletekkel lebonyolított forgalom is. A derivatív üzletekben - ez is hozzátartozik ehhez - maga az egyes pénzügyi ügyletekben lévő kockázat válik a kereskedés tárgyává. Ezzel a pénzügyek teljesen elszakadtak a reálszférától. Egy pókerparti több realitással bír minden szempontból, mint egy derivatív üzlet.

E bevezető után példákkal ismertetnék néhány mai pénzeltüntetési módszert, ami, azt hiszem, meg fogja alapozni mindenkiben azt a gondolatot, hogy igenis szükség van speciális nyomozó testületre.

A dereguláció révén megszűnt a tőke mozgásának bármiféle ellenőrzése. Ez a tény tulajdonképpen az országokat megfosztja szép lassan és fokozatosan szuverenitásuktól, államok veszítik el az adóik feletti rendelkezési jogot, vagyis az adófennhatóságukat, kormányok válhatnak zsarolhatóvá, és rendőrhatóságok állnak tehetetlenül bűnöző szervezetekkel szemben, mert nem nyúlhatnak ezek tőkéjéhez, sőt ezek tőkéjének mozgását sem tudják hagyományos eszközökkel és módszerekkel nyomon kísérni. Ezt nevezik szakirodalmi körökben off-shore-anarchiának. A Kajmán szigetektől Liechtensteinig és Szingapúrig közel 100 olyan hely van, ahol az adó vagy a bűnüldöző szervek elől menekülő tőke eltűnik. Nyomtalanul eltűnik - ezek a nagy fekete lyukak. A banktitokra való hivatkozás teszi ezt lehetővé.

A német vagyonbirtokosok csupán a német pénzügyi szakma luxemburgi fiókintézeteinél és befektetési alapjainál több mint 200 milliárd márkát parkoltatnak. A német pénzügyi kormányzat évente milliárdos adóbevételt veszít pusztán ezzel. És most figyeljenek! Az adó elől elmenekített pénz legnagyobb részét az alapkezelők aztán újra - most a német példát mondom - Németországban fektetik be, nemritkán éppen államkötvényekbe. S ezzel mi is történik? Az állam az után fizet még kamatot is, ami pénzt tőle loptak el. Ugye ez elég ismerősen hangzik? Keserves egy bohózat ez!

A másik közismert szélhámosság a transfer pricing. Ehhez az kell, hogy legyen egy rakás leányvállalat, lerakat belföldön és külföldön vagy csak külföldön. Ezek egymásnak számláznak anyagokat, szolgáltatásokat, kutatásokat, sokszor már réges-rég lejárt licenceket és bármit, bármilyen áron. Ennek következtében ott, ahol viszonylag magas az adó, vagy ahol egyáltalán adózni kell, nincs nyereség, az adóparadicsomokban pedig hihetetlen nyereségek jelennek meg, noha sokszor ott a cég egy iroda egy faxszal, telefonnal, egy fő személyzettel. Nem rossz! Hadd tegyem hozzá, hogy ebben óriási, közismert cégek nyakig benne vannak, s szintén a német gazdaságból lehetne konkrét példákat hozni, a BMW-ről, Mercedesről, sok komoly, ismert nagy társaságról.

1994 őszén a tokiói pénzügyminisztérium több mint hatvan vállalattól kétmilliárd márkának megfelelő adót hajtott be utólag ilyen ügyletek feltárása során. Ezeket az ügyleteket úgy lehetett feltárni, hogy bizony be kellett épülni ezekbe a cégekbe. Nem pitiáner, ismeretlen, senki cégekről van szó. Csak kettőt említek mint igen ismert céget, amelyikkel ez megtörtént, például a Ciba-Geigy és a Coca-Cola.

A másik óriási trükk, az úgynevezett double leasing. Ennél arról van szó, hogy a cégek a lízingelt berendezésekre vonatkozó, országonként eltérő, más és más adóleírások szabályai között lévő különbségeket igyekeznek kihasználni, de sokszor még azt is megcsinálják, hogy a gépek, erőművek vagy repülőgépek beszerzési költségeit egyszerre két országban is szerepeltetik adócsökkentő tényezőként.

Széles körben elterjedt módszer a dutch-sandwich is. Ehhez egy holland leányvállalatra van szükség és egy üzemre, amely valamelyik adóparadicsomban, például a Holland Antillákon székel és működik. A kétféle adótörvénykezésnek a kihasználása lehetővé teszi, hogy a vállalati nyereség kilenctizedére öt százaléknál nem kell több adót fizetni.

Számtalan egyéb módszer is ismeretes, napestig sorolhatnám, hiszen ennek a szakirodalma is több kötetre tett szert. Hihetetlen változatos lehetőségek vannak! Sőt, ezek a lehetőségek naponta újra és újra és újak születnek. Ezek a módszerek tulajdonképpen mit szolgálnak? Ezek a módszerek az adócsalókat segítik, a fekete- és szürkegazdaság pénzeinek az eltüntetésére, átmosására és befektetéssel való legalizálására szolgálnak.

Mindezek a kormányok nemzeti költségvetésének a bevételi oldalát nyirbálják meg. Meg kell azonban mondani, hogy nemcsak a bevételi oldal kurtítására szakosodtak az adócsalók vagy a pénzügyi bűnözők. Ugyanilyen módon megjelenik és működik számtalan rendszer a nemzeti költségvetések kiadási oldalainak a megcsapolása, fosztogatása érdekében is, hiszen az egyre csökkenő költségvetési bevétel előbb-utóbb minden kormányt valamiféle módon kiszolgáltatott helyzetbe hoz, és ebben a pillanatban - mondjuk ki nyíltan - zsarolhatók is ezek a kormányok.

A közönséges áfacsalástól - a visszaigénylésre gondolok itt - a beruházások követelésekhez kötött megjelenéséig sok mindent érdemes lenne itt megemlíteni: adómentesség, garantált nyereség, ingyenes telephely, rablóprivatizáció, bankkonszolidáció és privatizáció, lemondás a saját piacunkról, feldolgozóiparunkról s a többi, s ezek kombinált összefüggésrendszere.

Csak úgy mellesleg jegyzem meg, hogy talán az után, ami itt elhangzott, szélesebb körben válik érthetővé, hogy mit is követett el a Horn-kormány, amikor ilyen lehetőségek mellett garantált hasznot ígért az energiaipari privatizáció során - na meg persze adómentességet, a vételárról már nem is beszélek.

Mindenesetre az világos lehet mindenki számára, nem kis pitiáner adócsalásokról kell jogszabályt hozni, s a jogszabály tárgyalása során nem kis, pitiáner ügyekről kell beszélni. Igenis óriási pénzekről, hatalmas üzletekről van itt szó, olyanokról, amelyek a kis népek társadalmát alapjaiban képesek megrengetni. Ez nem túlzás! Itt nem áldott állapotban lévő nők vagy kisgyermekes anyák kutyákkal és sokkolókkal való üldözéséről van szó. Ez pusztán megtévesztés!

A felvetett álproblémák célzatos kihegyezése az ötven éve gyakorolt agymosás, tudati manipulálás része. Ne hagyja magát a társadalom félrevezetni! Ezért tartjuk szükségesnek a speciális bűnügyi terület speciális kezelését, ezért értünk egyet a kormány törekvésével, ha előterjesztésével szó szerint nem is, s ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja igennel fog szavazni.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu